Jaycee Horn lett a csapat Ed Block Bátorság-díjasa

Az, amiért Jaycee Horn most az edzőteremben van, az gyakorlatilag semmi az elmúlt szezonban átéltek után.

Azzal pedig, ahogyan átvészelte, felhívta magára társai figyelmét.

A Panthers cornerbackje a csapat Ed Block Courage Award győztese lett a tavalyi szezonban azok után, hogy egy súlyos lábsérülés után visszatért és újra magas szinten játszott. A díjjal minden csapatból azokat a játékosokat ismerik el, “akik példamutatóan elkötelezettek a sportszerűség és a bátorság elvei iránt”, és minden tavasszal egy baltimore-i eseményen díjazzák őket.

“Ez egy folyamat volt, talán így lehet a legjobban elmagyarázni.” mondta Horn. “Vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de a legfontosabb dolog az volt, hogy folytassam. A jót a jóval, a rosszat a rosszal együtt. De nem abbahagyni, és megpróbálni javulni.”

Horn az újonc szezonjának 3. hetében lábtörést szenvedett, ami miatt az év hátralévő részére kiesett. Nehéz folyamat volt ez az első körben kiválasztott játékos számára, aki már akkor jelét adta annak, hogy olyan corner lesz, mint amilyet elvár az ember egy nyolcadik helyen kiválasztott játékostól.

De a legnehezebb Horn számára időnként az elszigeteltség volt, amit érzett. A sérült játékosok ott vannak, de nincsenek igazán ott, így a megszokott rutinból való kimaradása legalább annyira volt alkalmazkodási nehézség, mint a fizikai fájdalom.

“Ha a csapattársaid körül vagy, ha csak a játék körül vagy, úgy érzed, hogy a csapat része vagy.” mondta Horn. “Mert amikor megsérülsz, nem vagy ott az edzéseken, nem vagy ott a megbeszéléseken, úgy érzed, hogy csak létezel. A csapattársak között lenni határozottan segített.”

A dolgok jól alakultak Horn számára a holtszezon során, a tavasz folyamán jól érezte magát, és alig várta, hogy újra pályára léphessen.

De amikor megérkezett Spartanburgba az edzőtáborba, egy új érzést kezdett érezni, egy fájdalmat a lábában, ami hetekig kizárta őt a felkészülési munkából, amire épített.

“A táborban eléggé szenvedtem vele.” mondta. “Az egész holtszezonban jól ment, de amikor megérkeztem a táborba, fájt a lábam, szóval ez elég frusztráló volt. Mert az OTA-kon minden nap remekül éreztem magam, amikor játszottam. A holtszezonban, amikor edzettem, remekül éreztem magam. De amint megérkeztem a táborba, elkezdett fájni, és elkezdett zavarni, ami három hónapja nem történt meg. Szóval ez volt a legfrusztrálóbb rész. Azt csináltam, hogy átvészeljem, hogy körülvettem magam a csapattársaimmal. A Woffordban voltunk, így sokat voltunk együtt. A tréner stáb fejben egyben tartott, hogy a rehabilitáció rendben legyen és megtegyem a szükséges dolgokat.”

A munka meghozta gyümölcsét, mert Horn gyorsan visszatért ahhoz a magas szintű játékhoz, amibe tavaly rövid ideig már bepillantást nyerhettek.

Visszatért, és ebben a szezonban három interceptionnel vezette a csapatot, és hét levédekezett passzal is holtversenyben a csapat élén állt. A Pro Football Focus szerint a szezon során engedett 28 elkapása a második legkevesebb volt a kezdő cornerbackek között a ligában.

“Mire eljött a szezon, már rendben voltam.” mondta. “Azt hiszem, a lábamat tekintve már túl vagyok a nehezén.”

Az év vége persze újabb problémát hozott, mivel a Detroit elleni szezon végi győzelem során csuklótörést szenvedett, ami miatt nem játszhatott a következő héten a Tampa elleni sorsdöntő mérkőzésen.

Horn elismerte, hogy ha megnyerték volna azt a meccset, akkor valószínűleg összedrótozták volna, hogy a következő héten a Saints ellen játsszon.

Most már a gipsz is eltűnt, és egy sokkal kevésbé súlyos sérülésből lábadozik. Azzal viccelődött, hogy ha a tavalyi lábsérülése 7-es vagy 8-as volt a fájdalomskálán, akkor ez a mostani alig számít.

“Ez egy 1-es.” mondta Horn. “Nem aggódom miatta. Ez csak egy kis apróság; rendben leszek.”

És ezúttal tudja, hogy olyan emberek veszik körül, akik támogatják, ami segít neki abban, hogy könnyebben kezelje a folyamatot.

A PANTHERS ED BLOCK BÁTORSÁG DÍJÁNAK KORÁBBI NYERTESEI

  • 2021 – Jeremy Chinn
  • 2020 – Brian Burns
  • 2019 – Shaq Thompson
  • 2018 – Julius Peppers
  • 2017 – Graham Gano
  • 2016 – Luke Kuechly
  • 2015 – Cam Newton
  • 2014 – Greg Olsen
  • 2013 – Ryan Kalil
  • 2012 – Ron Edwards
  • 2011 – Thomas Davis
  • 2010 – Jordan Gross
  • 2009 – Dan Connor
  • 2008 – Jake Delhomme
  • 2007 – Mike Rucker
  • 2006 – Colin Branch
  • 2005 – Steve Smith Sr.
  • 2004 – Mark Fields
  • 2003 – DeShaun Foster
  • 2002 – Kevin Donnalley
  • 2001 – Patrick Jeffers
  • 2000 – Mushin Muhammad
  • 1999 – Mike Minter
  • 1998 – Steve Beuerlein
  • 1997 – Tshimanga Biakabutuka
  • 1996 – Lamar Lathon
  • 1995 – Brett Maxie

Forrás: panthers.com