2020-as edzőtábor észrevételek: Egy könnyebb nap az esőben

Az esős körülmények nem akadályozták meg, hogy a Panthers a pénteki edzés nagy részét kint tartsa meg. Enyhe szitálással kezdődött, de záporrá változott, ahogy folytatódott az edzés, és nem is hagyta abba végéig.

A pénteki nap könnyebb volt, mint a csütörtöki, mivel a játékosok nem viseltek teljes felszerelést.

Íme néhány észrevétel az edzésről:

– Az újonc safety Jeremy Chinn olyan rutint alakított ki, ahol az edzések előtt néhány percig a négyszemélyes szánon dolgozik. Ezt folytatta pénteken is, mielőtt visszatért a Dome-ba a Panthers korai gyakorlataira.

– A Carolina egy kétperces gyakorlattal kezdte az edzést. Az irányító Teddy Bridgewater két passzt adott az elkapó Robby Andersonnak, amivel a Panthers mezőnygól pozícióig jutott.

– Az edzés után a vezetőedző Matt Rhule azt mondta, hogy azért így kezdte a napot, mert a kétperces gyakorlat egy olyan terület volt, ahol a csapat szenvedett az elmúlt néhány edzés során. Rhule edzéseinek ütemterve általában képlékeny, és ahhoz igazítja, amiről úgy érzi, hogy a csapatnak szüksége van.

– Ezután az offense a kétperces szituációkat gyakorolta, a védelem pedig az Atrium Health Dome-ba az egyéni gyakorlatokra. A tempó változatos volt, néhányat teljes sebességgel játszottak, néhányat csak walk-through tempóban. Az offense különböző forgatókönyveket gyakorolt, az adott yardmennyiségtől a Hail Mary-ig.

– Az egyéni gyakorlatok során a támadófal a csapdás blokkoláson dolgozott, ami a legszórakoztatóbb minden támadófal játékos számára. Úgy tervezték, hogy a védőjátékosoknak hamis biztonságérzetet adjon, mielőtt egy blokkal lyukat nyitnak a falban.

– A támadófal egy olyan gyakorlaton is dolgozott, ahol minden játékosnak három védőt kellett blokkolnia. Az elsőt jobbról, a másokat balról, a harmadikot pedig szemből kellett megtartani. A gyakorlat segíti a kéz technikájának és a széles alapbázisnak a megőrzését.

– A hosszú egyéni periódus alatt sok idejük volt az irányítóknak, az elkapóknak és a futóknak arra, hogy az útvonalakon dolgozzanak. Bár az ellenfél nélküli tevékenységeket óvatosan kell kezelni, azért ezek a gyakorlatok is segítenek a kémia és az időzítés kialakításában az irányítók és az ügyességi játékosok között.

– A Panthers néhány egy-egy elleni passzsiettető gyakorlatot is csinált, amit szintén óvatosan kell kezelni, mivel a játékosok nem viseltek védőfelszerelést. A defensive tackle Kawann Short csinált néhány ismétlést a szélén is, ami megegyezik azzal, amit mondott arról, hogy a falban bárhol felkészült a játékra.

– A linebacker Shaq Thompson, aki kihagyta a csütörtöki edzést egy ágyék sérülés miatt, visszatért az edzéshez és részt vett a 7-7 és a 11-11 elleni gyakorlatokban. Az első 7-7 elleni játék során a tight end Chris Manhertz elől le is ütött egy passzt.

– Szintén a 7-7 elleni gyakorlatok során az irányító Will Grier egy szép passzt adott az elkapó Seth Robertsnek a jobb oldalon. Jelentős yardmennyiség, de talán touchdown is lehetett volna. Roberts néhány nagy elkapással már megmutatta magát a táborban.

– A 7-7 elleni időszak végén Bridgewater a tight end Ian Thomasnak adott a bal oldalon egy TD passzt. Thomas előszőr majdnem elejtette a labdát, de végül megszelídítette, mielőtt kilépett a pályáról.

– A 11-11 elleni gyakorlatok során a futó Christian McCaffrey vitathatatlanul a nap játékát hozta össze, amikor a jobb oldalon egy mély labdát csúszva kapott el.

– Az újonc cornerback Stantley Thomas-Oliver III levédekezett egy labdát a védelem bal oldalán. Ő és az elkapó Ishmael Hyman szorosan egymás mellett voltak az oldalvonalnál. Amikor mindketten felugrottak, Thomas-Oliver kiütötte a labdát Hyman kezéből.

– A Panthers gurulós foci labdákat hozott a speciális csapat időszakra, amely kezdetben furcsának tűnt, ám hamarosan értelmet nyert a punt blokkoló gyakorlatok során. A játékosok felsorakoztak, majd amikor az edző (vagy egy esetben a long snapper J.J. Jansen) leejtette a labdát, hogy finoman elrúgja, a játékosoknak a kezükkel kellett blokkolniuk. Ugyanazon gyakorlat különféle ismétléseit lehetett látni a pályán, néhány játékos középen, mások a szélekről futottak blokkolni.

– Rhule megfelezte a pályát, hogy egyszerre lehessen két 11-11 elleni gyakorlatot végezni. A pálya egyik oldalán a kezdők, a másik oldalán a tartalékok gyakoroltak.

– Ebben az időszakban Anderson egy vitatott TD passzt kapott az end zone hátsó felében, miközben Brandon Zylstra térdre zuhant, hogy elkapjon egy labdát, mielőtt kicsúszott volna z end zone-ból a pálya másik oldalán.

– Néhány perccel később Bridgewater adott egy passzt McCaffrey-nek az end zone közepén. McCaffrey egy nagy spike-kal ünnepelte a TD-t.

– A cornerback Cole Luke interceptiont szerzett a tartalékok térfelén, miután a linebacker Chris Orr beletette a kezét egy labdába, de nem sikerült elkapnia azt. A labda elég hosszú ideig volt a levegőben ahhoz, hogy Luke beugorjon alá a labdaszerzés érdekében.

– Rhule hosszú ideig a huddle-ben tartotta a játékosokat az edzés végén. Erről Rhule azt mondta, hogy különféle helyzetekről beszélt a csapattal, hogy mindenki ugyanazon a hullámhosszon legyen. Hozzátette, hogy megpróbál nem sokat beszélni, de a mai nap az egyike volt azoknak a napoknak, amikor egy kicsit többet mondott.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudod támogatni az oldalt: