Gyorshírek: Tommy Tremble már várja a hazautazást  

A Panthers tight endje, Tommy Tremble amikor Atlanta mellett nőtt fel, tudta, hogy volt egy híres fickó, aki a szomszédságában lakott.

De tekintve, hogy a Braves utolsó World Series győzelme öt évvel a születése előtt történt, valószínűleg megbocsátható, hogy nem ismeri az összes játékost a listán, még azokat sem, akik a Baseball Hírességek Csarnokában vannak.

Mi is volt a neve, Glavine, azt hiszem?” válaszolta, amikor megkérdezték tőle, hogy van-e kedvenc baseballjátékosa.

Igen, Tom Glavine elég jó dobó volt, és Tremble izgatottan várja, hogy szülővárosának baseballcsapata újabb bajnoki címért játszhasson. A szombat esti 4. meccsre már jegyet is vett, de a családjának adja tovább, mivel a vasárnapi, Falcons elleni meccsre való felkészüléssel lesz elfoglalva.

Tremble elmondta, hogy gyerekkorában baseballozott, de középiskolás korában kezdett a futballra koncentrálni. Elmondta, hogy gyerekként volt egy Michael Vick-meze, később pedig “amikor még szintén kicsi voltam” egy Matt Ryan meze is.

Arra a kérdésre, hogy cserélne-e mezt a 36 éves irányítóval, azt válaszolta: “Ha ő elvenné az én mezemet, én 100 százalék, hogy elvenném az övét.”

Bár 25 percre innen nőtt fel, Tremble elmondta, hogy nem járt még a Mercedes Benz Stadionban, mióta az 2017-ben megnyílt a Georgia Dome helyett.

“Izgatottan várom, hogy odamenjek, és megpróbálhassam megmutatni magam.” mondta.

Az újonc tight end idén már többször is jól időzített játékokat mutatott be, a csapattársainak és az edzőinek köszönte meg, hogy segítettek neki menet közben megtanulni, hogyan játsszon nagyobb szerepet.

“Sok minden van, különösen a tight end poszton, ahol én is vagyok; sok mindent kell megpróbálni megtanulni.” mondta Tremble. “Azt hiszem, ahogy az edzőm és a csapattársaim segítenek nekem a részletekben, az sokat segít nekem. Ők tényleg azt akarják, hogy sikeres legyek itt, és úgy érzem, hogy tényleg segítenek a felkészülésemben.”

– Panthers támadó koordinátora, Joe Brady csütörtökön elismerte, hogy nehéz volt végignézni, ahogy a támadók szenvedtek az elmúlt hetekben, legutóbb egy 25-3 vereségük volt New Yorkban, ahol kispadon találta magát az irányító Sam Darnold.

De azt is mondta, hogy megpróbál továbbra is előre összpontosítani.

“Igen. Tudod, versenyző típus vagyok, meg akarom nyerni a meccset.” mondta Brady, amikor megkérdezték, hogy frusztrált volt-e az utóbbi időben. “Egy született versenyzőként, még ha nyersz is, mindig találsz olyan dolgokat, amiket jobban is csinálhattál volna, és jobban kellett volna csinálnod. Ha igazán bízol a folyamatban, akkor minden egyes héten pontosan ugyanolyan hozzáállás kell. Amikor nem vagy sikeres, az nyilvánvalóan frusztráló, de nem hagyhatod, hogy az egyik hétből átmenjen a következő hétbe, majd a következő hétbe. Hétfőn be kell jönni, ki kell találni, hogy mire lesz szükség egész héten, és így kell hozzáállni. Amikor veszítesz, akkor frusztrált vagy. De nem hagyhatod, hogy a múlt heti frusztráció átgyűrűzzön a következő hétre.”

– A Panthers várhatóan pénteken szerződteti a veterán elkapó Willie Sneadet a gyakorló csapatba. Csütörtökön még úton volt, és itt kellt átesnie egy orvosi vizsgálaton, így nem volt az edzőpályán.

Snead 2014-ben itt volt a gyakorló csapatban. Brady 2017-ben dolgozott Sneaddel a Saintsnél, és tetszik neki, amit hozzá tud adni a csapathoz.

“Willie rendkívül kemény. Kemény játékos.” mondta Brady. “Van benne egy veterán jellem. Erős kezei vannak, nagyszerű útvonalfutó.”

– Miután csütörtökön a defensive tackle Daviyon Nixon sérült tartalék listára került, a Panthersnek jelenleg mindössze 50 játékosa van az 53 fős keretben.

Szükségük lesz helyekre, ha bárkit is aktiválni akarnak a defensive back Stephon Gilmore, Juston Burris és Myles Hartsfield alkotta csoportból, bár van még néhány más pozíció is, ami megoldás lehet.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:

Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel: