Mire figyeljünk ma este?

Először is, boldog karácsonyt. Remélhetőleg ez a látogatás a panthershungary.com-on jobb, mint egy pár zokni, amikor valójában egy tűzoltóautót akartál.

A Panthers reméli, hogy vasárnap az ünnepi hangulat a Super Bowl címvédő Buccaneers ellen segít nekik megszakítani a legutóbbi vereségsorozatukat, de vannak olyan cselekményszálak és dolgok, amikre érdemes figyelni, és amelyek túlmutatnak a közeljövőn.

Szóval, miközben eltakarítjuk a csomagolópapírt, és elkezdünk beleharapni egy kis bejglibe vagy egy újabb adag töltött káposztába, amit a nagymama rakott elénk, legalább egy kis foci elvonja a figyelmünket.

Íme öt dolog, amire érdemes odafigyelni a vasárnapi meccs alatt.

BELENŐNI AZ ÚJ SZEREPBE

A Panthersnek a múlt héten kényszerűségből kicsit másképp kellett használnia a defensive end Yetur Gross-Matost.

Kiderült, hogy ez működött.

Derrick Brown hiányában a 2020-as második körös játékos inkább belső szerepkörbe kényszerült, és a múlt héten 2.5 sackkel válaszolt a Bills ellen. A 196 cm magas, 120 kilós Gross-Matos inkább a klasszikus defensive endre hasonlít, mint az általuk kezdőként játszatott két gyorsaságra épülő passzsiettetőre (Brian Burns és Haason Reddick), és a különböző felállások felkínálása olyasmi, amit értékelnek.

“Amikor idejöttem, akkor draftoltuk őt, és egy nagy, fiatal, erős srác, aki mindenhol ott van.” mondta a veterán védő koordinátor, Phil Snow. “Keményen játszik, szeret játszani. Voltak sérülései, de most már egészséges. A legutóbbi meccsen többet használtuk őt belül és kívül is, ahogy azt kell, és szerintem nagyon tetszeni fog, amit a következő három hétben látni fogunk. Nagyon tehetséges, és izgatottan várom, hogy lássam őt a következő három hétben.”

Snow elmondta, hogy mivel Gross-Matos még csak 23 éves, van rá esély, hogy még öt-tíz kilót felszedhet, ami által jobban tud majd belül tevékenykedni.

“De jelenleg a tight end helyén játszhatna, és befelé mozoghatna a passzoknál.” mondta Snow. “Fizikailag dominálhatja a tight endet. De jelenleg Haason és Brian játszik. Ő jövőre is a csapatunkban lesz, de hogy ki lesz még, azt még nem tudjuk.”

Reddick három meccsre van attól, hogy szabadügynök legyen, és bár azt mondta, hogy szeretne maradni, nincs rá garancia, hogy ez megtörténik. A Panthers más pozíciókban (köztük leginkább a támadófalban) is szükségletekkel vág neki a holtszezonnak, így nem lehet tudni, hogy néhány hónap múlva hogyan fog kinézni a depth chart.

Gross-Matos erősebb testalkata segíthetne az időről időre felbukkanó futás elleni védekezés problémáin (néhány csapat, például a Dallas, a Minnesota és a New England kihasználta már, hogy a két defensive end együtt 227 kiló alatt van a mérlegen).

EGY JÁTÉKOT VÁRNAK

Ha már szóba kerültek a közeljövőn túl is érdekelt játékosok, a cornerback CJ Henderson rengeteg lehetőséget fog kapni az utolsó három hétben.

Mivel a veterán cornerback A.J. Bouye ezen a héten sérült tartalék listára került (Donte Jackson és Jaycee Horn mellé), szabad az út Henderson számára a teljes munkaidős szerepvállalás előtt.

A Panthers egy harmadik körös választást adott a Jaguarsnak a tight end Dan Arnolddal együtt Hendersonért és egy ötödik körös pickért, és akkor azt mondták, hogy a jövő fejlesztéséről van szó. Az egykori top10-es pick (2020-ban is számításba vették, mielőtt Derrick Brownt a hetedik helyen kiválasztották volna) mutatott már néhány szép pillanatot, de itt még vár az első interceptionjére.

