Matt Rhule mondja ki a végső szót, de a kapcsolatépítésre törekszik az új GM-mel

A vezetőedző Matt Rhule számára van megkülönböztetés, de nem sok a különbség.

Rhule pénteken megerősítette, hogy technikailag ő mondja ki a végső szót a csapat keretét illetően. De azt is világossá tette, hogy az új general manager Scott Fitterert nem tekinti a beosztottjának.

“Sok dolog valószínűleg rám hárul.” mondta Rhule. “De ez nem igazán érdekel. A kezdetektől fogva erről beszéltem. … Azt hiszem, ez valamiféle formalitás. Scott azért van itt, hogy irányítsa a személyzeti dolgokat. Azért, hogy felépítse a keretet. Azért, hogy meghatározza a draft folyamatát. Azt hiszem, néhány dolog bele van írva a szerződésbe, de úgy gondolom, hogy együtt, közösen fogunk dolgozni.”

A tulajdonos David Tepper szintén kihangsúlyozta ennek a folyamatnak az “együttműködés” jellegét, amikor keresett valakit erre a munkára, aki Rhule mellett fejlődhet, miközben megismeri az NFL folyamatait.

Fitterer a “nincs ego” hozzáállásról beszélt, amely átjárta a Seattle irodáját, ahol a vezetőedző Pete Carrollt úgy vették fel, hogy ő mondta ki a végső szót, és a GM John Schneider követte.

A draft napokon Schneider középen állt, jobbra Carroll, balra Fitterer.

“Nagyon hasonlít John és Pete 2010-es közös munkájához, ahol Pete volt ott először, megvolt a programja és az elképzelése, John pár héttel később az interjúk után került be a csapatba, és megtalálták a közös hangot.” mondta Fitterer csütörtökön. “Ez nagyon hasonló, de az a kapcsolat az évek során sokat fejlődött. Együttműködéssé vált.”

“Az elején Pete volt a felelős. De az egó nélküli együttműködés során, a bizalom és a mély beszélgetések révén Pete megnyílt, és valódi partnerség alakult ki. Mint egy házasság. És soha nem láttam vitát közöttük. Kihívás elé állították egymást, megbeszéléseket tartottak, de végül mindig megegyeztek, és szerintem ez fontos egy GM és egy edző számára. Elég gyorsan történt, miután Pete meglátta, ki is John valójában és milyen típusú ember, elég gyorsan megnyílt. Azt hiszem, ez lesz itt is. Matt eddig is nagyszerű volt, és csak tovább fog fejlődni.” mondta Fitterer.

Még ismerkednek egymással, és Rhule elismerte, hogy ez az ismerkedés kissé más volt virtuálisan és telefonon keresztül.

A jövő heti utazás a Senior Bowl-ra nagy dolog lesz mindkettőjük számára, és Rhule azt mondta, az éjszakai találkozók során fogják még jobban megismerni egymást.

“Szeretnék valakit, akivel vitatkozhatok.” mondta Rhule. “Szeretnék valakit, akivel nem tudok egyetérteni. Szeretnék valakit, aki bejön hozzám és azt mondja: Miért játszunk ezzel meg azzal a free safety-vel … Ahhoz, hogy ez működjön, valódi beszélgetések kellenek. Az együttműködés nem azt jelenti, hogy te csinálod a te dolgodat, én pedig az enyémet, hanem azt, hogy együtt csinálunk mindent. Ezt jelenti az együttműködés. Nincs időm erre, neki nincs ideje edzeni a csapatot, de segítenünk kell egymást és együtt kell működnünk. A lehető legközelebb kell állnunk egymáshoz annak érdekében, hogy ez a dolog nagyszerűen működjön.”

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Egy oldal üzemeltetése pénzbe kerül, ha lehetőséged van rá, itt segítheted az oldal működését a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb egyszeri vagy rendszeres összeggel: