
Miközben Eddy Piñeiro a vendégek öltözőjében a riporterek kérdéseire válaszolt, négy csapattársa a kamerák fala mögött időzött.
Derrick Brown, Johnny Hekker, JJ Jansen és Baker Mayfield a Panthers rúgójára szegezték tekintetüket, miközben az a két potenciálisan győzelmet jelentő rúgással kapcsolatos kérdésekre válaszolt, amelyeket elhibázott a vasárnapi, Falcons elleni 37-34-es hosszabbításos vereség során.
“Fáj.” mondta Piñeiro a meccs utáni interjújában. “Szeretem ezt a csapatot, és tudom, hogy támogatnak. Tudom, hogy nem ez fog meghatározni engem, mint rúgót, és mindenki hibázik. Sajnos ma jött el az én időm. Talpra fogok állni, és készen állok majd a rúgásokra.”
Amikor a tömeg feloszlott, és Piñeiro visszatért az öltözőszekrényéhez, Mayfield igyekezett beszélgetni vele, miközben összepakolt a rövid repülőútra.
Piñeiro két költséges hibát követett el.
Először is, nem sikerült értékesítenie az extra pontot egy csodálatos 62 yardos touchdown passz után, amelyet PJ Walker adott DJ Moore-nak, mindössze 12 másodperccel a vége előtt. Az NFL-ben az extra pontot általában a 15 yardos vonalról szokták elvégezni, így 33 yardról kellett volna próbálkozni. De egy sportszerűtlen magatartás miatt büntetést ítéltek Moore ellen, aki ünneplés közben levette a sisakját, ez pedig 15 yarddal hátrébb vitte a rúgást.
Piñeiro kihagyta a 48 yardos kísérletet, így a 34:34-re végződő mérkőzés hosszabbításba torkollott.
“Visszamentünk ahhoz, amit csinálunk, és mindenki nagyon jól érezte magát a történtek után.” mondta Jansen. “48 yard, egy kicsit elment balra. Nem akarok szavakat adni a szájába, de úgy gondolta, hogy elég jól eltalálta a labdát. Szóval nem próbálunk túl sok kiigazítást csinálni az ilyen dolgokból.”
A hosszabbításban CJ Henderson elkapta az Atlanta irányítójának, Marcus Mariotának a passzát, és 54 yardot futva a Falcons 20 yardos vonaláig jutott. De pillanatokkal később Piñeiro 32 yardos mezőnygólkísérlete megint elment balra.
“Egyszerűen keresztbe fordultam.” mondta Piñeiro. “A csípőm átfordult, pedig előre kellett volna tartanom a csípőmet.”

A Falcons következő támadásában Mariota egy 30 yardos futással a Carolina 23 yardos vonaláig jutott. Ekkor az Atlanta rúgója, Younghoe Koo értékesítette a 41 yardos rúgást, szívszorító vereséget mérve a Panthersre.
Az ideiglenes vezetőedző Steve Wilks azt mondta, “nem hajlandó részletezni”, hogy Piñeiro hibái után megvizsgálja-e egy másik rúgó leigazolását.
“Nem erről volt szó.” mondta Wilks. “Természetesen ez megadta volna a lehetőséget a győzelemre, de támadásban, védekezésben és a speciális csapatban már jóval korábban is meglehetett volna a győzelem. Bátorítom őt, és próbálom felépíteni. Azt mondtam neki: ‘Remélhetőleg adunk neked egy lehetőséget, hogy visszatérj és megnyerd nekünk’, ami sajnos nem történt meg.”
Piñeiro elmondta, hogy a meccs után vállalta a felelősséget, és azt mondta a csapatnak, hogy “rajta múlt”.
De a csapattársai, különösen az a négy, aki látta őt nyilatkozni, remélik, hogy a fókusz nem tolódik túlságosan a rúgóra.
“Nagyon törődünk egymással.” mondta Hekker. “Bármikor, amikor valami ilyesmi történik, a média hajlamos lehet arra, hogy úgymond rámásszanak egy srácra, és megpróbálják elkapni a pillanatot, hogy még több kattintást vagy forgalmat generáljanak. De láttad, hogy a srácok törődnek Eddyvel, törődnek a csapattal, törődnek azzal, hogy a szezon hátralévő részében a rúgónk pozitívan és a jó irányba haladjon.”
Mióta az előszezonban a sérült Zane Gonzalez helyére lépett, Piñeiro mind a 12 extra pontját és a 15 mezőnygólkísérletéből 14-et értékesített. Egészen a vasárnapi utolsó két kísérletéig.
“Elég gáz megpróbálni Eddyre kenni, amikor mindannyiunknak benne volt a keze ebben.” mondta Brown. “Így megy ez, de ez nem rajta múlik. … A srác 100 rúgást értékesített. Kettőt kihagyott, és mindenki rá akarja fogni. De még ebben a helyzetben is együtt vagyunk. Holnap folytatjuk a munkát.”
Forrás: panthers.com