A Panthers megkönnyíti Stephon Gilmore visszatérését  

Stephon Gilmore néhány hete hazatérhetett.

Szerdán munkába állt.

A veterán cornerback szerdán először edzett a Panthers csapatánál, kiderül, hogy a héten játszhat-e a Giants ellen.

“Nyilvánvalóan szeretném, ha vasárnap játszana.” mondta Matt Rhule, a Panthers vezetőedzője. “Fog játszani, vagy nem fog játszani? Nem tudom.”

A Rock Hill-i születésű játékos szerdán visszafogottan érkezett az edzésre, egy golfkocsi hátulján robogott be új csapattársaival (az új 9-es számú mezét viselve). Nem beszélt a riporterekkel.

Gilmore a hétvégén játszhat, és ez lenne az első mérkőzése szülővárosának csapatában, mióta két hete egy 2023-as hatodik körös pickért cserébe megszerezték.

Gilmore-t még nem aktiválták a tartalék/fizikailag alkalmatlan listáról, és lehet, hogy a hét végéig nem is fogják. Meg akarják nézni, hogyan reagál az első edzésekre tavaly december óta, amikor is comb sérülést szenvedett, ami miatt a Patriotsnál sérült tartalék listára rakta. Volt egy meghatározott számú snap az edzésen, amit szerettek volna, ha az egyéni gyakorlatok után végigcsinál.

“Még csak most kezd el mozogni, és beindulni.” mondta Rhule. “Korlátozott munkát végez, meglátjuk, hogyan reagál a mai napra, és hogyan érezte magát. … Jó sokat dolgozott. De várnunk kell, és meglátjuk, hogyan reagált a mozgásokra. Ez az első alkalom, hogy velünk dolgozik.”

Mivel még nem vett részt egy teljes edzésen, nem szívesen támasztanak elvárásokat a 2019-ben év védőjátékosának választott Gilmore-ral szemben.

“Most csak próbáljuk egészséges állapotba hozni.” mondta Rhule. “Azt hiszem, az egyik legrosszabb dolog, amit a játékosokkal tehetünk, hogy elvárásokat támasztunk a múltban elért teljesítményük alapján, elkezdjük a srácokat aszerint értékelni, hogy mennyit fizetnek nekik, vagy hol draftolták őket. Mindenkinek, aki a mi csapatunkban van, van egy standardunk arra vonatkozóan, hogyan kell játszaniuk, a részletekre és az erőfeszítésre való odafigyelésre. … Sok nagyszerű dolgot csinált. Tetszik, hogy itt van mellettem. Csak azt akarom, hogy játsszon; ez az, amiben igazán jól teljesít. Amikor csak készen áll, játszani fog.”

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudsz csatlakozni a Discord szerverhez:

Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel: