DJ Moore és Curtis Samuel jobban felkészültnek érezte magát ebben a szezonban és ez meg is mutatkozott

Az NFC South-ról tudjuk, hogy tele van jó elkapókkal – és a Carolina két fiatalja is kezd felnőni hozzájuk.

A Panthers elkapói, DJ Moore és Curtis Samuel karrierjük legjobb évét produkálták és valódi fejlődés jeleit mutatták 2019-ben. Moore 87 elkapással 1175 yardot és négy TD-t, Samuel 54 elkapással 627 yardot és hat touchdown-t szerzett.

Moore számainak köszönhetően a kilencedik lett a ligában az elkapott yardok tekintetében és az év végén az első ötben is végezhetett volna, ha nem kellett volna kihagynia a Panthers utolsó két meccsét. Ha figyelembe vesszük, hogy a duó ezeket a számokat úgy érte el, hogy egy nem következetes irányító játszott egy olyan csapatban, amely 5-11-es mutatóval zárt, akkor ezek a számok még lenyűgözőbbek.

“Személy szerint ez a legjobb dolog, ami velem történt.” mondta Moore a statisztikai sikeréről. “Az, hogy én és Curtis ebben az évben ennyit fejlődtünk, nagyszerű volt. Tovább folytatjuk a munkát azért, hogy mi legyünk a következő legjobb elkapópáros.”

A szezon első néhány hete után nem tűnt úgy, hogy Moore-nak és Samuel-nek kiugró éve lesz. Az első hét meccs során Moore és Samuel szerény számokat hozott össze, de semmi több. Aztán, a 9. héten, miután a helyi média kritizálta a hatékonyság hiányát, a duó mutatott valamit a Titans ellen.

Moore a négy 100 yardos meccse közül összehozta az elsőt és elindított egy hét meccses sorozatot, amely alatt átlagosan 101.5 yardot szerzett meccsenként. Samuel 64 yarddal és egy TD-vel mutatta meg magát.

De nem a média kritikája váltotta ki az idei teljesítményt. Moore és Samuel szerint mindezt az elsőéves elkapóedző Jim Hostler munkájának tudható be.

“Hoss mindent megtett, amit tudott.” magyarázta Moore. “A kis részletektől kezdve egészen a legapróbb részletekig hétről hétre, hogy biztosan készen álljunk a meccsre. Azóta, hogy elkezdődött az OTA, a mai napig jelentős fejlődésen mentünk keresztül mindketten. Nagyon fontos volt az, hogy ő volt az elkapó szobában ebben az évben.”

Samuel elismerte, hogy egy kis időbe telt, míg összeszoktak az új edzővel, az edző veteránnal, akinek közel 20 NFL szezon van a háta mögött.

“Amikor először belépett, nem tudtuk, mire számíthatunk.” mondta Samuel. “Azt gondoltuk, hogy megpróbál vadászni ránk és kemény edző lesz meg minden, de megértett minket és tudta, hogyan edzen minket. Úgy érzem, jól összeszoktunk az OTA és az edzőtábor alatt, és bármikor bármit mondott, bíztunk benne és ő is hitt abban, amit mondott.”

Az egyik ok, hogy Hostler képes volt összhangba kerülni a fiatal elkapókkal, az a képessége, hogy többet tanított a duónak, mint az X-ek és az O-k. Ahelyett, hogy minden héten kizárólag a játéktervre összpontosítana, Moore szerint Hostler nagyszerű munkát végzett, mert megtanította nekik, hogy miként tudnak javulni elkapóként.

“Ez kívül esett a játékterven.” mondta Moore. “Soha nem tudtuk, ki fogja kapni a labdát, de számára fontos volt, hogy mindenki tudja, hogyan kell futtatni az útvonalakat, hogy legyél ott, ahol lenned kell, akkor, amikor ott kell lenned és legyél olyan helyzetben a védővel szemben, hogy el tudj szakadni. Ez egy fontos dolog volt ebben az évben. Mindketten következetesen játszottunk meccsről meccsre és elérhetőek voltunk az irányító számára. Felkészített minket.”

Amikor eljött a vasárnapi meccs ideje, ez a felkészülés megkönnyítette Moore és Samuel számára, hogy úgy teljesítsenek, ahogy azt tették. És függetlenül attól, hogy Hostler továbbra is a csapat mellett marad-e, vagy sem, ezek értékes tanulságok maradnak a Carolina fiatal elkapó duójának.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.