
A futójáték teret nyit a passzjátéknak. Még a legdinamikusabb passzjátékoknak is szükségük van időnként a futójátékra, egyrészt, hogy fegyelmezzék a védelmet, másrészt, hogy pihenőhöz juttassák a csapatot, harmadrészt pedig, hogy az oldalvonalig teljes szélességében széthúzzák a pályát..
A Panthers offense a 2026-os szezon első három hetében arra várt, hogy beinduljon a futójáték. A 2. héten, sőt bizonyos mértékben már az 1. héten is Bryce Young és az offense jól tudta működtetni a passzjátékot.
De annak ellenére, hogy Youngnak a Browns ellen a 48 kísérletéből 26 volt sikeres, és 291 yardot, valamint egy touchdownt dobott (plusz egy interceptiont a mérkőzés végén), a futójáték a vasárnapi, Clevelandben elszenvedett vereség során 23 kísérletből mindössze 98 yardot hozott.
Három hét után (a vasárnapi mérkőzéseket követően) a futás terén a liga 21. helyén állnak, mérkőzésenként átlagosan 97.0 yardot szerezve.
Minden futójáték elöl kezdődik, és a támadófalban keresik a megoldást.
„Nem igazán tudom megmondani.” ismerte el a jobb oldali guard Robert Hunt a problémával kapcsolatban. „Szerintem mindannyiunknak egyszerűen jobban kell teljesítenünk. Úgy érzem, hogy – bár nem szívesen mondom ki, de – mintha minden alkalommal hiányozna egy ember. Ez bármelyikünkre vonatkozhat, ezért mindig egy hullámhosszon kell lennünk. Úgy érzem, a mérkőzés későbbi szakaszában már összejött a játék, jó érzés volt, és jól is nézett ki, de már a kezdetektől így kell játszanunk. Ha már az elejétől így kezdünk, az egészen más helyzet.”
Hunt megjegyzéséhez hozzátéve: a futójáték valóban beindult a harmadik negyed végén, és ez a negyedik negyedbe is jól ment. Miután az első félidőben mindössze 18 yardot szereztek futással, Chuba Hubbard (aki végül 19 futással 82 yardot szerzett) és AJ Dillon (négy futással 16 yard) egyaránt sok yardot szereztek a futásaikból, így a Panthers mezőnygól távolságba került, amit Ryan Fitzgerald ki is használt.
Ezt követően Hubbard három egymást követő játékból összesen 30 yardot haladt előre, ami segített a Carolinát a red zone szélére juttatni. Néhány több yardot hozó passz után Young megtalálta John Metchie III-t, és ezzel a Panthers az aznapi egyetlen touchdown támadását hajtotta végre.
„Végül a mérkőzés vége felé sikerült valamennyire megtalálnunk a ritmust, és a touchdown-drive legfőbb jellemzője a futójáték, a play-action, a jól ismert támadójáték volt.” mondta Dave Canales.
De – ahogy Hunt is megjegyezte – lehet, hogy ez már túl kevés volt és túl későn jött.
„Ha a futójátékunk kicsit jobban működne, azt hiszem, az jól mutatna, és ezt én a támadófal szempontjából mondom.” mondta Hunt. „Valószínűleg mindenki másnak megvan a saját véleménye, de szerintem nekünk csak be kellett indítanunk a futójátékot, mert megvolt hozzá a lehetőségünk. És később láttuk is. Láttuk, hogy milyen lehetne. Csak be kellett indítanunk. Szóval nem lehetünk lassúak. Valami ilyesmi történt. Lassan kezdtünk, de a végén is… megpróbáltuk befejezni, de egyszerűen nem úgy alakult, ahogy szerettük volna.”

Minden mérkőzés egyedülálló, és ami az 1. vagy a 2. héten jól vagy rosszul sült el, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a 3. héten is ugyanaz a hiba történt. És ami a 3. héten rosszul sült el, az a szezon hátralévő részében talán nem is fog újra előfordulni.
De a legjobb felkészülés érdekében a Panthersnek pontosan meg kell határoznia, hogy a Cleveland mit tett a héten a futójáték megzavarásának érdekében, és ezt össze kell hasonlítania azzal, amit az első néhány mérkőzésen saját maguknál tapasztaltak.
„Nem kezeltük jól a mozgást elöl, és ha taktikai és szerkezeti szempontból nézzük, a futások jól néztek ki; elmulasztottunk néhány blokkolást elöl.” magyarázta Canales. „Tudtuk, hogy az a kihívás, hogy gyors csapat; sokszor változtattak a dolgokon, és ezt az elején nem kezeltük jól. A Browns remekül levédekezett minket, ami megnehezítette a dolgunkat. Néhány passzsiettetésük nyomást gyakorolt Bryce-ra, így kénytelen volt kicsit korábban elpasszolni a labdát, mint kellett volna. Szóval van min dolgozni, van mit átgondolni, de elismerés illeti őket, hogy jól végrehajtották a tervet.”
A következő ellenfél a Detroit Lions a Sunday Night Football meccsen, majd egy nagyon fontos korai pihenőhét következik, hogy felépülhessenek a sérültek. A 3. héten a Jets ellen aratott győzelem során a Lions 58 futott yardon tartotta a New York csapatát (bár a Jets 277 yardot passzolt). Rövid az idő az átállásra, mielőtt szembekerülnek egy olyan védelemmel, amelyben a liga egyik legjobb passzsiettetője, Aidan Hutchinson is ott van.
Jól jönne egy hatékony futójáték. Hunt pedig tudja, hogy ez elöl kezdődik.
„Már egy ideje együtt játszunk, és a fiatal játékosok is szereztek már némi tapasztalatot, szóval ideje, hogy beinduljon.” mondta Hunt. „Hosszú a szezon. De javulnunk kell.”
Forrás: panthers.com