
Marquis Haynes Sr. és csapattársai a Panthers defense-ben kihívást állítottak maguk elé a 3. heti, Saints elleni mérkőzés előtt.
Magas elvárásokat állítottak fel. A szezonban először labdát akartak szerezni. És csak kimenni és jól érezni magukat.
A védelem teljesítette a feladatát vasárnap, három eladott labdát kényszerítettek ki, és 84 futott yardon tartották a Saints csapatát, így a csapat megszerezte az első győzelmét a szezonban.
“Ma kijöttünk ide, és válaszoltunk a kihívásra.” mondta Haynes.
Az ötödik évében járó defensive end döntő szerepet játszott az alaphang megadásában. Ő szerezte a Panthers első pontjait a nap folyamán egy 44 yardos fumble recovery-t követően, miután a linebacker Frankie Luvu kitépte a labdát a Saints futójának, Alvin Kamara-nak a kezéből az első negyedben. Luvu bizonyos értelemben megbosszulta a múlt heti, Giants elleni első félidő végén elejtett interceptionjét, ami a meccsen fordulópont lehetett volna.
Haynes számára ez volt az első alkalom, hogy karrierje során eljutott az end zone-ba. De a meccs után az öltözőben, amikor nagy ünneplésre lehetett volna számítani a szezon (és tavaly november óta) első győzelmét követően, a Panthers viszonylag visszafogottan viselkedett.
Persze volt némi ünneplés – Luvu vidáman mondta, hogy élvezni fog néhány meccs utáni italt -, de aztán visszatérnek a munkához. És ez beleillett a tárgyilagos hangulatba.
“Ez nem a Super Bowl volt.” mondta a linebacker Shaq Thompson. “Ez egy meccs. Van még, mennyi is, 15 vagy mennyi meccsünk a szezonból? Jól kell befejeznünk ezt a hónapot. … Egy győzelem jó érzés. Megvan ez az érzés. Úgyhogy most tovább kell nyomnunk.”
De ez nem mond ellent annak, hogy a győzelem egy pozitív lépés volt a Carolina védelmének.
A vezetőedző Matt Rhule szerint az első negyedbeli TD “felszabadította a védelmet”, amely ezután kétszer is elkapta a Saints irányítójának, Jameis Winstonnak a passzát, és blokkolt egy mezőnygól-kísérletet is.
Ez közvetlenül a félidő vége előtt történt, amikor a Saints 13-0-s hátrányban volt, és a Carolina 11 yardos vonaláig jutott. Wil Lutz egy 30 yardos rúgáshoz állt fel, de a defensive end Henry Anderson átpréselte magát a fal közepén, és kezét a labda útjába tartotta, így a Saints pont nélkül ment szünetre.
“Annyi mezőnygólt próbálsz blokkolni, hogy amikor végre blokkolsz egyet, akkor egy percig mindig olyan szürreális.” mondta Anderson.
A safety Jeremy Chinn a Panthers egyetlen sackjét szerezte a nap folyamán, bár Winstont hatszor is siettették. Chinn 11 yardot szorította vissza Winstont a harmadik negyed vége felé egy 3rd&12-es játéknál. Ez arra kényszerítette Lutzot, hogy 48 yardos mezőnygóllal próbálkozzon, amit elhibázott.
A Panthers folytatta Winston zavarását, és a negyedik negyed elején Jaycee Horn felugrott, és egy passzt Derrick Brown kezébe terelt, amit a nagy ember elkapott.
“Az a dolgom, hogy siettessem az irányítót és megállítsam a futókat; nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik.” mondta a 196 centi magas, 145 kilós Brown.
Mivel a Saints nyolc pontos hátrányban volt kevesebb, mint 30 másodperccel a meccs vége előtt, a védelem érezte, hogy valószínűleg egy újabb lehetőség előtt állnak, mivel Winstonnak nem volt más választása, mint feldobni a labdát
Horn szerint az üzenet egyértelmű volt: “Csak kapd el a labdát. Fejezzük be a meccset, és tűnjünk el innen.” Ezt megszívlelte, és az 50 yardos vonalnál elkapta Winston passzát, ezzel bebiztosítva a győzelmet.
“A labdaszerzések nagyban befolyásolják a meccset.” mondta Horn. “Egész múlt héten azt mondtuk, hogy a labdaszerzések csak úgy hemzsegnek majd. Szóval tudtuk, hogy ha lesz egy, akkor több is lesz.”
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel: