A “playmaker” Laviska Shenault Jr. a régi iskolát választotta

Laviska Shenault Jr. nem tudta megállni, hogy ne nevessen, amikor a telefonjára nézett.

Múlt vasárnap reggel, közvetlenül azelőtt, hogy beöltözött volna az első Panthersben játszott meccsére, a Carolina legújabb elkapója az látta, hogy Garret McGuire, a Panthers támadó asszisztensének üzenetében egy videó van a középiskolai éveinek legszebb pillanatairól.

“Hé, ez minden, amit ma látnunk kell.” írta McGuire.

McGuire az előző heteket azzal töltötte, hogy a vezetőedző Matt Rhule-t hallgatta egy mélyen gyökerező texasi középiskolai rivalizálásról. Ennek során Shenault és McGuire csapatai 2013-16 között álltak szemben egymással, és McGuire “Dallas-Fort Worth legnagyobb rivalizálásának nevezte, az biztos”.

Shenault ugyanabban a négy évben járt a DeSoto High Schoolba, mint McGuire a Cedar Hill High Schoolba, mindkettő Dallastól délre található. A futball nagyhatalmakat mindössze hat mérföld választja el egymástól, és 1956 óta minden évben megmérkőznek egymással.

McGuire emlékszik arra, ahogy a DeSoto két győzelmet aratott a Cedar Hill felett a végzős évében. A legjobban az fájt neki, amikor Shenault és az Eagles több ezer ember előtt az AT&T Stadiumban véget vetett McGuire középiskolai rájátszásbeli reményeinek, és a tökéletes 16-0-s mérleggel megszerezte a DeSoto első Texas Class 6A Division II bajnoki címét.

És illik a képbe, hogy Shenault 67 yardos touchdown elkapása a múlt héten a Saints ellen nagyon hasonlított azokra a játékokra, amelyeket McGuire a középiskolai évek során az ellenfél mezében látott tőle.

“Megnéztem a YouTube-videót, és kivágtam azokat a részeket, amikor a Cedar Hill ellen játszva gyilkolt minket.” mondta McGuire vigyorogva. “A fenébe is, ott van ugyanaz a játék, ahogy az oldalvonal mellett elkapja, és négy vagy öt szerelésből is kitör.”

A ma 23 éves Shenault öt évvel van a texasi középiskolai futball hőstettei után. De a Panthers öltözőjében állva egy nappal a szezon első győzelmében játszott kulcsfontosságú szerepe után Shenault azt mondta, hogy a DeSoto High School szellemiségéből merít, mióta augusztus végén csatlakozott a Panthershez.

McGuire üzenete segített neki, hogy a meccsnapon erre a gondolkodásmódra térjen át.

“Egyszerűen segített versenyhelyzetbe kerülnöm.” mondta Shenault. “Csak azt akartam, hogy tudják: ‘Ezt minden játékban meg fogjátok kapni. Ezt a középiskolai mentalitást fogjátok megkapni.”

Az ő gondolkodásmódja 144 yardban nyilvánult meg a Saints ellen, a csapat legjobbja volt 90 elkapott yardos teljesítménnyel, amelynek nagy részét a touchdownnál szerezte, amikor megmutatta, hogy képes kikerülni a támadókat, majd lehagyni őket.

Nagyon hasonlított a középiskolai fénypontjaira. És azok, akik látták Shenault-t a DeSotóban, például a korábbi vezetőedzője, Todd Peterman, déjà vu érzést éreztek.

“A bátyám felhívott, és azt mondta: “Hé, Viska most szerzett ugyanolyan TD-t, mint a döntöben.” mondta Peterman. “Csak odadobtad neki, és már mehetett is. Egyszerűen mindig elég gyors volt.”

Shenault első útja az end zone-ba Panthers játékosként a Jaguars csapatánál töltött újonc éve óta az első volt, és a Carolina egyetlen támadó touchdownja a New Orleans ellen. Talán olyan nagy pillanat volt ez neki személy szerint, mint a Carolina számára csapatként.

Peterman nem találta meglepőnek Shenault teljesítményét, hiszen már a középiskolában is jól teljesített nyomás alatt.

“Laviska egyszerűen mindig is jól viselkedett a pályán.” mondta Peterman. “Izgatott volt, de a pillanat sosem volt túl nagy vagy túl kicsi. Meg lehetett nézni a testbeszédét. Nem tudhattad, hogy 50 ponttal vezetünk, 50 ponttal vagyunk hátrányban, vagy éppen a meccset eldöntő drive-ra készülünk. Egyszerűen ugyanúgy játszott. Ez mindig nagyon jó volt. Azt tette, amit kértünk tőle.”

Peterman elmondta, hogy az edzők a DeSotóban sokat kértek Shenault-tól. A tehetséges kosárlabdázó Shenault olyan képességekkel és testalkattal rendelkezett, amelynek köszönhetően a futballpályán bárhová bevethető volt, a slot, a tight end, a running back vagy a H-back poszton is. Shenault edzhető volt, magas játékintelligenciával rendelkezett, és rendkívül lojális volt, ezt a tulajdonságát Peterman még mindig dicséri.

“Nem érdekelte, hogy egy vagy két elkapást kapott, soha nem szólt egy szót sem.” mondta Peterman. “Aznap este talán több blokkolást kellett csinálnia, egy szót sem szólt. Ő egy olyan különleges ember, akiben ez megvan. Voltam néhány NFL-es srác körül, akiket edzettem, mindannyiukban közös ez a tulajdonság. Hajlandóak a plusz dolgokra, és tudod mit? Csak csinálják, és nem jelentenek gondot.”

Ez a hozzáállás segített Shenault-nak, hogy helyet kapjon a Panthers elkapó rotációjában.

Shenault későn kezdett bele az új playbookjába, miután augusztus 29-én a Jacksonville csapatától megérkezett, két évvel azután, hogy a Jaguars a második körben draftolta őt.

Jacksonville-ben a két szezon alatt több, mint 600 yardot szerzett, és újoncként ötször jutott el az end zone-ba, de térdhajlító- és vállsérülésekkel küzdött, így a cserét megelőzően csökkentették a szerepét.

Így amikor a Panthershez került, Shenault az idei alapszakasz első két hetében inaktív volt a meccsnapokon, mindezt úgy, hogy közben megtanult egy új támadójátékot és mentálisan visszavett egy lépést. Elmondása szerint visszatekintett a gondolkodásmódjára, és felfedezte, hogyan segíthetne magának teljesíteni a Panthersnél kapott új lehetőség során.

“Kritikus vagyok magammal.” mondta. “Tudom, mit csinálok rosszul, tudom, mit csinálok jól. Tudom, mit kell tennem, hogy jobb legyek. Csak magabiztosnak kell kinéznem, és ezt magamon is észrevettem.”

És ahhoz, hogy eljusson erre a pontra, a középiskolai gondolkodásmódjának egy részét kellett átvennie – amit Shenault a “keményen dolgozó” texasi futball mentalitásnak nevezett.

McGuire már látta, hogy Shenault mit tud nyújtani, és amikor felért a Bank of America Stadiumba, egykori középiskolai riválisa üzenetet küldött neki.

“Írtam neki egy sms-t, amikor befelé tartott, és azt mondtam neki: “Azon vagyok, hogy egy kis Dél-Dallast hozzak Charlotte-ba.” mondta McGuire. “Ő az ász. Nagyon, nagyon okos. Jól elsajátította a támadójátékot. Láttátok, milyen játékokat csinál. Ő egy playmaker.”

Shenault az áttörő debütálása után is tudja, hogy milyen gondolkodásmódot akar a Panthershez vinni.

“A legfontosabb dolog most az, hogy visszataláljak a középiskolai mentalitásomhoz.” mondta Shenault. “Bármikor megteszek bármit, nem gondolkodom rajta, és nem kérdőjelezem meg. Csak azt teszem, amit tennem kell”.

És ha a múlt hét bármit is jelent, az az, hogy Shenault jó úton halad, hogy még többet hozzátegyen az NFL-ben mutatott csúcspontjaihoz, amely most már ismerősnek tűnik a régiekhez képest.

Forrás: panthers.com


Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!


Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel:

Buy Me A Coffee