OTA gyorshírek: A kapcsolatépítés esélye

Az amerikai foci edzés az OTA-k azon része, amit a legkönnyebb észrevenni.

De a Panthers vezetőedzője, Matt Rhule számára ez csak egy része a munkának.

Elmondása szerint amiatt, hogy lehetősége van golfozni néhány játékossal, vagy elmenni egy csoportos vacsorára, jobban megbecsüli a munkáját – és ezt nem veszi magától értetődőnek.

“Azt hiszem, a legnagyobb dolog, amit megpróbáltam tenni ezen az OTA-n, hogy tényleg a játékosokra és a játékosokkal való kapcsolatomra koncentrálok.” mondta Rhule. “Akár az, hogy minden héten golfozni megyek a srácok egy-egy csoportjával, vagy vacsorázni megyek, vagy valahogy máshogy időt töltök velük. Azt hiszem, ezek azok a dolgok, amelyek segítettek nekem a múltban sikeressé válni.”

Idén tavasszal ez azt jelentette, hogy a csapat vezetőivel, például Shaq Thompsonnal, Christian McCaffrey-vel és Jeremy Chinn-nel golfoztak, vagy hogy különböző pozíciós csoportokkal játszottak egy kört. De olyan egyszerű dolgokat is, mint egy közös étkezés, vagy egy öltözői pingpongbajnokság (a 45 év felettiek bajnokának nyilvánította magát).

Az első NFL-es munkáját a járvány során elkezdve Rhule nem élvezhette ezt a fajta interakciót, mivel a liga COVID-19 korlátozása miatt nem tudtak csoportokban összegyűlni.

Most már határozott csapatépítő hangulat van, és Rhule igyekszik kihasználni ezt, és arra összpontosítani, “ami igazán számít”.

“A személyek közötti kapcsolat kulcsfontosságú.” mondta Rhule. “Senki sem minimalizálhatja; nem érdekel, milyen üzletágban dolgozol. Nem érdekel, hogy újságírás, média vagy oktatás, vagy a rendőrség és a jog; az élet a kapcsolatokról szól. És a kapcsolatokat a rokonlelkűséggel, a közelséggel és az együtt töltött idővel építed. Soha nem fogom alábecsülni az első néhány év hatását, amikor nem tudtam elmenni, és leülni Shaq-kal… Ezek a beszélgetések létfontosságúak. És hálás vagyok, hogy most lehetőségem van ezeket a dolgokat megtenni.”

– A szerdai nyílt edzésen rengeteg csapatgyakorlatot tartottak, és Rhule-t lenyűgözte az irányító Sam Darnold játéka.

Darnold éles napot fogott ki passzokat tekintve, volt egy mély TD passza is a másodéves Terrace Marshall Jr.-nak.

Rhule szerint ez volt talán Darnold “legjobb edzése”, mióta itt van – ez a fejlődésnek, és annak a jele, hogy tanulja az új koordinátor, Ben McAdoo támadójátékát. A kulcs még mindig az, hogy kiküszöbölje a Rhule által “katasztrofális hibáknak” nevezett dolgokat, és ez a feladat nem olyan egyszerű, amikor Jaycee Horn és Donte Jackson kaliberű cornerbackek ellen gyakorol.

Nem Rhule az egyetlen, aki látja ezt.

“Nyugodtabb volt kényszer alatt.” mondta az elkapó DJ Moore Darnold holtszezonbeli munkájáról.

– A Panthersnél szerdán egy másik kiváló veterán is jelen volt: a korábbi linebacker Luke Kuechly megnézte az edzést, és utána beszélt a csapattal.

Kuechly a legújabb a visszatérő egykori játékosok sorában, hiszen a korábbi linebacker Thomas Davis is járt már náluk, és a múlt héten a korábbi defensive tackle, Kawann Short is ott volt az edzésen.

– A támadófal játékos Brady Christensen elmondta, hogy tavaly nem kapott becenevet Cam Newtontól, de szerdán kapott egyet a csapattársától, Taylor Motontól. Amikor egy riporter elszólta magát Christensen keresztnevének kimondásával, Moton nevetett, és azt mondta, hogy el kell kezdenie “Big Birdie”-nek hívni Christensent.

“A golfpályán nem.” viccelődött Christensen, hozzátéve, hogy tavaly, amikor Joe Brady volt a támadó koordinátor, megszokta, hogy mindenre B-vel kezdődik a válasza.

Moton a becenevekről beszélve elárulta, hogy az új centert, Bradley Bozemant “Nagy Medvének” hívja.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:

Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel:

Buy Me A Coffee

Hírdetés