Sam Darnold lesz a kezdő irányító vasárnap a Broncos ellen

A Panthers a pontszerzésen kívül mindent megtett a Baltimore elleni győzelem érdekében, így újabb változást hajtottak végre irányító poszton.

Az ideiglenes vezetőedző Steve Wilks kedden közölte az irányítóival, hogy Sam Darnold kezd a héten a Broncos ellen hazai pályán, így ő lesz a negyedik irányító, aki idén pályára lép, és a harmadik, aki kezdőként teszi ezt meg.

Mivel PJ Walker még nem áll készen arra, hogy visszatérjen a Falcons elleni bokasérülése után, a választási lehetőség Darnold vagy Baker Mayfield volt.

Mayfield két interceptiont dobott a meccs végén, és nem tudta mozgatni az offense-t vasárnap a Ravens elleni 13-3-as vereség során. Ő lesz Darnold tartaléka ezen a héten.

Darnold 11 meccsen kezdett a Panthersnél az előző szezonban, és az év elején kompetens volt, amikor 3-0-val kezdtek.

De a futó Christian McCaffrey sérülései és a támadófal állandóan változó felállása után a szezon közepén szenvedett, mielőtt öt meccset kihagyott egy vállsérülés miatt.

Összességében Darnold tavaly 243/406-os mutatóval (59.9 százalék), kilenc touchdownnal és 13 interceptionnel, 71.9-es passer ratinggel zárta az évet.

Mayfield idén hét mérkőzésen 119/206-os mutatóval (57.8 százalék) passzolt, hat touchdownnal és hat interceptionnel, 74.4-es ratinggel.

Forrás: panthers.com