
A Panthers az NFL egyik legtehetségesebb cornerback-párosával vágott neki a szezonnak.
A két játékos szerda reggel felkerült a sérült listára.
A Panthers Jaycee Hornt és Mike Jacksont is a sérült listára tette, miután mindketten megsérültek a vasárnapi, Browns elleni vereség során.
Horn sérülése a vezetőedző Dave Canales szerint „komoly combizom sérülés”, míg Jackson ágyéksérülés miatt hagyta el a pályát, és nem is tért vissza.

A helyükre az 53 fős keretbe a csapat leszerződtette a gyakorló csapatból az elkapó David Moore-t és a futó Anthony Tyus III-t. Őket a múlt heti mérkőzésre is felhozták az aktív keretbe, hogy pótolják a sérülések miatt kialakult hiányzásokat.
A Panthers emellett tovább erősítette a cornerback csoportját azzal, hogy szerződtette Robert Rochellt a gyakorló csapatba.
Ez Rochell harmadik időszaka a csapatnál, hiszen 2023-ban és 2025-ben is játszott a Panthersben. Az egész holtszezonbeli időszakot is Carolinában töltötte, de augusztus végén, az 53 fős keretszűkítésnél elküldték.
Jól ismeri a rendszert, eredetileg a Rams választotta ki a negyedik körben 2021-ben, amikor a Panthers védő koordinátor Ejiro Evero, és a passzjáték koordinátor Jonathan Cooley ott dolgoztak.

Az aktív keretük meglehetősen vékony lett: az 53 fős keretben már csak az újonc Will Lee III, Akayleb Evans és Chau Smith-Wade maradtak.
De a gyakorló csapatban is vannak bevált játékosaik, köztük Corey Thornton (aki tavaly egy időben a nickel poszton játszott, mielőtt megsérült) és Rochell, valamint DeVonta Smith (aki az egész holtszezonban és az edzőtáborban is a csapat tagja volt) és Zion Childress.
A Panthersnek még egy szabad helye van a gyakorló csapatban.
Forrás: panthers.com