Hol tart a Panthers a rekordot jelentő draft után

A Panthers rengeteg szóval el tudná mondani, hogy mit csináltak a hétvégén.

Annyi cserét hajtottak végre és annyi választásuk volt, hogy ezt néhány szóval nem lehet egyszerűen leírni.

De a sok csere és a sok akció mellett a Panthers pontosan megmutatta, hogy mik ők, és mik nem – legalábbis most még nem.

Bármennyire is eredményes volt a hétvége, még nincs befejezve az építkezés. Még épülnek. És biztosak akarnak lenni benne, hogy ezt a megfelelő módon teszik.

A Panthers a hétvégén franchise rekordot jelentő öt cserét hajtott végre, ami azt bizonyítja, hogy felismerték, mélyebbé és versenyképesebbé kell tenniük ezt a játékoskeretet.

11 játékost draftoltak, amivel beállították az 1995-ös franchise-csúcsot, amikor még megalakulóban volt a csapat. Ez majdnem egy metafora.

A csütörtök reggelre összeállított játékoskeret nem volt tehetségtelen, de nem volt azon a szinten, amire szükségük van. Ezt tudták, és ennek megfelelően cselekedtek. Határozottan. És meggyőződéssel.

A draft végeztével a vezetőedző Matt Rhule arról beszélt, hogy bízott a táblában. Bízott a saját szemében is.

A hét szombaton kiválasztott játékos között négy olyan srác van, akit edzett a Senior Bowlon, és egy olyan srác (a negyedik körös futó, Chuba Hubbard ), akinek két évvel ezelőtt nagy napja volt Rhule csapata, a Baylor ellen.

De leginkább hűek maradtak a folyamathoz, amiről Rhule olyan gyakran beszél.

Rhule elismerte, hogy ha nem cserélték volna el a szombati első választásukat, a 109. helyet, akkor is Hubbardot választották volna. Erre a döntésre jutni és lefelé cserélni – kockáztatva, hogy elveszíthetnek egy játékost, mielőtt a 126. helyen újra választhatnak – nem az a fajta dolog, amit akkor teszel, ha nem vagy elkötelezett egy konkrét terv követése mellett.

Ezt követték a hétvége első választásával is.

A general manager Scott Fitterer a draft előtt világossá tette, hogy jelentősen bővíteni akarja a játékoskeretet, és ha csütörtök este jött volna megfelelő ajánlat, akkor valószínűleg a nyolcadik helyet is elcserélték volna.

De körülnéztek és megvizsgálták a saját értékelésüket is, majd azt a játékost választották, akire szükségük van, ahelyett, akit esetleg könnyebb lenne eladni.

A cornerback Jaycee Horn az a fajta védőjátékos, akire szükséged van, ha Julio Jones, Michael Thomas vagy Mike Evans ellen akarod felvenni a versenyt. Horn az a fajta játékos, akivel eddig nem rendelkeztek. Ha elviseled egy olyan szezon fájdalmait, ami egy top10-es választást hozott, akkor egy alapjátékossal kell kijönnöd belőle. Úgy gondolják, hogy Horn az.

Rengetegen megkérdőjelezték a döntésüket, amiért nem Justin Fieldset választották, és egy irányító draftolása az első körben a legkönnyebb módja annak, hogy elnyerjék a szurkolói bázis megbocsátását – legalább egy-két évre.

De ahelyett, hogy Sam Darnoldot versenyhelyzet elé állították volna, megtették azt, amit az előző csapata sosem tett meg igazán.

Azon túl, hogy az első választást Hornra használták fel, a Panthers draftosztálya egy szimbolikus ölelés volt Darnold felé, annak felismerése, hogy ahhoz, hogy ez a dolog működjön, meg kell védeniük az irányítójukat, és rengeteg játékost kell adni neki, akikkel dolgozhat.

Van két nagyon jó kezdő elkapójuk DJ Moore és Robby Anderson személyében. De felismerve, hogy Anderson a szerződésének utolsó évében van, a hétvégén kiválasztották Terrace Marshall Jr.-t és Shi Smith-t, olyan célpontokat, akiket lehet fejleszteni és beépíteni az offense-be. Ott van még a harmadik körös tight end, Tommy Tremble is, aki egyszerre lehet védelem és célpont is Darnold számára.

Azt is felismerték, hogy meg kell védeniük Darnoldot, ezért kiválasztották a tackle Brady Christensent és a guard Deonte Brownt. Hogy Christensen maradhat-e az a bal oldali tackle, aki az egyetemen volt, még nem tudni (egyelőre nem kötelezik el magukat a poszthoz), de a Panthers falában szükség volt a fiatalításra és a mélység növelésére is.

A Panthers nem oldott meg minden problémát a hétvégén. Nem is tudták volna. Egyetlen csapat sem tudja. A támadófalban és a secondary-ben még mindig van bizonytalanság, és nem biztos, hogy most van annyi élvonalbeli tehetségük, hogy máris a Super Bowlért harcolhassanak.

De azzal, hogy őszinték voltak önmagukhoz, felismerték, hogy hol tartanak, és céltudatosan mozdultak egy meghatározott irányba, talán jelentősen közelebb kerültek a célhoz.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Egy oldal üzemeltetése pénzbe kerül, ha lehetőséged van rá, itt segítheted az oldal működését a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb egyszeri vagy rendszeres összeggel: