2020-as edzőtábor észrevételek: Külön csapat gyakorlatok a versengésekkel tarkított kedden

A Panthers egy újabb nagy versenyszellemmel átitatott edzést tartott szinte kizárólag csapatgyakorlatokkal.

A keddi edzés azonban kissé különbözött abban a tekintetben, hogy a vezetőedző Matt Rhule két “csapatot” hozott létre, akik pontokat próbáltak szerezni. Az egyik oldalon a támadók első csapata és a védelem második csapata volt. A másik oldalon a védelem első csapata és a támadók második csapata volt. Amelyik csapatnak több pontja volt a végén, az nyert.

Az edzésnek három fázisa volt. Az első egy mérkőzés nyitó drive volt. A második a „középső nyolc” volt, azaz az első félidő utolsó négy perce, a félidő és a második félidő első négy perce. Aztán volt egy két perces gyakorlat a végén.

A pontszám kismértékű manipulálásával az edzés vége döntetlen lett. Mindamellett a támadók első csapatából és a védelem második csapatából álló alakulat volt az egyetlen, amely sprint gyakorlatot hajtott végre.

Íme néhány további észrevétel az edzésről:

  • A mezőnygól walkthrough során a támadó koordinátor Joe Brady az irányító Teddy Bridgewater és az elkapó Robby Anderson egy útvonal-koncepcióról szóló vitába bonyolódott bele. Úgy tűnt, hogy mind egy hullámhosszon vannak a megfelelő időzítés és a labda pozícióját illetően.
  • A Panthers általában az Atrium Health Dome-ban végzi a labdabiztonsági gyakorlatokat, de kedden kívül dolgoztak. Három állomás volt, mindegyiknél az edzők megpróbálták a labdát kiütni a játékos kezéből. Az offense-nek voltak problémái az elejtett labdákkal az első pár edzésen, de azóta ezen sokat javítottak.
  • Az edzőmeccs egy kickoff-fal kezdődött, mint a legtöbb ilyen formátumú edzés Rhule érkezése óta. A Panthers emellett a szurkolók zaját is bejátszotta az edzés során, hogy a játékosok hozzászokjanak. A zaj emellett zavaró tényezőként is felfogható.
  • Rhule szereti a játékosokat különböző váratlan helyzetek elé állítani. Ezt most a gyakorlat elején tette meg azzal, hogy a rúgó Joey Slye meglepte őket egy onside kickkel. Slye saját maga szerezte meg a labdát, miután az több, mint tíz yardot tett meg a pályán. Ez egy jó emlékeztető volt arra , hogy mindig készen kell állni mindenre.
  • A kezdő középső linebacker, Tahir Whitehead a veterán pihenőnapját töltötte a pálya szélén, ami több időt jelentett a linebackereknek a rotációban. Rhule megemlítette, hogy többet akart látni Jordan Kunaszykból és Andre Smithből.
  • Az edzők továbbra is sok játékost forgattak mind támadásban, mind védekezésben, a faltól kezdve egészen a külső, készségposztokon játszó játékosokig.
  • A legszembetűnőbb dolog a Carolina védőinek cseréiben az volt, amikor Kawann Short és Derrick Brown visszatértek a pályára. A két férfi megtestesítette a híres mondást: “Jól néznek ki, amikor leszállnak a buszról.” A méretükből adódóan Short és Brown problémát fog jelenteni az ellenfélnek.
  • A szokásosnál több snap előtti büntetés volt. A védelem elkövetett néhány neutral-zone infraction, a támadók pedig néhány false start szabálytalanságot.
  • Az újonc safety Jeremy Chinn továbbra is pozitív benyomást kelt a fizikumával. A védelem első csapata nem szerelte a támadók kezdőit, ám Chinn „tompa ütközései” hatásosak voltak. Az edzői stáb megdicsérte a munkáját.
  • A futó Christian McCaffrey elkapott egy szép passzt Bridgewatertől, ez volt az egyetlen TD. A linebacker Shaq Thompson védekezett rajta, amikor McCaffrey végigfutott egy útvonalat a jobb oldali pylonhoz. Bridgewater átdobta a futó válla felett a labdát a pontszerző játék során.
  • De az ezt követő játékban a cornerback Troy Pride Jr. megállította az offense kétpontos kísérletét, amikor az újonc elkapta Bridgewater átadását Curtis Samuel elől az end zone közepén. Pride megpróbált visszafutni a labdával, mivel egy igazi meccsen ez két pontot érne, ha eljutna a másik end zone-ba, de nem jutott túl messzire. Ennek ellenére ez jó játék volt a negyedik körös választástól, mivel megpróbált lendületet adni a kezdő cornerback pozícióért zajló versenynek.
  • A kétperces gyakorlat végén a cornerback Donte Jackson blokkolta Slye mezőnygól kísérletét. A gyors corner berobbant a rúgó csapat jobb oldalán és elérte a labdát. Jackson megérdemelten ünnepelt a csapattársakkal a nap játéka után.
  • A defensive end Stephen Weatherly kikényszerített egy halott játékot, sacket szerezhetett volna, amikor a harmadik downos kísérletnél átfutott az offense jobb oldalán.
  • Chinn jól védekezett a tight end Chris Manhertz mellett a védelem bal oldalán. Bridgewaternek nem volt sok helye, ahová bedobhatta a labdát, és a passz sikertelen volt.
  • A kezdők utolsó két perces gyakorlata során Bridgewater kétszer is megtalálta az elkapó DJ Moore-t, jókora yardmennyiségeket szerezve. Aztán Bridgewater Andersont is megtalálta, így Slye mezőnygól távolságból rúghatott. Noha Slye a távolságot jól mérte fel, a labda a jobb kapufa mellett repült el.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudod támogatni az oldalt: