Christian McCaffrey: “Nagyon jól érzem magam”

A Panthers futója, Christian McCaffrey idén több időt töltött a játékra történő felkészüléssel, mint magával a játékkal.

És bár a két sérülése utáni rehabilitációk hosszú órái nem azok voltak, amit ebben a szezonban remélt, mégis látja a célt bennük.

McCaffrey hétfőn kijelentette, hogy azok a problémák, amelyek idén kilenc meccsébe kerültek, nagyobb célt szolgálhatnak, ha az egész karrierjére tekint.

“Nem hiszem, hogy valaha is problémám lett volna a futball szeretetével. Mindig is szerettem; ez az, ami boldoggá tesz.” mondta. “De mindig azt mondják: nem tudod, mid van, amíg el nem múlik. És amikor olyasmit vesznek el tőled, amit annyira szeretsz, az lelkileg, érzelmileg és fizikailag is kihívást jelenthet és frusztráló lehet. Az, hogy ezt átéltem, bizonyos értelemben csak tovább szította bennem a tüzet és megértettem, mennyire szeretem ezt a játékot. És büszke vagyok arra, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a játékban maradhassak és játszhassak. Emiatt mindenképpen jobban értékelem azt, amit csinálok.”

Az idei szezon előtt McCaffrey sérülés miatt csak egy mérkőzést hagyott ki, és akkor még a Stanford csapatánál játszott.

A legutóbbi három meccset vállsérülés miatt hagyta ki, miután az év elején hat mérkőzést kihagyott bokasérülés miatt. Azt mondta, hogy egyelőre “nagyszerűen, … nagyon jól érzem magam”, és reméli, hogy ez a következő négy meccsen is így marad.

Ami ahhoz kellett, hogy visszatérjen erre a pontra, az az edzőteremben töltött hosszú órák és a gyakorlatokon kívüli edzések.

“A napok tényleg hosszabbak akkor, amikor nem játszok, mint amikor játszok.” mondta McCaffrey. “Attól a pillanattól kezdve, hogy felkelek, addig, amíg lefekszek, csinálok valamit, hogy megpróbáljam visszakapni a bokámat, a vállamat, és megpróbáljak gyors maradni, formában maradni és erős maradni. Ez egy kihívást jelentő folyamat, amely próbára tesz. Megtanultam beleszeretni, és élvezni a javulás folyamatát.”

Mióta olyan helyen dolgozik, ahol a “folyamat” egy életformává vált, ez több szinten is jó hír.

Matt Rhule, a Panthers vezetőedzője elmondta, hogy ha a csapat hétfőn edzett volna (a létesítményt a COVID-19 esetek után bezárták), McCaffrey részt vett volna az edzésen, és várhatóan játszik a vasárnapi, Broncos elleni meccsen. Ez örvendetes hír, különösen azután, hogy a csapat hétfőn további nyolc játékost felvett a COVID-19 listára, köztük az elkapó DJ Moore-t és Curtis Samuelt.

De a Broncos elleni visszatérés egy másik szempontból is különleges McCaffrey esetében, mivel édesapja, Ed McCaffrey kiemelkedő karriert futott be a Broncos csapatánál, és két Super Bowl címet nyert Denverben.

Rengeteg szó esett már a múltról, és a futball közegben történő felnőtté válásról.

De hétfőn végül a saját játéka volt a lényeg, amire már annyira várt. És McCaffrey számára ez volt a jutalom azokért az elmúlt hónapokban eltöltött órákért, amikor nem volt képes játszani.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudod támogatni az oldal működését: