A Panthers bejelentette, hogy már nem Marty Hurney a general manager

David Tepper, a Carolina Panthers tulajdonosa arról tájékoztatta Marty Hurney-t, hogy nem alkalmazza tovább general managerként, jelentette be a csapat ma.

“Értesítettem Martyt, hogy nem hosszabbítjuk meg a szerződését a 2020-as szezon után.” mondta Tepper. “Ez egy nehéz döntés volt. Marty értékes tagja volt a franchise-nak, és nagy a tiszteletem iránta. Őszintén értékeljük a 19 év alatt végzett kemény munkáját és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban.”

Hurney két alkalommal volt a Panthers GM-je (2002-12, 2017-20). Hurney vezetésével a Panthers négyszer jutott be a rájátszásba, kétszer nyert divízió bajnoki címet és kétszer volt ott az NFC döntőben, egyszer pedig bejutott a Super Bowl-ba.

Az első időszak vége felé Hurney 2011-ben draftolta az irányító Cam Newton-t, 2012-ben pedig a linebacker Luke Kuechly-t. A két játékos egyaránt megnyerte az NFL Az év újonca címét, ezzel a Carolina mindössze a negyedik olyan csapat lett, amelyben két egymást követő évben támadó vagy védő újonc az év játékosa lett.

“Szeretnék köszönetet mondani Dave-nek és Nicole-nak a lehetőségért, hogy részesei lehettem ennek a szervezetnek az elmúlt három évben.” mondta Hurney. “Remek a kapcsolatom Matt-tel és mindenkivel. Úgy gondolom, hogy ez a csapat jó helyzetben van a jövőt illetően és a legjobbakat kívánom Mattnek, a játékosoknak és az egész szervezetnek.”

Hurney eredetileg 1998-ban csatlakozott a Carolinához director of football administration munkakörben, majd director of football operations beosztásban dolgozott (1999-2001), mielőtt 2002-ben general manager lett a csapatnál.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Egy oldal üzemeltetése pénzbe kerül, ha lehetőséged van rá, itt segítheted az oldal működését a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb egyszeri vagy rendszeres összeggel:

Hírdetés