Scott Fitterer nem tud segíteni magán.
Ő egy egykori irányító. Úgy gondolkodik, mint az irányítók. Azok a játékosok, akiket csodál, irányítók. Így figyeli a játékot.
“Bárcsak jobb irányító lettem volna.” viccelődött Fitterer csütörtökön. “Lehet, hogy úgy gondolkodok, mint ők, de nem játszottam állandóan úgy.”
Most már csak annyit kell tennie, hogy talál egyet, vagy legalábbis megtudja, hogy a jelenlegi képes-e elvégezni a feladatát.
Az új Panthers GM az első interjújában nem ment bele a részletekbe Teddy Bridgewater vagy bármely más irányító esetében. És mivel az új keretében az elfoglalt hely nem eldöntött tény, Fitterer nem beszélt a jelenlegi kezdő irányító státuszáról, ahogy a vezetőedző Matt Rhule sem a szezon végén.
“Megvan a tehetség ezen a poszton. Teddy nagyon sokszor megvillant ebben az évben, de amire szerintem valóban szükségünk van, az egy jó holtszezon.” mondta Fitterer. “Következetességre van szükségünk. Meg fogjuk vizsgálni az összes fejlődési lehetőséget, nemcsak az irányítókét, hanem a csapatban minden poszton.”
Ezt kell mondania egy új GM-nek, amikor olyan játékost örököl, akivel nem ő írt alá, így nem meglepő, hogy Fitterer is ezt az utat választotta. De amúgy sincs semmi, amit ma kijelenthetne, még ha akarna is.
A Panthers a nyolcadik helyen fog választani azon a drafton, ahol a poszt tele van jó játékosokkal.
“Meg fogjuk nézni a draftot, megnézzük a waiver listát, át fogjuk nézni a cserelehetőségeket, a szabadügynök piacot is megnézzük – nemcsak az irányítókat, hanem minden olyan posztot, ahol javíthatjuk a csapatunkat.” mondta Fitterer. “És nagyon agresszívek leszünk.”
Természetesen Fitterer háttere és az utolsó munkahelye is rámutat arra, hogy mit is értékel egy irányítóban.
A középiskolában három sportot is űző Fitterer ez egyetemi karrierjét azzal kezdte, hogy az UCLA-n a focira összpontosított.
Brett Favre rajongóként nőtt fel, a Packers irányítói és korábbi a QB-je Seattle-ben egyaránt formálta a véleményét. Arra a kérdésre, hogy meg tudna-e nevezni egy játékos, aki jó példa lenne arra, hogyan is néz ki egy Scott Fitterer-féle játékos, jelöltek hosszú listájával állt elő.
“Bizony, van egy nagyszerű példa Seattle-ben Russell Wilson személyében, aki egy nagyszerű versenyzői alkat és győztes személyiség.” mondta. “Nem számít, hogy a meccs mely pontján voltunk, ő mindig adott neked egy esélyt, és ezt te is érezted. A csapat belépett a hudle-be, és te is érezted. Megnézhetjük a Green Bay-t. Mindig is szerettem Brett Favre-t és Aaron Rodgers-t. Aaron a poszt egyik kiválósága, intelligens, egy alulértékelt sportoló, pontos és végrehajtja a feladatát. És imádtam Brett Favre-t is. Nagy erős kar, kemény volt, mozgékony és mindent beleadott. Tehát ezeknek a játékosoknak a keveréke. Az irányító poszton olyasvalakit akarsz, aki képes végrehajtani és versenyezni.”
Ez a srác Seattle-ben Wilson volt, és a kedvező újonc szerződése lehetővé tette, hogy a Seahawks egy csapatot építsen fel egy olyan fiatal irányító köré, aki a második szezonjában bejutott a Super Bowlba.
“A probléma az, hogy találni egy jó fiatal újoncot, pályára küldeni és versenyeztetni, ennek valóban vannak előnyei, de nem ragaszkodunk egy újonc irányítóhoz. Megvizsgálunk minden posztot és minden lehetőséget.” mondta Fitterer.
Fitterer az első interjújában számos más témával is foglalkozott. De elég okos ahhoz, hogy tudja, az irányítókról fogják kérdezni. Sokat.
K: David Tepper az interjú során kiemelte, hogy egy irányító keresése prioritásnak tűnik?
Fitterer: “Úgy gondolom, hogy ez minden tulajdonos fejében, minden edző és minden GM fejében prioritás. Soha nem vagyunk elégedettek. Még akkor sem, ha Russell Wilsonról vagy bárki másról van szó. Mindig értékeljük az irányítókat és a következő lépést. Ez a legfontosabb poszt a pályán. Le fogok ülni Matt Rhule-lal. Kidolgozunk egy tervet. A csapat minden posztját meg fogjuk vizsgálni. Meg kell tervezni, és ezen fogunk dolgozni a továbbiakban.”
K: Mennyire ismeri a jelenlegi keretet?
Fitterer: “Most próbálom megismerni a játékosokat, kik ők, milyen típusú játékosok – most kezdem el belevetni magam ebbe. Minden olyan gyorsan történt, gyorsan megnéztem, milyen a csapat. Most már igazán értékelnem kell, nemcsak a kezdő játékosokat, hanem a többi játékost is. Tudnom kell, kik vannak itt. Nagyon aktívak leszünk a keret összeállításakor, főleg a hátsó részen és a megfelelő játékosok megtalálásában. Ahhoz, hogy ezt megtehessem, először tudnom kell, ki van itt, és ki illik a csapatba.”
K: A keret mely részei szembeötlőek első pillantásra?
Fitterer: “Azt hiszem, nagyon sok nagyon jó fiatal tehetségünk van. Sok robbanékony játékos van elkapó és futó poszton. Jeremy Chinn, Derrick Brown, Brian Burns, Donte Jackson. Úgy gondolom, hogy a csapat felépítésének módja: 1. nyilvánvalóan az irányító, és 2. a labda mindkét oldala. A támadófal rendezése, esetleg újabb corner megszerzése, versenyhelyzet megteremtése ezeken a posztokon.”
K: Mennyire ijesztő az, hogy a támadófal helyzete bizonytalan (négy kezdő szabadügynök lesz, köztük a jobb oldali tackle Taylor Motont is)?
Fitterer: “Ez is egy olyan dolog, amiről le akarok ülni Matttel beszélgetni. Nagyjából van egy tervünk, de egy hullámhosszon kell lennünk. Van néhány jó játékos. Nagyon sok a kérdés most, de ez a prioritás.”
K: A fizetési sapka felső határának bizonytalansága miatt (jelenleg 175 millió dollár, de emelkedhet) hogyan áll hozzá a szabadügynökséggel kapcsolatos tervezéshez?
Fitterer: “Azt hiszem, az alacsonyabb értékkel tervezünk. 175-tel tervezünk, és ha ennél magasabb lesz, akkor igazodunk hozzá, és ez nekünk csak jó. 175-tel tervezünk, majd átnézzük a keretet és megnézzük a játékosokat. Kinek kell itt lennie és hogyan illik a csapatba, aztán nehéz döntéseket kell meghozni. Nem csak a Panthers csapatánál, hanem az egész ligában. Emiatt sok jó játékos elérhetővé válik.”
K: Mennyit beszéltek a front office felépítéséről és arról, hogy kell-e változtatás a személyzeti osztályon?
Fitterer: “Azt hiszem, az első dolog, amit meg kell tennem, hogy értékelem, kik vannak itt, és hol van szükségünk segítségre. A legfontosabb az, hogy nem a méret a lényeg, hanem az emberek minősége. Nincs ego, fontos a munkamorál, hatékonynak kell lenni. Amíg meg nem ismerem, kik vannak itt és hogyan fogjuk csinálni, addig nem tudok dönteni.”
K: Minden gyorsan történt, hogy került egy nyugati parti srác Charlotte-ba?
Fitterer: “A családom támogatott, ami megkönnyítette a döntést. Ha vonakodnak, akkor nehezebb lett volna. Volt már pár interjúm korábban. Tudták, hogy valami történni fog a jövőben. Vasárnaptól csütörtökig volt pár interjú, sokat telefonáltam, és csütörtök este elvállaltam a munkát. De a sebesség, ahogy ez történt, az tényleg figyelemre méltó volt.”
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Egy oldal üzemeltetése pénzbe kerül, ha lehetőséged van rá, itt segítheted az oldal működését a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb egyszeri vagy rendszeres összeggel: