
D’Onta Foreman kitűzött néhány célt az idei évre.
Megmutatni az embereknek, hogy képes jól teljesíteni. Több embernek felnyitni a szemét. Bizonyítani.
És mivel ez Foreman első éve a Carolinánál és már az ötödik éve a profi futballban, azt mondta, úgy érzi, hogy már számoltak vele. A tavalyi szezonban kihasználta a lehetőséget, és kulcsszerepet játszott a Tennessee AFC South győzelmében, és most készen áll arra, hogy arra az évre építsen a Panthersnél.
“Úgy érzem, hogy sokan számoltak velem.” mondta Foreman. “A tavalyi év volt az az év, amikor úgy éreztem, hogy képes voltam felnyitni néhány ember szemét és megmutatni az embereknek, hogy mire vagyok képes.”
Foreman egyéves szerződéssel csatlakozott a Panthershez ebben a szezonban, miután a Titansban jól teljesített a sérült Derrick Henry helyén. Összesen 566 yardot és három futott touchdownt ért el kilenc meccsen, amihez kilenc elkapásból 123 elkapott yardot tett hozzá.
A támadó koordinátor Ben McAdoo szemszögéből nézve a 185 centi magas, 106 kilós Foreman egy fizikális és sokoldalú opciót ad a Carolina támadójátékának, a sztár Christian McCaffrey-vel és a tavalyi tartalék Chuba Hubbarddal egy csoportban.
“Szerintem ő egy született futó.” mondta McAdoo. “Egy nagydarab srác. Tudja, hogy nagyon jó érzéke van a blokkok felállításához, a kulcsok (az ellenfél egy kijelölt játékosának, mozgásának és helyezkedésének figyelése) felállításához, a védelem olvasásához. Nagydarab srác létére jó a mozgása, és ő az a srác, akitől azt várjuk, hogy előre fog esni néhány yardért.”
Foreman a Panthers utolsó előszezon meccsén a Buffalo elleni győzelem során egy 2 yardos elkapott touchdownnal fejezte be a stabil edzőtáborát. Baker Mayfield elmondta, hogy nem volt elragadtatva a passzától, amelyet Foreman mögé dobott, de a futó így is lehúzta a labdát a kinyújtott jobb karjával a negyedik downos játék során.
“Egyszerű dolog volt, érted, hogy mire gondolok?” mondta Foreman. “Mindenki megvadult attól a kis egykezes elkapástól, de úgy érzem, hogy ez normális dolog. Nagyszerű volt.”

Foreman két passzt kapott el a Bills ellen, és 10 yardot szerzett az előszezonbeli mérkőzésen. Az elkapójátékban nyújtott teljesítményét a vezetőedző Matt Rhule is dicsérte.
“Úgy gondolom, hogy D’Onta remekül elkapta a labdát.” mondta Rhule. “Ez az egyik dolog, amit D’Onta nagyon keményen próbál bizonyítani. ‘Hé, ugyanúgy el tudom kapni a labdát, mint egy erőfutó.'”
Foreman pedig azt mondta, élvezi, hogy megismerte Mayfieldet. Azt mondta, hogy az irányító hozzáállása visszhangra talált nála.
“Azt hiszem, egyértelműen úgy érkezett, hogy a vállán van a teher.” mondta Foreman. “Sokat kell bizonyítania, és úgy érzem, sokunknak kell bizonyítanunk. Csapatként nekünk is sokat kell bizonyítanunk.”

Ez a gondolkodásmód jól illeszkedik Foreman mentalitásához, aki azon dolgozik, hogy megmutassa, a Titansnál eltöltött jó éve újabb előrelépést jelenthet a Panthersnél.
“Az idei év egy újabb fontos év lesz a számomra.” mondta Foreman. “Meg kell mutatnom az embereknek, hogy még mindig képes vagyok rá. A tavalyi év nem volt véletlen. Továbbra is keményen kell dolgoznom, és minden egyes nap jobbnak kell lennem.”
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:
Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel: