A Panthers kiadta az első depth chartot

A Panthers kedden kiadta az első nem hivatalos depth chartot, a Colts elleni közös edzések és az első előszezonbeli mérkőzés előtt.

A nagy része olyan, ahogyan azt az edzőtáborban az edzőpályán történtek alapján várni lehetett. Jeremy Chinn safety-ként szerepel, miután tavaly linebackert játszott. Az edzők részéről volt némi bizonytalanság a tavasz folyamán, mivel meg akartak győződni arról, hogy Chinn jól érzi magát azon a poszton, ahol az egyetemen is játszott.

A táborban eddig látottak alapján (kedden volt a második interceptionje), ez így is van.

Az első körös Jaycee Horn és Donte Jackson kezdő cornerbackként szerepel, ami enyhén szólva érdekes. A tábor első napján még Jackson és a veterán A.J. Bouye dolgozott az első csapattal, bár ez eléggé vitatható volt.

Bouye idén várhatóan befelé csúszik és nickelben játszik majd, Jackson és Horn pedig kívül játszik. Bouye azonban jelenleg is sérüléssel bajlódik, és várhatóan ezen a héten a Colts ellen nem fog gyakorolni.

A dept charton Morgan Fox is mint kezdő defensive end szerepel, megelőzve a 2020-as második körös Yetur Gross-Matost , aki tavaly kezdett, amikor elérhető volt.

Jermaine Carter szerepel kezdő középső linebackerként, megelőzve a sérült szabadügynök Denzel Perrymant.

A támadófal a tábort megnyitó ötössel kezdődik: Cameron Erving a bal oldali tackle, Pat Elflein a bal oldali guard, Matt Paradis a center, John Miller a jobb oldali guard és Taylor Moton a jobb oldali tackle.

Volt némi kísérletezés Motonnal a bal oldalon, de még nem állnak készen arra, hogy ezt a lépést megtegyék.

A dept chart két tight endet sorol a kezdő 11 közé, és nincs fullback.

Ez azt jelenti, hogy nem kellett dönteniük Dan Arnold (a tábor egyik sztárja, mint elkapó) és Ian Thomas között.

A nemrégiben megszerzett Rod Smith az egyetlen fullback a keretben, és ő is a futók között szerepel.

A tartalék irányító poszt nincs körülhatárolva, a depth chart szerint P.J. Walker vagy Will Grier a második számú irányító a kezdő Sam Darnold mögött.

És ami azt illeti, a jelenlegi kezdő J.J. Jansen szerepel az első számú long snapperként, megelőzve a hatodik körben kiválasztott Thomas Fletchert, az egyik állásért ők ketten versenyeznek.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Egy oldal üzemeltetése pénzbe kerül, ha lehetőséged van rá, itt segítheted az oldal működését a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb egyszeri vagy rendszeres összeggel: