A Panthers “nyitott opciókkal” kezdi a draftot

A Panthers tudja, hogy a 2022-es NFL Draft hatodik helyén egy elit játékosra lesz esélyük – de minden opcióra nyitottak.

Azt is tudják, hogy valamikor szükségük lesz egy irányítóra, hiszen csak kettő van a játékoskeretben – de minden opcióra nyitottak.

Úgy tűnik, hogy olyan opciókkal mennek a hétvégére, amelyek, várjunk csak, nyitottak.

A general mannager Scott Fitterer nem sok újat mondott a draft előtti sajtótájékoztatón, de újra leszögezte, hogy a Panthersnek szüksége van a “rugalmasságra”, mivel néhány poszton nagy szükségük van segítségre, és csak egy választásuk van a draft első két napján.

Így bár sokat kérdezték tőle egy irányító draftolásának lehetőségét, nem kötelezte el magát emellett. Azt viszont megemlítette, hogy vannak veterán opciók, de azokkal csak a draft után foglalkozna. Ennél közelebb nem jutottunk új információhoz (bár ez is eléggé nyilvánvaló volt, hiszen csak Sam Darnold és P.J. Walker van a keretben, és a liga szabályai szerint a csapatok nem beszélhetnek más játékosokról).

“A szezon óta beszélünk erről; stabilizálni akarjuk az irányító posztot. Következetes játékra van szükségünk ott.” mondta Fitterer. “Tegnap leültem Sammel, és mindent megbeszéltünk. Nekünk is segítenünk kell neki. Segítenünk kell neki a támadófallal. Azt hiszem, jó munkát végeztünk azzal, hogy DJ Moore-t és Christian McCaffrey-t itt tartottuk, és tehetségekkel vettük körül, így nem érzi úgy, hogy minden játékot neki kell megcsinálnia. És meg kell védenünk őt. A beszélgetésünk során azt mondtam, hogy hé, figyeljetek, bővíteni fogjuk ezt a csapatot. Ezen a hétvégén jó esély van arra, hogy bővítsük ezt a csoportot. Ez egy nyílt verseny. Jelenleg ez az ő helye, de bárki, aki el tudja foglalni ezt a helyet, és tud vele boldogulni, az játszani fog. Ő jól csinálta, mindannyian egy oldalon állunk, és tudjuk, hogy stabilizálnunk kell ezt a posztot. És már alig várjuk, hogy kiegészítsük a keretet.”

Fitterer nem akart belemenni a kiegészítés részleteibe, vagyis vannak (nyitott) opcióik, akár az első körben, akár további lépéseket tesznek. Azzal, hogy tavaly öt cserét hajtott végre, olyan hírnevet szerzett magának, hogy hajlandó üzletelni, ezért csörög a telefonja. Azt mondta, hogy volt néhány megkeresés a hatodik pickkel kapcsolatban, de nem fog cserélni csak azért, hogy jóval több választásuk legyen, ahogy tavaly tették egy 11 fős draftosztályban.

A munkát nehezíti, hogy idén kevés pickjük van, a hatodik pick, és a 137. között tátong a szakadék. Hacsak nem történik csere (és megint csak: minden opcióra nyitottak), akkor a Panthers gyorsan háromszor fog választani egymás után: a 137. után a 144. és a 149. helyen.

Figyelembe véve, hogy egy olyan draft listát építettek fel, amelyen Cole Spencer, az egyetemi játékosmegfigyelők igazgatója szerint 156 név szerepelt, ez megköveteli tőlük, hogy egy hosszú kihagyás után talpraesetten gondolkodjanak. Fitterer említette, hogy a draft “veleje” a 25. és az 50. játékosok között van a táblájukon, de most nincs választásuk ebben a tartományban.

Többször utalt a játékosmegfigyelői stáb közelmúltbeli technológiai fejlesztésére, és elmondta, hogy van egy “pick six” rendszerük, amely egy rendezett listát mutat a következő prospectekről, amely a hétvége folyamán frissül. Ez lehetővé teszi, hogy a döntéseket hozó alapcsoport – Fitterer, a vezetőedző Matt Rhule, a tulajdonos David Tepper, Spencer, Dan Morgan GM-helyettes és Pat Stewart – egy pillantással lássa, mi következik.

“A következő hat játékos, akit bármelyik választásnál elvinnénk, ott van a táblán, abban a sorrendben, ahogyan elvinnénk őket.” mondta Fitterer. “Ez megszünteti a zűrzavart. Ennek nagy része akkor történik, amikor már elöl ülünk. Folyamatosan ott leszünk fent, és a pick-six táblán bütykölünk, és így, ha egymás után választunk, akkor pontosan tudjuk, hogy kit választunk, ahogy haladunk. Ez segít nekünk abban is, hogy meghatározzuk, hány játékosunk van. Ha mind a hat ott van, akkor mindig vissza tudunk cserélni három-négy-öt helyet, és biztosak lehetünk benne, hogy az egyik játékost meg fogjuk szerezni.”

Ez egy olyan ember kijelentése volt, aki már csinált ilyet korábban, és aki minden opcióra nyitott.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:

Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel:

Buy Me A Coffee

Hírdetés