A Panthers valahogy már túl van azon a ponton, hogy túl óvatos legyen.
Mivel tudták, hogy az idei szezonban már nincs sok lehetőségük hibázni, úgy vágtak neki ennek a hétnek, hogy felkészültek a kockáztatásra – az irányító Sam Darnolddal, aki többször is bevetette magát, valamint a speciális csapatnál is.
És nem is vártak sokáig a kísérletezéssel.
Az első negyedben a Panthers a punt-formáció során nyúlt a trükkökhöz, és ez még csak nem is egy passz volt a punter Johnny Hekkertől.
A 38 yardos vonalról, 4th&1-nél a tartalék safety Sean Chandler elkapta a labdát, mielőtt az Hekkerhez ért volna, és középen megcsinált egy 2 yardos futást, életben tartva a drive-ot.
Hét játékkal és 60 yarddal később Darnold egy 5 yardos touchdown-passzt adott DJ Moore-nak, amivel a Panthers megszerezte a vezetést.
“Ez is egy módja volt annak, hogy korán megadjuk az alaphangot, amiről egész héten beszéltünk.” mondta Steve Wilks, a Panthers ideiglenes vezetőedzője. “A múlt héten volt egy-kettő a fejünkben. Megpróbáltunk agresszívek lenni.”
Bár Wilks defensive edző, és természeténél fogva konzervatív hajlam (tetszett neki a 185 futott yard és a 37:03-as labdabirtoklási idő), itt is van egyfajta háttal a falnak mentalitás.
Idén túl sokszor túl sok időt töltött védekezéssel a Panthers, de a jó futás és a kockázatvállalás kombinációja lehetőséget adott nekik arra, hogy korán fellélegezzenek.
“Megragadtuk ezt a lehetőséget.” mondta a defensive end Brian Burns a játékról. “A megfelelő időben húzta meg és végrehajtotta. Lényegében elloptunk egy labdát. Ez nagy dolog volt.”
– Wilks imádta, hogy ilyen nagy volt a különbség a labdabirtoklási időben, és ennek nagy szerepe volt abban, hogy D’Onta Foreman visszatért a pályára.
Foreman 24 futással 113 yardot ért el vasárnap, ez volt a negyedik 100 futott yardos meccse azóta, hogy Christian McCaffrey elcserélése után átvette a főszerepet a futójátékban.
És a Ravens elleni 24 yardos teljesítménye után Foreman megkapta azt a meccset, amire szüksége volt.
“Csak vissza kellett térnem a múlt hét után.” mondta Foreman. “Annyira szörnyű és borzalmas volt. Annyira készen álltam, hogy újra játszhassak, nem is tudom, mit mondjak.”
Moore-ral együtt, aki 100 yard fölé jutott (103 yard négy elkapásból), a Panthers egy kis idő után először volt kiegyensúlyozott támadásban.
“Azt hiszem, srácok, múlt héten felhívtátok a figyelmet arra, hogy hogyan tudnánk DJ-nek többet adni a labdát, hogyan lehetnénk kreatívabbak, szóval azt hiszem, hogy a sztárjainkhoz kell eljuttatnunk a labdát.” mondta Wilks. “Úgy gondolom, a támadóedzők nagyszerű munkát végeztek, amikor megpróbálták ezt a képletet létrehozni ezen a héten. D’Onta-nak meg kell kapnia a labdáit, hogy egy kicsit beinduljon. Azt hiszem, valamivel több mint 20 labdaérintése volt, és ez az ő határértéke. Legalább 20 labdaérintést kell kapnia, hogy beinduljon. Jó dolgokat csináltunk DJ-vel, csak próbáltunk play-actiont játszani. Úgy éreztem, hogy tényleg át tudunk futni ezeken a srácokon. Bármilyen jó a secondary-jük, néha a csapatuk ráül a dolgokra, és jó volt ezt látni.”

– A negyedik negyedben volt egy ikis ijedtség, amikor Burns lassan jött le a pályáról, és elsétált az orvosi sátorhoz.
Útközben láthatóan frusztráltan a földhöz csapta a sisakját, ami jogos aggodalmat keltett.
Egy pillanattal később kijött a sátorból, felemelt hüvelykujjal jelzett a közönségnek, és azt mondta utána, hogy inkább a düh volt az érzése, mint a félelem.
Elmagyarázta, hogy miután korábban már kapott egy ütést a térdére, a Broncos egyik tight endje “ugyanazt a térdemet vágta szét”.
“Fájt, de inkább dühös voltam, mint sérült.” mondta. “Dühös voltam, mert utálom azt a blokkot.”
Burns visszatért, hogy befejezze a meccset, a szezon során másodszor ért el több sacket is egy meccsen, és jelenleg 10.0 sacknél tart ebben az évben.
Forrás: panthers.com