A Panthers sérült tartalék listára rakta Pat Elfleint  

A Panthers tudta, hogy a veterán guard Pat Elflein nélkül fognak pályára lépni a héten.

Most már azt is tudják, hogy legalább a következő három mérkőzést kihagyja.

A Panthers kedden sérült tartalék listára rakta Elfleint, miután a vasárnapi, Saints elleni győzelem alkalmával combhajlító sérülést szenvedett. Ez legalább háromhetes kihagyást jelent.

A megüresedett helyet a tartalék/felfüggesztett listáról a cornerback A.J. Bouye aktiválásával töltik be.

Bouye a héten újra edzhet, és hacsak a kondíciójával nincs gond, akkor várhatóan csütörtökön, a Texans ellen már játszhat is.

A Panthersnek azonban egy kicsit át kell majd alakítania a játékoskeretet.

Mivel Elflein volt a tartalék center Matt Paradis mögött, szükségük lesz egy másik opcióra középen. Ez azt jelentheti, hogy Sam Tecklenburg, aki idén már mindkét mérkőzésen aktív volt, ismét felkerül a gyakorló csapatból. A nyitómeccsen COVID-19-es kiemelés volt John Miller helyére, a múlt héten pedig standard kiemelés volt, ami azt jelenti, hogy még egy van hátra, mielőtt elérnék az kiemelések maximális határát.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Ha szeretnéd, itt egyszerűen, mindössze néhány kattintás után támogathatod az oldal működését egy tetszőleges, egyszeri vagy rendszeres összeggel:

Hírdetés