
A Panthers önkéntes veterán minitáborának keddi kezdete sok szempontból olyan volt, mint az iskola első napja.
Az Atrium Health Dome-ban a szokásos látványosságok jelentek meg – a játékosok és az edzők vigyorogtak, új arcok keveredtek a régiekkel, a pályán az oktatásra előkészített leckék voltak.
Az elkapó Adam Thielen, a 10. évében járó veterán, aki először játszik Minnesota államon kívül, a veterán jobb oldali tackle Taylor Moton mellett sétált be az edzésre, aki karrierjének mind a hat évét a Carolinánál töltötte. Ez képet adott arról, amit a Panthers a tavalyi szezonból hoz (egy stabil támadófal), és amire remélhetőleg építeni fog (egy tapasztalt elkapó).
Mindketten vigyorogtak, miközben az új vezetőedző, Frank Reich és új koordinátorai, Thomas Brown és Ejiro Evero vezetésével az új rendszer tanulását elkezdték.
“Kint voltam nyújtani, bemelegítettem egy kicsit az edzés előtt, és csak mosolyogni tudtam.” mondta Thielen. “Egyszerűen izgatott vagyok, hogy itt lehetek. És ez nem csak azért van, mert egy új helyen vagyok. Hanem a körülöttem lévő emberek miatt is. A csapattársaim, az edzők miatt, ember, annyi nagyszerű edző és nagyszerű vezető van a csapatnál. Egyszerűen jó itt lenni. És ennek nagyon sok oka van.”
Persze a Bank of America Stadiumban a draft hetében elég forró lesz a hangulat. Alig több mint 24 óra múlva kezdődik az draft, és akkor fogják kiválasztani az első helyen a játékost, akit Reich elmondása szerint hétfőn véglegesítettek a falakon belül.
De amíg a Panthers nem választja ki a legfrissebb játékoskeretének legújabb tagjait – beleértve az idén választható irányítót is -, addig van idejük elkezdeni akklimatizálni a már meglévőket ahhoz, amit építeni szeretnének.
A Carolina közel teljes létszámmal vett részt az önkéntes minitábor első napján, ami pozitívum. De az, hogy még nincs meg az első körös újonc irányítójuk, nem feltétlenül negatívum, mondta Reich, mivel mindannyian egy új rendszert tanulnak. Brown egyébként is éppen azelőtt fejezte be egy teljesen új játékkönyv megtervezését, hogy a játékosok megjelentettek volna pár hete.
“Az egész csapat számára új lesz, nem csak az újonc irányító számára.” mondta Reich. “Mindannyian az alapoktól kezdjük az egészet. Tényleg, a veteránok néhány héttel előrébb járnak, mint az újoncok, de gyorsan bele fognak jönni és felzárkóznak.”
A minitábor keddi nyitónapjáról hiányzott a külső linebacker Brian Burns, aki a múlt héten bokaműtéten esett át, de az edzőtáborra már visszatérhet. Ő egyike a Panthers korábbi rendszerében játszó több defensive endnek, akik külső linebacker szerepkörbe fognak átkerülni Evero új 3-4-es rendszerében – ez az átállás magában foglalja Yetur Gross-Matos, Marquis Haynes Sr. és Amaré Barno szerepének megváltozását is.
Érdemes megjegyezni, hogy a sémából már voltak itt darabok, amikor Phil Snow volt a védő koordinátor az előző szezonban, de ez nagyrészt új lesz a játékosok számára.
Részben ez az oka annak, hogy Reich úgy látja, hogy ez a hét “igazán hasznos” a veteránok számára, akik részt vesznek az edzéseken, és a játékosok izgatottak az előttük álló dolgok miatt.
“Ez egy nagy dolog; ez egy nagy változás, különösen néhány srác számára.” mondta Reich. “Mint például Yetur, aki a külső linebacker posztra került, és másoknak is. Azt hiszem, EJ és a stábja nagyszerű munkát végez, darabról darabra haladnak. A játékosok hallhatják, ahogy darabról darabra lebontják a dolgokat, aztán összerakjuk az egészet. Szerintem EJ és a védelem stábja nagyszerű munkát végzett ebben. Mint játékosok, ezek a srácok egész életükben játszottak. Az én tapasztalatom ezzel kapcsolatban az, hogy mindig izgalommal jár egy új rendszer megtanulása – látni, hogy játékosként hogyan tudom magam kibontakoztatni, és játékosként fejlődni. Azt hiszem, ez a lehetőség adott a számukra.”
– A keddi edzés egy önkéntes minitábor része volt. Néhány játékos hiányzott, köztük az új tight end Hayden Hurst és Burns (akinek a múlt héten megműtötték a bokáját).
Mivel néhány játékos a holtszezonbeli műtétek után lábadozik, volt néhány újdonság is a felállásban.
A kezdő guard Brady Christensen és Austin Corbett nem gyakorolt a 18. heti sérüléseik miatt, így a veterán szabadügynök Justin McCray és Cade Mays kezdőként dolgozott a védőfelszerelés nélküli, kontaktmentes edzéseken.
A helyszínen tartózkodó, de az edzésen nem résztvevő játékosok között volt még a cornerbackek Donte Jackson és CJ Henderson, valamint az elkapó DJ Chark.
– A másodéves irányító, Matt Corral a pályán volt és részt vett az edzésen, miután a tavalyi szezont végig kihagyta Lisfranc-sérülés miatt, amit a New England elleni előszezonbeli mérkőzésen szenvedett el.
Corral Andy Dalton mögött és Jacob Eason előtt dolgozott a három irányítós rotációban. Az új QB-edző, Josh McCown állt be melléjük a bemelegítés során, így páros gyakorlatokat is tudtak végezni.
Forrás: panthers.com