Voltak még nyitott kérdések, amiket a Panthers szerdán megválaszolt.
A Panthers szabaddá tette az utat az új irányító, Sam Darnold számára, hogy mindenféle feje felett gyülekező felhő vagy a státuszával kapcsolatos kétségek nélkül dolgozhasson: az aktuális kezdő irányítót, Teddy Bridgewater-t elcserélte a Broncoshoz egy 2021-es hatodik körös pickért.
Bridgewater elcserélése elkerülhetetlen volt, miután a Panthers a hónap elején három választást (köztük egy jövő évi második és negyedik köröst) adott a 23 éves Darnoldért.
A 28 éves Bridgewater tavaly 15 meccset kezdett a Panthers csapatában, egy találkozót kihagyott térdsérülés miatt.
A 2020-as évben 3733 yardot passzolt, és 69.1%-os passzmutatóval az ötödik helyen állt a ligában az állandó kezdők között. De mindössze 15 touchdownt passzolt a szezonban, és néhány meccs végén akadozott a játéka.
Persze a tavalyi év összes támadásbeli problémáját Bridgewaterre fogni álságos lenne. Mindössze három mérkőzésen játszott a futó Christian McCaffrey-vel , az utolsó a Kansas City elleni 33-31-es vereség volt, amely megmutatta, hogy milyen lehetett volna az offense.
Bridgewater 2019-ben 5-0-ás mutatót produkált kezdőként New Orleansban, jól játszott Drew Breest helyettesítve. De ezt nem tudta folytatni Charlotte-ban, ami ahhoz vezetett, hogy egy évvel azután, hogy a legutóbbi holtszezonban aláírt egy hároméves szerződést, elcserélték az irányítót.
Bridgewater kapta az NFL 2020-as Art Rooney Sportsmanship díját, amit minden évben annak a játékosnak ítélik oda, aki a legjobban demonstrálja a sportszerűséget a pályán.
Most már egy tisztábban kinéző depth chartjuk van, bár még mindig képesek lehetnek kiegészíteni a posztot, ha a hétvégén lehetőség adódik rá.
A Panthers csapatában a tartalék P.J. Walker és Will Grier, valamint a sokoldalú Tommy Stevens, az egykori tight end is bevethető a poszton.
A cserével így a Panthersnek már nyolc választása van a 2021-es NFL Drafton (8, 39., 73., 113., 151., 191., 193., 222.).
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Egy oldal üzemeltetése pénzbe kerül, ha lehetőséged van rá, itt segítheted az oldal működését a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb egyszeri vagy rendszeres összeggel: