Gyorshírek a táborból: Christian McCaffrey készen áll

Christian McCaffrey-nek van kedve az edzőtáborhoz.

A Panthers sztár futója elmondta, hogy nem kell “túlélnie” az edzéseket a forró spartanburgi nap alatt, sőt, áldásnak tekinti, és még a Wofford kollégiumában való megszállást is olyan fényűzővé teszi, amennyire csak lehet.

Ha McCaffrey háláját és lelkesedését azzal a ténnyel párosítjuk, hogy teljesen egészséges (és hogy tudja, mi lesz az első kérdés), akkor az arcára kiülő vigyor mindent elárul.

“Remekül érzem magam, soha nem éreztem magam ilyen jól.” mondta McCaffrey. “Készen állok. Tudom, hogy a csapattársaim is, és mindannyian izgatottak vagyunk, hogy itt lehetünk.”

McCaffrey az elmúlt két szezonban mindössze 10 mérkőzésen játszott sérülések miatt, és elmondta, hogy “itt-ott” változtatott a holtszezonbeli programján.

Ami azonban az edzőtábort illeti, a vezetőedző Matt Rhule elmondta, hogy McCaffrey munkaterhelése nagyjából ugyanaz lesz, mint az előző években, bár a Panthers McCaffrey kora miatt nyitott más módosításokra is.

A 26 éves játékos a hatodik évét tölti a ligában, és tavaly nem játszott az előszezonban.

“Talán néhány dolgot másképp fogunk csinálni az edzőtáborban, de úgy gondolom, hogy az edzőtáboraink Christiannel eddig rendben voltak.” mondta Rhule. “Úgy gondolom, hogy nagyon egészséges és produktív volt a szezon elején. De egy évvel idősebb. Ahogy a játékosok idősebbek lesznek, egy kicsit több időt kapnak a belerázódásra, és az ilyen dolgokra. Szóval lehet, hogy adunk neki egy kis időt itt-ott.”

McCaffrey az edzőtábor alatt a gyógyulásra is figyelmet fordít, a Woffordban lévő szobája ugyanúgy készen áll a kezelésre és a pihenésre – olyan előkelő, amennyire csak egy kollégium lehet.

“Határozottan egy puccos szoba, azt mondanám, hogy valószínűleg nekem van a legpuccosabb szobám a csapatban.” mondta McCaffrey. “Szeretek visszajönni és kényelmessé tenni. Félig egy kezelőszobának, félig egy Four Seasons szobának tűnik.”

– Egy nappal azután, hogy Rhule azt mondta, azt szeretné, ha a védelem az idei edzőtáborban “a jóból nagyszerűbe” javulna, a harmadik évében járó safety, Jeremy Chinn elmondta, mit jelent ez számára, mint egyénnek és a védelemnek mint egységnek.

Több labdaszerzést.

“A tavalyi turnover mutatónk nem volt olyan, amilyet szerettük volna, így idén a labdaszerzés a következő lépés.” mondta Chinn.

Chinn a 2021-es évet 106 tackle-lel, egy sackkel és egy interceptionnel zárta.

A Panthers az elmúlt szezonban 16 labdaszerzést hozott össze 29 eladott labdával szemben, ami -13-as turnover mutatót eredményezett, ami holtversenyben az utolsó előtti volt a ligában.

– Az új irányító, Baker Mayfield kedd reggel érkezett meg a táborba a veterán linebacker Shaq Thompsonnal.

Mayfield érkezése alig három hete vált hivatalossá, és azóta időt szakított arra, hogy megismerkedjen a csapattársaival és a playbookkal – amit az elkapókkal és az irányítókal tartott dobóedzései is megmutattak.

Thompson pedig, a Carolina veteránja, aki a nyolcadik évét tapossa, a legújabb játékossal együtt behúzódott a Wofford kollégiumába.

Rhule elmondta, hogy Thompson nem vesz részt az edzőtáborban, mivel egy kisebb térdműtétből lábadozik, bár úgy véli, hogy a linebacker visszatérhet a Cleveland elleni nyitómeccsre.

– Rhule elmondta, hogy az összes játékos megérkezett az edzőtáborba kedden, beleértve a safety Xavier Woodsot is. Woods kihagyta az OTA-kat és a minicampet, mivel családi ügyet intézett.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:

Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel:

Buy Me A Coffee