Mire figyeljünk ma este?

A 3-2-es mutatóval álló Panthers fogadja a 4-1-es mutatóval álló Bears csapatát. Itt van öt dolog, amire érdemes figyelni a mérkőzésen.

3rd down és a red zone

A Chicago védelme összességében a 4., de a red zone-ban az 1., a harmadik downok tekintetében pedig a 2. helyen áll, szóval kiválóan teljesítenek kritikus helyzetekben. A Bears az ellenfeleknek a harmadik downok mindössze egyharmadát engedték megoldani. Az ellenfelek a 19 red zone támadás során csak 7 TD-t tudtak szerezni.

Ahogy a vezetőedző Matt Rhule a héten rámutatott, a Carolina a 6. a szerzett yardok, a 20. a szerzett pontok tekintetében. Ez azt sugallja, hogy a Panthers jól mozgatja a labdát, de nem fejezi be a támadásokat. A csapat a 27. helyen áll a red zone hatékonysági mutatót tekintve, és a 20 red zone labdabirtoklás során csak 10 TD-t ért el.

“Nem voltunk elég hatékonyak ezen a területen. És a sikertelen red zone 3rd downok közül sok volt 2 vagy 3 yardos, ami még frusztrálóbb.” mondta Rhule. “Amikor a red zone-ban tudjuk mozgatni a labdát, akkor TD-t szerzünk. Amikor képesek vagyunk megnyerni az egy-egy elleni párharcokat, akkor TD-t szerzünk.”

A Panthers hasonló helyzetben volt a 4. héten, amikor a Cardinals a 3rd down védekezésben a bajnokság vezetőjeként, míg a red zone védekezésében másodikként érkezett Charlotte-ba. A Carolina akkor, a győzelem során a 7/11-es 3rd down és 4/5-ös red zone mutatót ért el. A Panthersnek vasárnap ezt a teljesítményt kell megismételnie egy elit védelem ellen.

A negyedik negyed

A Bears kiválóan teljesített a negyedik negyedben, négy győzelmükből hármat a negyedik negyedben szerezték meg. Bár a Chicago öt meccsen keresztül nem szerzett pontot a harmadik negyedekben, a csapat a negyedik negyedekben 55-16-ra győzte le ellenfeleit. Nick Foles, a Super Bowl MVP 301 yardot dobott négy touchdown és egy interception mellett a negyedik negyedekben, bár a passzainak csupán 58.8%-a volt sikeres.

Foles a számaival nem váltja meg a világot. Ennek ellenére a Carolina nem fogja lebecsülni azt a képességét, hogy a meccs végén győzelemre tudja vezetni a csapatot.

“Ha a csapatok hátrányban vannak, akkor szabadon, lazán játszanak. Nincs veszítenivalójuk.” mondta Rhule. “Úgy gondolom, hogy a Chicagónak remek irányítója van Nick Foles személyében. Már bizonyította, hogy győztes típus.”

A Carolinának szigorítania kell a védekezésén a negyedik negyedben. A Panthersnek mindhárom győzelme során kétszámjegyű vezetése volt a második félidőben, de az ellenfelek pontokat szereztek, amivel fel tudtak zárkózni. A Carolina csapatát az idény során a negyedik negyedekben 36-34-re legyőzték az ellenfelek.

Egy “dühös” Mike Davis

A futó Mike Davis karrier csúcsot ért el a múlt héten 149 scrimmage yardot szerezve a szülővárosában, Atlantában, most pedig azzal a csapattal néz szembe, amely 2019-ben szabadügynökként szerződtette. Davis hét meccsen játszott, mielőtt a Bears tavaly elküldte, mindössze 25 yardot futott és hét elkapással 22 yardot szerzett.

Davis nem tudja, miért nem sikerült jobban a chicagói időszaka, de örül, hogy most a Carolina csapatában lehet. És úgy tűnik, hogy Davisnek nem kell semmi extra, hogy versenyezzen korábbi csapata ellen. Úgysem lenne rá szüksége.

“Pont olyan, mint egy kapcsoló.” mondta Davis. “Csak azt érzem, hogy az előttem lévő embernek nem kellene ott lennie. … Nem tudom, egyszerűen el akarom pusztítani az előttem lévő embert.”

Kawann Short helyettesítése

A defensive tackle Kawann Short a második egymást követő évben szenvedett vállsérülést, és most a Carolinának pótolnia kell a hatékonyságát. Zach Kerr valószínűleg vasárnap kezdeni fog, csakúgy, mint amikor Short a 2. és a 3. héten lábsérülés miatt nem játszott. De a Carolina nem fogja helyettesíteni Short hatékonyságát egy játékossal.

“Ezt közösen kell csinálni, és szerintem nagyon jó lesz látni néhány olyan srácot, akik az előttük álló srácok miatt nem kapták meg azokat a lehetőségeket, amelyeket meg kellett volna, vagy amiket megszerezhettek volna.” mondta Kerr.

A hatodik körben kiválasztott Bravvion Roy több játékidőt kaphat. Rhule kiemelte Efe Obada sokoldalúságát is, aki mind az end, mind a tackle poszton tud játszani. A Panthers az 53 fős keretet már feltöltötte, de lehetőségük van aktiválni még egy játékost a meccsre.

Bárki is lép pályára, annak jobban kell védekeznie a futások során, miután a Carolina az 5. héten 6.9 yardot engedett futásonként az Atlanta ellen.

“Ha mindenki a résben van, és védi a rést, és mindenki szerel, akkor jó lehet a futás elleni védelem.” mondta Rhule. “A srácok nem csinálhatnak butaságokat, nem pöröghetnek ki a résekből, vagy nem mehetnek a rossz résekbe. Hatalmas fegyelem és keménység kell egy nagyon jó támadófal és futójáték ellen.”

Állva tud maradni Bridgewater?

A Panthers kiváló munkát végzett az irányító Teddy Bridgewater megvédésével az elmúlt két meccsen. Az irányítót nem sackelték, az ellenfelek mindössze hét QB találatot értek el. A támadófal rengeteg elismerést érdemel ezért, de a tight endek és a futók is, akik fontos szerepet játszottak a passzvédelemben.

Ám a Bears passzsiettetése komoly problémákat okozhat a korábbi első körös Khalil Mack vezetésével. Rhule edzette a csapatát Mack ellen, amikor a passzsiettető a University at Buffalo csapatában játszott, és a róla készült felvételeket oktató videóként használta fel.

“Nagyon következetes, keményen játszik, és jól fut.” mondta Rhule.

Egy gyors passz játék segíthet a Panthersnek az intenzív passzsiettetés elhárításában, de nem lesz könnyű megállítani az olyan játékosokat, mint Mack, Akiem Hicks és Robert Quinn.


A hivatalos meccsfüzetet innen tudjátok letölteni.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudod támogatni az oldal működését: