A Panthers passzjátéka dominált Atlantában, Young és az elkapó csoport egyre jobban összecsiszolódik

4–6 perc

Több mint egy évig Tetairoa McMillan egy pólót tartott a szekrényében, tudva, hogy előbb-utóbb eljön a megfelelő pillanat a bemutatására.

Szombaton, miközben a Panthers idei első idegenbeli mérkőzésére készült, elővette a pólót. Eljött az idő.

Előre szólt a csapattársainak, hogy ezt fogja viselni, és amikor McMillan vasárnap reggel belépett a Mercedes-Benz Stadionba, mosolyogva jelent meg egy klasszikus, vintage stílusú Xavier Legette pólóban, amelyen a Panthers elkapójának arca kék árnyalatú kollázsban volt látható.

„Egyszerűen úgy éreztem, ez egy jó nap arra, hogy egy XL-es pólót vegyek fel.” vigyorgott McMillan a Panthers 34–3-as győzelme után. „Tegnap mondtam neki, hogy felveszem a pólóját. Mondtam neki, hogy ma nagyot fog alakítani.”

És igaza volt.

Legette-nek ugyan csupán két elkapása volt, de azok döntő fontosságúak voltak, az egyik egy 55 yardos elkapás volt a második negyedben.

„Micsoda nagyszerű játék!” áradozott Dave Canales. „Számomra az volt a fordulópont. Az volt az a lendületváltás, amire szükségünk volt.”

Ekkor a Panthers 13–3-ra vezetett, de a Falcons épp az előző támadásból szerezte meg az első pontjait. A Carolina védelme az egész első félidőben semlegesítette Cooper Rusht és a Falconst, és két labdaszerzésük is volt (végül öt lett belőle).

Az offense jól mozgatta a labdát, de a büntetések visszavetették őket, és már kétszer is elakadtak a red zone-ban. A csapatnak szüksége volt egy adag energiára a félidő előtt, hogy elnyomja a Falcons lendületét, amit azzal nyertek, hogy 10 pontos különbségre csökkentették a hátrányt.

Miután egy sack 6 yarddal visszaszorította Bryce Youngot és az offense-t, a saját 35 yardos vonalukról kellett megkísérelniük a 2nd&16-ot, Legette pedig a formáció jobb oldalán állt. Young felkészült, és mélyen a pálya közepére dobta a passzt. Mire a Falcons secondary rájött, mi történik, Legette már áttörte a védelmet, és elkapta az 55 yardos passzt.

„X remekül teljesít, amikor ilyen útvonalon kell TD-t szereznie.” mondta Young. „Bízom benne, odadobom a labdát, ő pedig aláfut, és elkapja a labdát a védők között, de hát ő ilyen. Ez az, amit ő hoz a csapatba; nem meglepő, hogy sikerült szabadon maradnia, vagy ilyen elkapást végrehajtania.”

Az elkapással a Panthers eljutott a red zone-ba, és két játék után Young Darren Wallernek passzolt, aki ezzel megszerezte az első touchdownját aznap. Ezzel 20–3 lett az állás, és a Carolina lendületet kapott a félidő előtt.

„Szükségünk volt egy nagy játékra, hogy kézbe vehessük a mérkőzés irányítását és eldöntsük a meccs sorsát.” mondta Canales. „Bryce egy szép Darrennek adott passzal zárta le a támadást, de dicséret illeti a fiúkat, dicséret illeti a támadó koordinátor Brad Idziket is, amiért megtalálta a lehetőséget, és agresszíven játszott.”

McMillannek szombaton már volt egy olyan érzése, hogy Legette-nek lesz egy nagy játéka. Canalesnek már a hét elején volt egy ilyen megérzése.

„Xaviernek ez volt a legjobb hete, amióta itt vagyok.” mesélte Canales. „Szerintem három különböző, 40 yardnál hosszabb passzt is elkapott az edzéseken, amiket Bryce dobott neki, miközben teljes sebességgel futott, és pontosan így néztek ki. Szóval ez egy igazán klassz dolog X számára, amire építhet.”

