
A Panthers hivatalosan is elindította a 21 napos edzésidőszakot a veterán támadófal játékos Brady Christensen esetében, aki a szezon kezdete óta a sérült listán volt.
Ez azt jelenti, hogy a Carolina bármikor felveheti Christensent az 53 fős keretbe.
A korábbi harmadik körös draft választás egy igazán sokoldalú játékos a támadófalban: Panthers-es karrierje során guard, center és tackle poszton is pályára lépett már.
Christensen a 2025-ös szezon közepén Achilles-ín szakadást szenvedett, addig 8 mérkőzésen lépett pályára, négyszer kezdőként.
„Egészséges, erős, jó formában van, készen áll a játékra.” mondta Dave Canales, a Panthers vezetőedzője. „De még szüksége van némi gyakorlásra, így jó kiegészítés lesz a csoportnak, hogy felmérjük, hol tudna nekünk segíteni.”
Christensen mélységet adhatna a támadófalnak, amelyet az utóbbi időben számos sérülés sújtott.
A múlt héten a Green Bay Packers ellen a Panthersnek nélkülöznie kellett a bal guard Damien Lewist, aki térdsérülés miatt nem léphetett pályára, majd a harmadik negyedben a cseréje, Corey Bullock is megsérült.
Ezen felül a Panthers a jobb tackle Taylor Motont is a sérült listára rakta, miután a 7. fordulóban a Tampa Bay Buccaneers elleni mérkőzés során sípcsonttörést szenvedett.
A 30 éves Christensen júliusban egyéves szerződést kötött a Panthers csapatával. Az elmúlt öt szezonban Carolinában 59 mérkőzésen lépett pályára, ebből 39-szer a kezdőcsapatban.
Forrás: panthers.com