
Shaq Thompson talán nem viselte a mezét a Panthers kötelező minitáborának első napján, de a nyolcadik évét taposó veterán szeretné, ha tudnánk, hogy nem volt szabadnapja.
Thompson és a Carolina több tapasztaltabb játékosa, köztük Christian McCaffrey, Taylor Moton, Austin Corbett, Donte Jackson, DJ Moore, Brian Burns – és még néhány fiatalabb kezdő – nem a szokásos minitáboron vett részt. Ehelyett ők voltak az edzők a nap folyamán.
“Fel kell hoznunk őket a mi szintünkre.” mondta Thompson. “Ha ez megtörténik, a határ a csillagos ég.”
A veterán játékosok a gyakorlatok során a pálya szélén álltak, építő jellegű kritikát fogalmaztak meg, és figyelték a saját csoportjaikat.
Rhule elmondta, hogy azok a játékosok, akik kedden nem edzettek, valószínűleg nem lesznek ott a pályán a kötelező minitábor következő két napján. A szerepkörökben történt változásoknak különböző okai voltak. Néhányuknak erős OTA edzéseik voltak, míg mások sérülések után érkeznek, vagy több pihenőt kaptak, miután az elmúlt szezonban sokszor játszottak. (McCaffrey számára idén a terhelés kezelés is része lesz a tapasztalatszerzésnek, és még mindig meg kell szoknia.)
De ez nem csak egynapos változás volt; Thompson szerint az új szerepek beleillenek a vezetőedző Matt Rhule filozófiájába, amely ebben a szezonban több mozgásteret ad a játékosoknak.
“Rhule határozottan azt akarja, hogy játékosvezérelt csapat legyünk.” mondta Thompson. “Sokkal többet enged nekünk, sokkal többet engedi, hogy mi irányítsunk.”
Rhule elismerte, hogy a “játékosvezérelt” filozófiájának nagy részét látja megnyilvánulni a Panthers öltözői beszélgetéseiben és a csapatkultúrában is.

Ez az OTA-k első hetében kezdődött, amikor Rhule elvitt egy 10 veteránból álló csoportot egy helyi steakhouse-ba, és feltett egy kérdést: “Milyen csapat leszünk?”
Ezután a játékosok beözönlöttek Rhule irodájába, és maguk akarták megadni az alaphangot.
“Olyan srácok, mint Shaq, odajöttek hozzám, és azt mondták: ‘Mester, add át nekünk a szót. Majd mi megcsináljuk.” mondta Rhule. “Ők akarják. Azt akarom, hogy megtegyék. Számomra ez egy csodálatos dolog.”
A minitáborban Rhule két előnyt is lát néhány veterán szerepének kibővítésében.
Egyrészt az újoncok és a kevésbé tapasztalt játékosok több lehetőséget kapnak arra, hogy jó benyomást keltsenek. A csapatvezetők is bepillantást nyerhetnek abba, milyen egy minitábor az edző szemszögéből, amit Rhule az elmondása szerint szándékosan nehezített meg azzal, hogy a gyakorlópályán a szurkolók hangját is bejátszotta.
“Senkit nem állítok le, és nem mondom azt, hogy ‘Hé, menj haza.'” mondta Rhule. “Csak megváltoztatom a szerepüket, és megkérem a srácokat, hogy edzősködjenek.”
Rhule látta, hogy Thompson vezető szerepet tölt be az OTA-k során, különösen az újonc linebackerek, Brandon Smith és Isaiah Graham-Mobley irányításával.
Thompson ismeri a védelmet. Ismeri a Panthers elvárásait. Most ezt a tudást osztja meg fiatalabb csapattársaival.
“A pályán vannak olyan srácok, mint Shaq, akik már sokat játszottak, a srácok hallgatnak rájuk.” mondta Rhule. “Ez jó neki, és szerintem a játékosoknak is jót tesz.”
Az ideiglenes edzői szerepek valószínűleg pozitívum emlékként fognak megmaradni ezeknek a veteránoknak és Rhule-nak a Carolina kötelező minitáborának következő két napja alatt. Csak ne nevezzük őket szabadnapoknak.
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:
Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel: