A Panthers elküldte Baker Mayfieldet

A Baker Mayfield-kísérletnek vége.

A Panthers hétfőn elküldte a veterán irányítót, véget vetve ezzel egy fordulatos szezonnak, amely nem úgy alakult, ahogyan ő vagy ők várták.

A lépés már akkor valószínűnek látszott, amikor az ideiglenes vezetőedző Steve Wilks hétfőn PJ Walkert helyezte elé a depth charton. Sam Darnold a héten a Seahawks ellen ismét kezdőként lép pályára.

A Panthers júliusban egy feltételes 2024-es ötödik körös választást adott a Brownsnak a korábbi 1/1-es játékos jogaiért. Ez a pick egy 2024-es negyedik körös lehetett volna, ha a snapek 70 százalékában játszott volna, de nem így történt.

És nem is játszott olyan szinten, ahogyan azt bárki elvárta tőle azok után, hogy az edzőtáborban megnyerte a versenyt a kezdő posztért.

Mayfield az első öt meccsen kezdett, de ezek közül csak egyet nyert meg (a Saints ellen a 3. héten). A legjobb meccse az első volt, amikor a Browns ellen (26-24-es vereség) szezoncsúcsot jelentő 235 yardot passzolt egy touchdownnal és egy interceptionnel, valamint 84.6-os passer ratinggel.

A 49ers ellen elszenvedett bokasérülése megnyitotta az utat Walker előtt, aki kezdő lett és jól játszott, ekkor már nem tűnt valószínűnek Mayfield visszatérése. De amikor Walker a Falcons ellen a 10. héten a meccs végén megsérült, Mayfield kapott még egy esélyt.

A Baltimore ellen kezdett, de dobott néhány interceptiont, és mindössze 196 passzolt yardot ért el a 13-3-as vereség során.

Hét meccsen a passzok 57.8 százaléka volt sikeres, 1313 yardot, hat touchdownt és hat interceptiont dobott, 74.4-es rating mellett.

Forrás: panthers.com

Hírdetés