Panthers védelem: “Nem tettük a dolgunkat” a vereség során  

Amikor minden más dolog nem volt teljesen rendben ebben a szezonban, a Panthers általában számíthatott a védelmére, hogy meccsben tartja őket.

Vasárnap azonban nem tudtak lejönni a pályáról, és a csapat megfizette ennek az árát: 27-21-es vereséget szenvedtek a Washingtontól, amivel 5-6-ra romlott a mutatójuk – és ebből 2-4 hazai pályán.

A Panthers nem tudta megállítani a Washington irányítóját, Taylor Heinicke-t (három touchdown és 141.3-as passer rating) és az elkapó Terry McLaurint (öt elkapás 103 yardért) a kulcspillanatokban, és idén negyedszer is elpáholták őket a futójátékkal a vereség során. E három tényező miatt nem tudtak válaszokat találni arra, hogy miért volt ilyen gond a játékuk legmegbízhatóbb része vasárnap.

A hét elején a második helyen álltak a ligában a védekezést tekintve (280.7 yard/meccs), de vasárnap 369 yardot engedtek.

A negyedik évében járó cornerback és csapatkapitány Donte Jackson számára pedig ez másképp csapódott le, hiszen ő volt az áldozata néhány ilyen nagy játéknak McLaurin mellett. Arra a kérdésre, hogy a vereség mekkora részét lehet annak tulajdonítani, hogy egy fiatal csapat nehezen tanulja meg, hogyan kell fontos helyzetekben nyerni, Jackson elhárította ezt a kérdést, miközben egyre érzékenyebbé vált a saját játékával kapcsolatban.

“Semekkorát. Végeztünk ezzel, hogy fiatal csapat vagyunk, meg ilyenek.” mondta Jackson. “Ez kizárólag rajtunk múlik. Hogy mit akarunk kezdeni ezzel a dologgal. Ez a vezetőkön múlik. Ez visszahat azokra a srácokra, akik már sokszor voltak a tűz közelében, akik már sokszor voltak nehéz időkben, akik kihúztak minket a bajból. Én csak a legjobb akarok lenni a csapat számára, és az a srác, aki a szoros helyzetekben nagy játékra képes. Nem hiszem, hogy ma én voltam Action Jackson. Azt hiszem, csak a 26-os voltam.”

Jackson messze nem volt egyedül ebben a szenvedésben, hiszen a Panthers megengedte a Washingtonnak, hogy közel 36 percig birtokolja a labdát (35:53-24:07), és elég harmadik kísérletet (6/13) értékesítsen ahhoz, hogy pörögjön az óra, és a Carolina offense a pályán kívül maradjon.

Amikor Cam Newton és Christian McCaffrey a pályán volt, akkor jó dolgokat csináltak, de a támadóknak csak 49 snap állt rendelkezésükre, hogy ezeket a dolgokat megtegyék.

Ez nagyrészt azért volt, mert a Washington néhány korábbi ellenfélhez hasonlóan képes volt megerősödni a Panthers ellen, és hatékonyan futtatni a labdát középen.

Az idei hat vereségük során átlagosan 163 futott yardot engedtek meccsenként. De ezek közül négyben ez kirívóvá vált, egyértelmű követendő példa lett más csapatok számára. A Panthers védelme, amely a sebességre, az emberfogásra és az irányítók nyomás alá helyezésére épült, időnként sebezhető a futójátékkal.

A vasárnap szerzett 190 yarddal a Washington a Dallas (245), a Minnesota (198) és a New England (151) mellé írta be magát, a kirívó kategóriába.

A Panthers az idei öt győzelme során 56.4 futott yardot enged meccsenként.

Amikor tehát Matt Rhule-t, a Panthers vezetőedzőjét megkérdezték, hogy lát-e közös vonást ezekben a vereségekben, egy hosszú listát adott a tényezőkről.

“Csak amikor nem vagyunk fegyelmezettek, amikor nem vagyunk a résünkben, amikor nem szerelünk jól. A meccs előtt tisztában voltunk vele, tudtuk, hogy futtatni fogják a labdát. Ők az egyik legjobb csapat a harmadik downokat tekintve.” mondta Rhule a Washingtonról, amely összesen 8/15-ös harmadik és negyedik downos mutatót produkált. “Futtatni fogják a labdát, és megpróbálnak kezelhető harmadik downos pozícióba kerülni, megcsinálni a harmadik downokat. Nem tudtunk lejönni a pályáról a harmadik downok után. Nehezen tudtunk nyerni emberfogásban. Aztán egyszerűen nem tudtuk megállítani a futást.”

Úgy tűnt, hogy a dolgok a Panthers javára alakulnak, amikor Newton 14-7-es vezetést szerzett nekik, és egy 24 yardos touchdown futással őrületbe kergette a közönséget, ami a múlt visszhangjait keltette. Heinicke azonban egy 12 játékból álló, 71 yardos touchdown drive-val válaszolt, amivel a szünet előtt egyenlített, majd a Washington egy újabb 10 játékból álló touchdown drive-val nyitotta a második félidőt.

“Szerintem ez mind öngól volt.” mondta a védelem hibáiról a cornerback Stephon Gilmore. “Ezek azok a dolgok, amiket nem csináltunk jól, amikről tudtuk, hogy jól kell csinálnunk a győzelemhez. A mi hibánk volt. Csak meg kell néznünk a videókat, és tanulnunk kell belőle.”

A Panthers messze van attól, hogy 5-6-os mutatóval reménytelen helyzetbe kerüljön, főleg a fordulatokban gazdag NFC-ben. De ha nem tudják kijavítani a dolgokat a labda azon oldalán, amelyben a leginkább bíznak, akkor kifutnak az időből.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:

Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel: