A Panthers (2-6) ezen a héten folytatja kéthetes idegenbeli túráját, amikor is a tavalyi AFC-bajnok Cincinnati Bengals (4-4) lesz az ellenfele.
A Carolina vasárnap magyar idő szerint 19 órakor a Paycor Stadiumban a Cincinnati vendége lesz, mindkét csapat szeretne javítani a 8. héten a divízió riválisoktól elszenvedett vereségek után. A Panthers hosszabbításban kapott ki a Falcons-tól, míg a Bengals a hétfő esti, Cleveland elleni összecsapáson 32-13-ra kikapott a Brownstól.
A Panthers 3-2-1-es mutatóval áll a Bengals ellen, és még soha nem nyertek Cincinnatiben. A Carolina a Bank of America Stadiumban a Bengals elleni utolsó találkozóját még 2018-ban nyerte meg a Cam Newton-Andy Dalton összecsapáson.
Ezúttal PJ Walker Joe Burrow-val csap össze, aki nyolc meccs után 2329 passzolt yarddal vezeti a ligát, de ebben a szezonban még nem tudott következetesen domináns teljesítményt nyújtani több héten keresztül.
Íme, amit érdemes tudni a Bengalsról:

A BENGALS SZEKERE DÖCÖG CHASE NÉLKÜL
A Bengals csapata a 0-2-es kezdés után kezdett felpörögni, a 6. és 7. héten a New Orleans és az Atlanta elleni meggyőző győzelmek után a szezonban először került 50%-os mutató fölé. Aztán a Falcons ellen a tavalyi év támadó újonca, az elkapó Ja’Marr Chase megsérült.
Chase nem fog játszani a Panthers ellen, 4-6 hetes felépülési időszakon megy keresztül. Ez egy plusz pont a Carolina számára, tekintve, hogy a Cincinnati mennyire küszködött nélküle a Browns ellen. Chase, aki Burrow kedvenc célpontja, 86.4 yardot gyűjtött meccsenként a sérülése előtt. Tee Higgins és Tyler Boyd átlagosan alig több mint 60 elkapott yardot szereznek meccsenként, de egyikük sem rendelkezik Chase azon képességével, hogy következetesen megnyújtsa a pályát.
Ez volt a legfontosabb dolog a Bengals hétfő esti veresége során, Burrow a Saints és a Falcons elleni 8.1 és 11.5 yardos passzkísérletenkénti átlagról 6.6 yardra esett vissza Clevelandben. Burrow ebben a szezonban minden olyan mérkőzést elveszített, ahol nem tudott 232 yardnál többet passzolni, a New Orleans ellen 300, az Atlanta ellen pedig 481 yardot ért el.
Kikaptak, amikor Burrow 199 passzolt yardot ért el Dallasban, kikaptak Baltimore-ban, miután 217 yardot passzolt, és elbuktak Clevelandben is 232 yarddal. Burrow azonban 338 yardot dobott a Pittsburgh elleni 1. heti hosszabbításos vereség alkalmával. Burrow idén a Cincinnati mind a négy győzelme során legalább 275 yardot passzolt.
Annak ellenére, hogy a Bengals passzjátékában Chase nélkül csökkenő tendencia tapasztalható, a 9. hét előtt még mindig a hatodik helyen állnak a 268 yardos meccsenkénti átlaggal, Burrow passzainak pedig a 69.2 százaléka sikeres, ami a negyedik legjobb mutató az NFL-ben.
A Bengals futójátéka sokkal kevésbé hatékony, a liga 30. helyén állnak, 81 yarddal meccsenként. Joe Mixon, aki tavaly a Super Bowl szezonban karriercsúcsot jelentő 1205 yardot futott az alapszakaszban, visszafogottabban kezdte a 2022-es évet. Mixon messze a Bengals futóinak legjobbja, de 129 kísérletből mindössze 485 yardot gyűjtött, ami átlagosan 3.3 yardot jelent futásonként.
SZENVEDNEK BURROW MEGVÉDÉSÉVEL
A Bengalsnak Chase hiánya mellett van egy másik problémája is, de ez a támadófal.
A Saints és a Falcons ellen úgy tűnt, hogy a Cincinnati támadófalának sikerült javítania, de a Myles Garrett-tel és a Clevelanddel való párharc bebizonyította, hogy Burrow megvédésétől még nagyon messze van a csoport.
Burrow-t 29-szer sackelték ebben a szezonban, ami a második legtöbb az NFL-ben Justin Fields (31) mögött. De Burrow sackjei voltak a legköltségesebbek, mivel a sackek 196 yarddal szorították vissza a Bengals támadójátékát.
A Browns hétfőn ötször sackelte Burrow-t, ami a legtöbb, amióta a Dallas hatszor sackelte őt a 2. héten.

SÉRÜLÉSEK A VÉDELEMBEN
Sérülések sújtják a Bengals csapatát, és a védelemben egyre csak gyűlnek a sérülések Cincinnatiben.
A top cornerback Chidobe Awuzie a legújabb áldozat, aki a Browns ellen elszakította a keresztszalagját, és a szezon hátralévő részét kihagyja. A sérülés előtt 35 tackle-t, öt levédekezett passzt és egy kierőszakolt fumble-t hozott össze. Társa, Tre Flowers stérdhajlító sérülés miatt hagyta el a pályát.
A Cincinnati egyre vékonyabb a cornerback poszton, már így is nélkülözte Eli Apple-t, aki a Browns ellen nem játszott térdhajlító sérülés miatt. A sérülések miatt az újonc Cam Taylor-Brittnek, a második körben kiválasztott játékosnak jut több lehetőség, aki folytatja a beilleszkedést az NFL-be.
A Cleveland ellen sérülést szenvedett a defensive end Sam Hubbard is, akinek a hírek szerint a mérkőzés után megröntgenezték a bal kezét. Hubbard és defensive end társa, Trey Hendrickson 3.5, illetve 4.0 sackkel vezeti a Bengals passzsiettető csoportját, de Hendrickson hátsérüléssel bajlódik. A nose tackle DJ Reader továbbra is sérült tartalék listán van a 3. héten elszenvedett MCL-sérülése miatt.
A Bengals csapatát jól szerelő játékosok támogatják a linebacker Germaine Pratt (59 tackle) és Logan Wilson (46 tackle) személyében. A secondary-ben is erősek, a safety Vonn Bell és Jessie Bates a downfielden nyújtanak védelmet
Összességében a Bengals védelme a liga középmezőnyébe tartozik a teljes védelmet (16.) és a passzjáték elleni védelmet tekintve (18.), a futás elleni védelem tekintetében (12.) pedig a liga első felében van.
Forrás: panthers.com