Lehet, hogy Legette játéka volt az a szikra, amire az offense-nek szüksége volt, de messze nem ez volt az egyetlen remek elkapó teljesítmény aznap. Jalen Coker és McMillan szétverik a védelmeket a széleken és a slotban, ami folyamatos mozgásban tartja a secondary védőit.

McMillan könnyedén öt elkapással zárta a mérkőzést, a meccs legjobbja volt 101 yarddal – ez a harmadik 100 yard feletti mérkőzése rövid karrierje során. Cokernek ugyan nem lett meg a harmadik egymást követő 100 yard feletti mérkőzése, de a meccsen a legtöbb (8) elkapást ő szerezte, 66 yardot elérve.

„Egyszerűen csak a legjobbamat próbálom adni hétről hétre.” mondta McMillan. „Ha jól alakul, ha nem, az igazán nem számít. Megszereztük a győzelmet, szóval más nem számít.”

Coker a speciális csapatban is feltűnt. Miután a hét elején Jimmy Horn-t elküldték, Coker és McMillan önként jelentkeztek, hogy szükség esetén ők vállalják a punt visszahordást (a kickoff visszahordás John Metchie feladata). Cokert küldték ki a mérkőzés első punt visszahordására, és Canales teljes mértékben arra számított, hogy a második számú elkapója (WR2) fair catch-et fog kérni.

„Jalen Coker fantasztikus punt visszahordást hajtott végre. Azt hittem, fair catch-et fog kérni, de volt helye, és azt mondtuk neki, ez az ő döntése, ha van elég helye, és úgy érzi, hogy ki tudja használni.” mesélte Canales. „Két igazán szép visszahordása volt, amelyek pozitív yardokat hoztak nekünk, ami pontokhoz vezetett, a coverage egység ma nagyon-nagyon gyors és erős volt. Az egész pontosan úgy alakult, ahogy reméltük, ezért nagyon örülök ennek.”

Az elkapója és (egyelőre) visszahordója viszont végig mást tervezett, és 36 yardot futott a labdával.

„Nem, el akartam indulni.” nevetett Coker. „A pálya széléről hallottam, hogy van időm, úgyhogy el akartam indulni.”

A Panthers egész héten arról beszélt, milyen különleges lehet a passzjáték, amikor McMillan és Coker is elkapja a fonalat. Ez jól látszott egy második negyedbeli támadás során, amikor az offense-nek mutatnia kellett valamit, miután az előző támadásban puntoltak. Coker 13 yardos punt visszahordása után a Panthers a saját 20 yardos vonalán állt fel.

3rd&5-nél Young egy comeback játékkal 12 yardos passzt adott McMillannek. A következő játékban bőven volt ideje a dobásra, Young ismét McMillant kereste, ezúttal egy 27 yardos passzal.

Ekkor eljött az ideje, hogy megfordítsák a mezőnypozíciót, így amikor Young látta, hogy Coker mélyen elindult egy külső keresztpasszra, oda dobta a labdát. Cokernek az oldalvonal felé futva kellett elugrania és ujjheggyel elkapnia, de – ahogy szokta – megfogta a labdát, és 25 yardot ért el a játék során, ami a Pantherst mezőgól távolságba juttatta. Kihasználták ezt a mezőnypozíciót, és 13–0-ra növelték az előnyt.

„Büszke vagyok arra, hogy megszerzem a first downt, és igyekszem lehetőséget teremteni Bryce számára. Szerintem az volt a lényeg abban a játékban, hogy csak fussak tovább, kinyújtsam a kezeimet, és bejött.” vonta meg a vállát Coker, mintha egy hihetetlenül nehéz játék is rutinfeladat lenne. Számára ez már rutinfeladattá vált.

És amikor az egész csoport jól játszik – McMillan, Coker, Legette, a tight endek –, TMac szerint alig van valami, ami megállíthatja őket. Vasárnap Atlantában mindenesetre nem volt semmi ilyen.

„Nehéz megállítani egy csapatot, amikor mindenki jól végzi a dolgát.” mondta McMillan. „Amikor mindenki megkapja a labdát, Bryce megtalálja a társait és jól olvassa a játékot, nehéz megállítani a csapatot.”

Forrás: panthers.com