
Jonathan Mingo gyerekkora óta csodálja Steve Smith Sr.-t.
Az újonc minitábor első napján a második körös elkapó lehetőséget kapott arra, hogy az egykori elkapó és Carolina-legenda a mentora legyen.
Smith pénteken csatlakozott a Panthershez az edzőpályán – ami egyben a születésnapja is volt. Bölcs szavakat osztott meg az újoncokkal és a próbajátékosokkal, beszélt az edzőkkel és a stábbal, sőt még az elkapó gyakorlatokba is bekapcsolódott, labdákat dobált a játékosoknak az egyéni edzések során.
“Imádom a hozzáállását, amit a játékba hozott.” mondta Mingo Smith-ről. “Ha volt olyan elkapó a ligában, akivel nem akartál ujjat húzni, az Steve Smith volt. Ő nem csak úgy játszott. Úgy játszott az elkapás után, mint egy futójátékos; látszott a keménysége és a gonoszsága. Már nem játszik, így áldás, hogy beszélgethettem a labdáról vele. Átadta a tudnivalókat, próbált segíteni, hogy jobb futballista legyek.”
A vezetőedző Frank Reich büszkén vigyorgott, amikor Smith látogatottságáról kérdezték, és megosztotta a reményét, hogy továbbra is be fog ugrani az edzésekre.
“Szeretem látni Steve-et odakint.” mondta Reich. “Érezni lehet az energiáját. Részt vett egy kicsit az edzésen. Nagyszerű volt. Utána mondott néhány szót a srácoknak. Csak beszél, és az ember azt gondolja, hogy ‘Oké, ennek a srácnak van jelenléte’. Amit mond, annak súlya lesz a srácoknál. És tetszett, amit mondott, hogy nyomást gyakorolt a srácokra. Például, hogy ‘Gyerünk. Ez egy nagyszerű lehetőség, de keményebben kell dolgoznunk. A legjobb formánkat kell hoznunk.’ Elég király, hogy itt van, és remélem, hogy sokat fogjuk látni őt itt.”
A Panthers korábbi linebackerét, Luke Kuechly-t az oldalvonal mellett látták az önkéntes veterán minitábor alatt áprilisban.
– Tizennyolc próbajátékos csatlakozott a Panthers öt draftolt újoncához és a 12 draftolatlan újonchoz, köztük volt a linebacker Gavin Greene, a Pro Football Hall of Fame defensive end/külső linebacker és korábbi Panthers játékos Kevin Greene fia, valamint az elkapó Austin Proehl, a korábbi Panthers elkapó és segédedző Ricky Proehl fia.
Reich elmondta, alig várja, hogy az idei újonc minicamp minden résztvevőjét kiértékelje, azzal a tudattal, hogy a nemrég megszerzett elkapó, Adam Thielen egy olyan játékos volt, akit a Vikings 2013-ban próbajátékosként talált meg.
“Scott Fitterernek, Dan Morgannek és a játékosmegfigyelők stábjának nagy elismeréssel adózom.” mondta Reich. “Jó érzéseink vannak a próbajátékos srácokkal kapcsolatban, akiket megszereztünk. Egymás után jönnek a történetek arról, hogy ezek a srácok bekerülnek a csapatba, és hosszú karriert futnak be. Ma beszéltem erről valakivel – valakivel a személyzeti részlegünkből, aki a pályáról sétált lefelé -, és elkezdtem kijelölni, hogy ‘OK, itt vannak a próbajátékosok, kit tarthatnánk meg?’. Ez izgalmas. Erről szól ez a liga, a lehetőségekről, hogy versenyezz és megmutasd, mire vagy képes. Izgatott vagyok a srácok miatt.”
– Az egyik próbajátékos, aki az idei újonc minitáborban edzett, az első nap közepén mezt cserélt, és linebackerként és tight endként is fog edzeni.
Jordan Thomas, a tight end, aki legutóbb az XFL-ben játszott, a 85-ös és a 99-es számot is magára fogja ölteni a hétvége folyamán, mivel mindkét poszton edz. A Texans 2018-ban a hatodik körben draftolta tight endként, és négy másik csapatnál is ott volt, mielőtt 2022-ben az XFL-be került.
“Ez izgalmas és egy kicsit kihívás is, mert meg kell próbálnod elosztani az ismétléseket.” mondta Reich. “De van két napod arra, hogy megpróbáld megérezni, hogy ‘Megfelelő-e? Hol van a megfelelő hely a számára?’ Már alig várom, hogy beszélhessek az edzőkkel erről, amikor eljutunk a megbeszélésekre. Meglátjuk, hogyan mennek a dolgok, mi a terv holnapra, és hogyan tudunk abban a két napban értékelést kapni arról, hogy hol illeszkedik a legjobban a csapatba.”
Forrás: panthers.com