A Panthers az ilyen napok miatt építette a fedett létesítményt, és a vezetőedző Matt Rhule-nak olyan feladatai voltak, amelyeket el kellett végezni.
Ráadásul egy fontos játékos tért vissza a munkához.
Az elkapó DJ Moore visszatért a COVID-19 listáról, és szerdán a csapattársaival az edzőpályán gyakorolt.
Habár korlátozottként szerepel az Injury Reporton, Rhule azt mondta, hogy a múlt heti mérkőzés kihagyása után számít Moore játékára.
“Játszani fog.” mondta Rhule határozottan. “Úgy nézett ki, hogy már ma is készen állna a játékra, szóval játszani fog.”
Ez azonnali lendületet adhat annak az offense-nek, amely a legjobb mélységi játékosa nélkül (Moore átlagosan 18.5 yardot ért el elkapásonként idén) játszott a múlt héten a Broncos elleni vereség során.
És Rhule elmondta, hogy a legkevésbé sem ragyogó játék után, amely során számos elemmel nem volt megelégedve, fontosabb volt az, hogy meglegyen a koncentráció, nem pedig az, hogy felkészüljenek minden lehetséges elemre a Green Bay ellen.
“A legfontosabb az edzés.” mondta, és hozzátette, hogy a csapat csütörtökön valószínűleg kint edz majd, kivéve, ha esik az eső, de ha a szombat esti előrejelzés esőt jósol, akkor esőben fognak gyakorolni.
A Panthers csapatából három játékos hagyta ki a szerdai edzést, a futó Christian McCaffrey (comb), a baloldali tackle Russell Okung (vádli) és a safety Kenny Robinson (betegség).
Rhule emellett azt is elmondta, nem számít arra, hogy McCaffrey ezen a héten játszik, de reménykedik abban, hogy még idén visszatérhet.
A safety Tre Boston (combhajlító), a támadó falember Deman Daley (agyrázkódás), a defensive end Austin Larkin (váll) és a támadó tackle Greg Little (boka) korlátozott edzésmunkát végzett.
A szerdai teljes Injury Reportot itt találod.
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Egy oldal üzemeltetése pénzbe kerül, ha lehetőséged van rá, itt segítheted az oldal működését a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb egyszeri vagy rendszeres összeggel: