
A Panthers először láthatja majd az első körben kiválasztott Monroe Freelinget az új, 57-es számú mezében, amikor a fiatal játékosok pályára lépnek az újonc minitáborban.
A tábor pénteken és szombaton kerül megrendezésre, így egy rövid pillantást vethetünk az új játékosokra.
A hét draft választás mellett (akik közül hatan már aláírták a szerződésüket) a Panthers 10 draftolatlan újoncot is szerződtetett.
Lesz még 11 próbajátékos is, valamint nyolc, többnyire olyan játékos akik tavaly a gyakorló csapatban voltak.
Míg Freeling mezszáma már biztos (a Georgia-nál is az 57-est viselte), más játékosok száma még változhat.
Amikor a 19. helyen kiválasztották Freelinget, haboztak meghatározni a szerepét, mivel megvan benne a potenciál, hogy bal vagy jobb tackle poszton is játszhasson.
„Nagyon izgatottak vagyunk Monroe miatt.” mondta korábban a general manager Dan Morgan. „A legjobb játékos a listánkon, nagy, magas, atletikus, fizikailag erős, nagy potenciállal rendelkező srác, akivel kapcsolatban rendkívül izgatottak vagyunk. Szerintem játszhat a bal oldalon, játszhat a jobb oldalon is, és nagy értéket jelent. Szóval, igen, nagyon izgatottak vagyunk. A legjobb játékos a listánkról.”
Az újonc minitábor teljes kerete a következő:
| Mezszám | Poszt, Név | Egyetem | Státusz |
|---|---|---|---|
| 15 | QB Brendon Lewis | Memphis | Próbajátékos |
| 16 | QB Haynes King | Georgia Tech | Draftolatlan szü. |
| 19 | WR Chris Brazzell II | Tennessee | Draftolt (3-83) |
| 22 | CB Tony Grimes | Purdue | Próbajátékos |
| 23 | CB Blake Cotton | Utah | Próbajátékos |
| 24 | CB Will Lee III | Texas A&M | Draftolt (4-129) |
| 28 | S Jacorey Thomas | Georgia | Próbajátékos |
| 34 | RB Anthony Tyus III | Ohio | Visszatérő |
| 35 | CB Michael Reid | South Dakota | Visszatérő |
| 37 | RB Montrell Johnson Jr. | Florida | Visszatérő |
| 38 | S Zakee Wheatley | Penn State | Draftolt (5-151) |
| 39 | WR Kobe Prentice | Baylor | Draftolatlan szü. |
| 40 | LB Ese Dubre | Stanford | Próbajátékos |
| 41 | CB Jaylon Guilbeau | Texas | Draftolatlan szü. |
| 42 | CB Cam Miller | Rutgers | Draftolatlan szü. |
| 43 | CB Devonta Smith | Notre Dame | Draftolatlan szü. |
| 45 | TE Bryce Pierre | UCLA | Visszatérő |
| 46 | LB Jackson Kuwatch | Miami (Ohio) | Draftolt (7-227) |
| 47 | OLB Isaiah Smith | SMU | Draftolatlan szü. |
| 49 | OLB Jamil Muhammad | UCLA | Visszatérő |
| 54 | OLB Patrick Payton | LSU | Próbajátékos |
| 55 | G Kenyon Green | Texas A&M | Próbajátékos |
| 56 | LB Jared Bartlett | Cincinnati | Visszatérő |
| 57 | T Monroe Freeling | Georgia | Draftolt (1-19) |
| 61 | DT Aaron Hall | Duke | Draftolatlan szü. |
| 66 | T Derrell Bailey | Georgia State | Próbajátékos |
| 67 | G Joshua Gray | Oregon State | Visszatérő |
| 69 | DT Parker Petersen | Wisconsin | Draftolatlan szü. |
| 74 | T Isaia Glass | Vanderbilt | Draftolatlan szü. |
| 75 | C Sam Hecht | Kansas State | Draftolt (5-144) |
| 76 | T Albert Reese IV | Mississippi State | Draftolatlan szü. |
| 80 | TE Tyler Moore | Iowa State | Próbajátékos |
| 81 | WR Rashad Rochelle | Indiana State | Próbajátékos |
| 86 | WR Ja’seem Reed | San Diego | Visszatérő |
| 92 | DT Lee Hunter | Texas Tech | Draftolt (2-49) |
| 96 | DT Martez Poynter | Toledo | Próbajátékos |
Forrás: panthers.com