A Panthers kedden csak egy játékost helyezett tartalék/COVID-19 listára, de ő fontos hiányzó.
A center Sam Tecklenburg kedden került fel a listára, viszont aktiválták a listáról a safety Sam Franklin Jr.-t és a defensive end Azur Kamarát is. A csapat emellett elküldte az irányító Matt Barkley-t is.
Ezzel 12 játékosuk maradt a tartalék/COVID-19 listán, 45 játékosuk van az 53 fős aktív keretben, és két szabad helyük van a gyakorló csapatban.
Mivel Tecklenburg volt az utolsó igazi center az aktív keretben, ez bonyolítja a dolgokat. Matt Paradist már elvesztették erre az évre térdsérülés miatt, Pat Elflein pedig a múlt héten került COVID-19 listára, így Tecklenburg a Buccaneers ellen először kezdhetett pályafutása során.
Hacsak Elfleint nem aktiválják a listáról a hét folyamán, és erre továbbra is van esély, akkor a Panthersnek ismét alkalmazkodnia kell. Az első 15 mérkőzésen már 11 egyedi kombinációt használtak a kezdő támadófal esetében.
Mike Horton, a gyakorló csapat falembere tud játszani centert, és a múlt héten bekerült a meccsnapi keretbe is. Máskülönben bővíteniük kell a játékoskeretet, és a személyzeti osztály kedden már szorgalmasan kereste a helyetteseket.
Kamarát nemrég szerezték meg a Dallastól, de minden segítséget elfogadnak, amit a defensive end poszton kaphatnak, ahol Brian Burns és Marquis Haynes Sr. hétfőn került fel a COVID-19 listára.
Barkley egyszer volt aktív, Arizonában, de nem lépett pályára. Egy nappal Cam Newton érkezése előtt írt alá, és miután Sam Darnoldot aktiválták, bőven voltak irányítók.
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:
Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel: