Jó helyzetbe kerülni

Sam Darnold életének legutóbbi hete kissé zavaros volt.

Így amikor vasárnap délután Charlotte-ba érkezett, hogy megkezdje pályafutásának következő fejezetét, a Panthers új irányítója elismerte, hogy még mindig próbálja rendezni azt az érzéseit, amelyet a trade után érzett, és ami hirtelen változást eredményezett a karrierjében.

“Egy kicsit mindkettő – megkönnyebbülés és izgatottság.” mondta Darnold. “Annyi bizonytalanság volt ebben a holtszezonban, nem tudva, hogy fog alakulni a jövő, ez nehéz volt. De most, hogy Charlotte-ban vagyok, izgatott vagyok, és igen, azt hiszem, kissé megkönnyebbültem, hogy itt lehetek.”

A 23 éves irányító számára a vegyes érzések részben abból fakadnak, hogy soha nem képzelte, hogy itt fog kikötni. Attól a pillanattól kezdve, hogy 2018-ban a Jets a harmadik helyen draftolta, arra gondolt – ahogy mindenki, amikor draftolják – hogy ott marad egész karrierje alatt, és nagy sikereket fog elérni.

De az NFL üzleti élete átvette az irányítást, és mivel a Jets a második helyen választhat az idei drafton, úgy döntöttek, hogy egy még fiatalabb játékossal (várhatóan Zach Wilsonnal) vágnak neki a jövőnek.

Darnold elismerte, hogy ezt nehéz volt elkönyvelni, de a csere másik oldalát előnyösnek látta, miután felidézte az ügynökével folytatott beszélgetéseket, amelyek során felmerült a Panthershez való csatlakozás lehetősége.

“Azok a beszélgetések kemények voltak.” mondta Darnold. “Azt képzeltem, hogy sokáig a New York Jets franchise-irányítója leszek. És amikor rájössz, hogy az a csapat, amely draftolt téged, továbblép, az kissé fáj.”

Ennek fájdalmát csillapítja az a tény, hogy olyan helyre kerül, ami jó helyzet lehet minden irányító számára.

Az egészséges Christian McCaffrey az egyik legdinamikusabb támadójátékos a bajnokságban. Robby Andersont a Jetsnél eltöltött két közös évük alatt ismerte meg, és egy olyan elkapó, mint például a másik oldalon DJ Moore, Darnoldnak lehetőséget ad arra, hogy rendszeresen sikeres játékokat hozzon össze a pályán.

Az elmúlt napokban rengeteg sms-t küldtek egymásnak Andersonnal, és izgatott lett, hogy megbízhatóbb támadó fegyverekkel érkezik a csapathoz. Alig várja a munkát a Panthers vezetőedzőjével, Matt Rhule-lal és a támadó koordinátor Joe Brady-vel, és szerinte “sok nagyszerű játékos van a védelemben” is.

“Az itt kialakított kultúra elképesztő.” mondta Darnold. “Valószínűleg ez a rész érdekel a legjobban.”

De a kényelem, amelyet már érez az új csapatával, mélyebbre nyúlik vissza, mint egy általa ismert játékos, vagy még néhány jó csapattárs, vagy az újdonsággal járó lendület.

Az egykori csapattársa, Josh McCown, aki 2008-2009 között a Panthers csapatában is játszott, és újonc évében tanácsokat adott Darnoldnak, rámutatott egy finomabb kapcsolatra, amely segíthet Darnoldnak beilleszkedni az új otthonában.

Azelőtt, hogy Darnold megérkezett New Yorkba (2017), McCown ott volt, amikor John Morton Chan Gailey-t váltotta támadó koordinátorként. Morton előzőleg az elkapók edzője volt a Saints csapatánál. McCown szerint azután, hogy a vezetőedző Todd Bowles 2018-ban a támadó koordinátor Jeremy Batesszel helyettesítette Mortont, Darnold újonc évében a passzjáték koncepciói ugyanazok maradtak az előző évhez képest, a Saints elvein alapulva, amelyeken Brady felnőtt.

“Azok a dolgok, amiket Samtől újoncként kértek, valóban hasonlóak ahhoz, amit Joe Brady és a Panthers most itt akarnak csinálni.” mondta McCown. “Tényleg jól érezte magát abban a passzjáték szisztémában, és virágkorát élte benne. Azt hiszem, sematikus szempontból ez egy igazán jó pont lehet Sam számára.”

Darnold még mindig ismerkedik az új edzőivel, és hétfőn megtartotta velük az első személyes találkozót. És bár túl korai megmondani, mire lehet számítani ebben az évben, azt elismerte, hogy McCown állítása valós.

“Az biztos, hogy van néhány hasonlóság azzal, amit az újonc szezonomban csináltam.” mondta Darnold a 2020-as Panthers csapatáról. “A rendszer jó volt nekem, és úgy éreztem, hogy szépen beilleszkedtem.”

Darnold azt is elmondta, hogy hálás, amiért itt lehet Charlotte-ban, hogy ilyen fiatalon esélyt kap arra, hogy újrakezdje a karrierjét, és hogy olyan helyen lehet, ahol sokat tettek azért, hogy megszerezhessék.

“Nem kívántból keresetté válni óriási dolog.” mondta Darnold. “Nehéz megtudni a hírt, hogy elcserélnek, hogy a csapat azt mondja: “Hé, nincs rád szükségük.” De most nagyon jól érzem magam, és izgatottan várom, hogy elkezdjünk dolgozni.”

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Egy oldal üzemeltetése pénzbe kerül, ha lehetőséged van rá, itt segítheted az oldal működését a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb egyszeri vagy rendszeres összeggel:

Hírdetés