“Azt hiszem, jól megy, de még nem csináltam nagy játékokat.” mondta Henderson a héten. “Szóval erre koncentrálok, hogy játékosként és emberként is fejlődjek, még mindig. Szóval, hogy megszerezzem a csapattársaim bizalmát és tiszteletét, és ebből fejlődjek.”

Bár Arnoldtól nem volt könnyű megválni, még így is viszonylag kis befektetés volt egy Henderson méreteivel és hatótávolságával rendelkező játékosért, így ha megbízható harmadik cornerback lesz belőle, akkor az ára meg fog térülni. És ahogy Gross-Matos esetében is, az holtszezon egyéb eseményei befolyásolhatják a szerepét.

Azt tudják, hogy Horn és Bouye visszatér, de Jackson és Stephon Gilmore korlátlan szabadügynök lesz a szezon után, és nem világos, hogy bármelyikük is visszatér-e.

A KORÁBBI MVP-K CSATÁJA

A Panthers irányítója, Cam Newton, aki vasárnap kezd (talán utoljára a Bank of America Stadiumban), az eddigi meccsein jól szerepelt a Bucs irányítója, Tom Brady ellen.

Newton a liga korábbi MVP-k mindkét találkozóját megnyerte (2013-ban a Monday Night Football meccsen és 2017-ben).

Ő egyike annak a négy irányítónak, aki legalább kétszer játszott Brady ellen (a rájátszást is beleértve), és soha nem kapott ki, Jake Plummer (3-0), Brian Griese (2-0) és Nick Foles (2-0) mellett.

Ezen a két, Brady és a Patriots elleni mérkőzésen Newton passzainak 71.9 százaléka sikeres volt, 315.5 passzolt és futott yardot ért el meccsenként, hat touchdownnal és egy interceptionnel, valamint 128.2-es passer ratinggel.

Természetesen ez egy fiatalabb és egészségesebb Newton volt, és az idő csökkentette a hatékonyságát passzolóként.

De ahogy Arizonában és a Washington elleni tiszta játékával is megmutatta, időnként még mindig képes megidézni a régi varázslatot.

LEGYÉL OLYAN, MINT TOM

Ja, arról az öreg, piros ruhás fickóról beszélünk, aki a hétvégén jön a városba, még ha nincs is szakálla. És kövérnek és jókedvűnek sem mondanánk, hiszen a 44 éves Brady most jobb formában van, mint amikor a ligába került.

Gilmore, aki három évig játszott együtt Bradyvel New Englandben, azt mondta, hogy ami a legjobban lenyűgözte Bradyben, az az, hogy látta, mit tett bele, hogy elérje ezeket a figyelemre méltó eredményeket (hét Super Bowl-gyűrű, három MVP cím).

“Minden nap láttam őt, láttam, milyen keményen dolgozott.” mondta Gilmore. “Ez emelte a felkészültségem és a munkamorálom szintjét a pályán. Amikor olyan valakit látsz, mint ő, az átragad a többi játékosra, és motivál. Ez az egyik dolog, amit átvettem tőle, a munkamorálja. Nincs semmi varázslatos dolog, amit megtehetsz, csak ki kell menned, bele kell tenned a munkát, és meg kell valósítanod.”

MEGFOGYATKOZOTT BUCS OFFENSE

A Panthers senkitől sem kér elnézést a megfogyatkozott keret miatt, de a Bucsnak is komoly problémái vannak.

A múlt héten elvesztették a sztár elkapót, Chris Godwint keresztszalag-szakadás miatt, és a másik sztárelkapó, Mike Evans is kiesett combhajlító sérülés miatt, valamint a futó Leonard Fournette is. A veterán elkapó Breshad Perriman a COVID-19 listán van.

A Bucs ezen a héten kapja vissza az eltiltásából az elkapó Antonio Brownt, és még mindig ott van a tight end Rob Gronkowski, de sántikálva haladnak a rájátszás felé, és a passzjátékban néhány fiatalabb célpontra támaszkodnak majd.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:

Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel:

Buy Me A Coffee