A Panthers bejelentette a 2023-as szezon sorsolását

A Panthers 2023-ban új szezont kezd, és a vezetőedző Frank Reich első évét egy idegenbeli túrával indítja, egymást követő divízión belüli meccsekkel.

A Carolina szeptember 10-én Atlantában kezd, 2017 óta ez lesz az első szezonnyitójuk idegenben.

A Panthers tavalyi, Mercedes-Benz Stadiumba tett kirándulása hosszabbítás után 37-34-es vereséggel ért véget. Két héttel később a Thursday Night Football meccsen legyőzték a Falconst.

A Panthers az első hazai mérkőzését főműsoridőben játssza, a 2. héten a Saints csapatát fogadják a Monday Night Football találkozón. 2018 decembere óta ez az első alkalom, hogy a Panthers Monday Night Football meccset játszik, és a 2004-es Packers elleni találkozó óta az első alkalom, hogy az első hazai meccsük főműsoridőben lesz.

Az irányító Andy Dalton először találkozik korábbi csapatával, mióta szabadügynökként a Carolinához került. Ez a harmadik szezon egymás után, hogy a Panthers első hazai meccse az aktuális irányító korábbi csapatával való összecsapása (Sam Darnold 2021-ben a Jets ellen lépett pályára, Baker Mayfield 2022-ben a Browns ellen játszott).

A Panthers a 3. héten teszi meg a leghosszabb utat, a második egymást követő szezonban utazik Seattle-be. A tavalyi összecsapást a Carolina nyerte a Lumen Fielden, decemberben 30-24-es győzelmet arattak a Seahawks ellen.

A Panthers október 1-jén egy hazai meccsel nyitja az októbert a Vikings ellen, mielőtt az 5. és 6. héten két meccset játszik idegenben. Október 8-án északra, Detroitba utaznak, majd október 15-én délre, Miamiba.

A Carolina pihenőhete idén a 7. hétre esik. A Panthersnek 2019 óta ez az első 7. heti pihenőhete; az elmúlt három szezonban a 13. héten pihenhettek.

A Panthers a szünet után két egymást követő hétre visszatér a Bank of America Stadiumba. A draft első helyes választottja, Bryce Young az idei draftosztály két másik első körös irányítójával találkozik két egymást követő héten. C.J. Stroud és a Texans október 29-én érkezik Charlotte-ba, mielőtt Anthony Richardson és a Colts (a csapat, amelyet Reich korábban edzett) november 5-én utazik a Panthershez.

A 10. héten ismét útra kelnek a második főműsoridős mérkőzésükre, november 9-én a Bears ellen lépnek pályára a Thursday Night Football találkozón. A Carolina először láthatja a korábbi elkapóját, DJ Moore-t azóta, hogy elcserélték, hogy megszerezzék az idei draft első helyes választását a Chicagótól.

A Carolina a 11. héten tér vissza a Bank of America Stadiumba, ahol november 19-én a Cowboys-t fogadják.

A Panthers ezután egy háromhetes túrára indul, amely november 26-án a Tennessee otthonában kezdődik. A decembert enyhe időjárással és divízión belüli mérkőzéssel kezdik Tampa Bay-ben december 3-án, majd délen maradnak a december 10-i New Orleans elleni meccsre.

A 15. héten a Carolina visszatér a Bank of America Stadiumba, ahol a Falconst fogadja. A pontos dátum és az időpont még nincs meg.

A Panthers ezután a 16. héten karácsony este otthon játszik, a Packerst fogadja magyar idő szerint 19 órakor. Tavaly a Carolina az ünnepeket a Lions elleni 37-23-as győzelemmel ünnepelte december 24-én, a franchise történetének leghidegebb hazai mérkőzésén.

A Carolina utolsó idegenbeli túrája szilveszterkor következik, december 31-én Jacksonville-be utaznak. A Panthers 2020 óta először zárja az alapszakaszt a Bank of America Stadiumban a 18. héten a Buccaneers elleni mérkőzéssel. A 18. heti mérkőzések dátumait és időpontjait még nem határozták meg.

Az előszezon a két New York-i csapattal kezdődik, mivel a Jets a Bank of America Stadiumba látogat az első héten, a Panthers pedig a Giants ellen lép pályára a következő héten. A Carolina a Detroit elleni hazai mérkőzéssel zárja az előszezont. Az előszezonmeccsek dátumait és időpontjait később jelentik be.

A sorsolás letöltéséhez kattints ide.

Forrás: panthers.com

Hírdetés