Ismerd meg az ellenfelet: Tampa Bay Buccaneers

A Panthers (3-6) vasárnap a Tampa Bay-t (6-3) fogadja, a 2020-as szezonban immár másodszor találkoznak. A Buccaneers megnyerte az első mérkőzést 31–17-re, még a 2. héten.

A Panthers ebben a szezonban másodszor játszik a Bucs csapatával, amely a New Orleans elleni vereség után érkezik a városba. A legutóbbi talákozójuk egy 34–23-as vereség volt az NFL nyitó hétvégéjén. Ezúttal a Saints 38-3-ra elverte a Tampa Bay-t a Sunday Night Football meccsen.

Tehát az lesz a legnagyobb kérdés, hogy melyik Tampa Bay jön Charlotte-ba?

A két Tampa Bay meséje

A Tampa Bay három veresége (kétszer a Saints, és a Bears az 5. héten) során a védelmek nyomása megállította az irányító Tom Brady-t és a Bucs offense-t.

A három vereség során Brady 60.9-es passzmutatóval rendelkezett, mindössze három touchdownt és öt interceptiont dobott, 68.8 volt a passer rating mutatója és kilenc alkalommal sackelték. A hat győzelem során ezek a mutatók így néznek ki: 67.5%, 17 TD, két INT, 109.9-es passer rating mutató és mindössze négy sack.

A Bucs az első vereség után javítani tudott és legyőzte a Carolinát, a második után pedig egy nagy győzelmet aratott a Green Bay ellen, így a vasárnapi, Panthers elleni meccsen is biztosan el lesz a cél.

AB érkezése

Antonio Brown, aki 2013-18 között vezette az NFL-t 9 145 yarddal, a múlt héten csatlakozott a Tampa Bay-hez, és vasárnap több mint egy év után újra pályára lépett. Mindössze 31 yardja volt három elkapásból, az 50 támadó snapből 39-et játszott.

Egészséges állapotban a Bucs támadófegyverei lenyűgözőek. Az elkapó Chris Godwin azonban az egész évben azért küzdött, hogy a pályán maradjon, Mike Evansnak pedig csak 437 elkapott yardja van (amivel 33. az NFL-ben). Nagyon kevesen gondolták volna, hogy Scotty Miller (410 yard) a második helyen áll majd a csapatban a 10. hét előtt.

Ami vissza vezet minket Brownhoz. Senki sem játszott különösebben jól a Tampa Bay csapatában vasárnap este, Brown pedig 2018. december 23. óta nem hozott össze 100 elkapott yardos mérkőzést. Vajon vasárnap mire lesz képes?

Elit védelem

A Bucs futás elleni védelme eddig domináns volt a szezonban. 77.9 yardot engedtek meccsenként, ami a legjobb az NFL-ben, és 2005 óta a kilencedik legjobb mutató a ligában.

A Tampa Bay emellett 29 sackkel a második, 101 QB nyomással a második, 65 QB találattal a negyedik és 16 labdaszerzéssel ligaelső.

A külső linebacker Shaq Barrett (26 nyomás) és Jason Pierre-Paul (6.5 sack) továbbra is a fal legjobbjai, míg a cornerback Carlton Davis és a linebacker Lavonte David összesen hét labdaszerzésnél jár.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudod támogatni az oldal működését: