Kawann Short helyettesítése több, mint egyszemélyes munka

A defensive tackle Kawann Short elvesztése a második egymást követő szezonban vállsérülése miatt jelentős űrt okozott a Panthers védőfalában. Mind a pályán, mind a pályán kívül egyaránt érinti a csoportot.

Nehéz dolog a csapattársak számára egy ilyet megélni, különösen annak tudatában, hogy Short milyen keményen dolgozott, hogy visszatérjen a tavalyi sérüléséből.

“Nagyon sajnálatos, hogy a szezon elején elvesztettünk egy KK kaliberű srácot. És ez igazán sajnálatos a számára is, csak a személye miatt is.” mondta a defensive tackle Zach Kerr. “Soha nem volt olyan sérülésem, ami véget vetett a szezonomnak, így nem tudok úgy viselkedni, mintha tudnám, mit él át KK. De ez nagyon-nagyon szerencsétlen dolog, és a csoportra hatalmas csapást mért.”

Kerr két meccsen kezdett, amikor Short a szezon elején lábsérüléssel bajlódott. De Kerr tudja, hogy szinte lehetetlen helyettesíteni a nyolcadik évében járó profi játékostt, még akkor is, ha Kerr nagyobb szerephez jut.

“Nem lehet csak úgy helyettesíteni egy olyan srácot, aki olyan jó volt NFL-karrierje során, mint ő.” mondta Kerr. “Ezt közösen kell csinálni.”

Aztán ott van az is, amit Short csapatkapitányként és leghosszabb ideje itt játszó védőként hozott az ülésterembe. A védő koordinátor Phil Snow ezt “óriási dolognak” nevezte, de “KK itt lesz mellettünk, úgyhogy ebben segíteni fog.”

A pályán Short hiányát leginkább a passz szituációkban lehet majd megérezni.

“Ha négyfős nyomásban vagy, passzsiettető játékaid vannak, és ez attól függ, hogy hol van a back és hová megy a center.” mondta Snow. “Jó, ha van egy veterán, aki valóban megérti mindezt, és eljuttat a megfelelő játékokhoz. Tehát sok mindent megtett és sok mindenre képes KK, de ez csak egy példa.”

Ami a “next man up” felfogást illeti, Snownak tetszik, ahogy a 188 cm magas, 152 kilós Kerr mozog, megjegyezve, hogy a 2014-es ligába érkezése óta rengeteg tapasztalatot szerzett.

“Nagyon okos.” mondta Snow. “Itt van egy ideje a ligában, dolgozik, és igazi profi. Nagy ember létére jól mozog. Több játékot fog kapni, és alig várom, hogy lássam, hogyan csinálja.”

Bár Kerr együtt érez Shorttal, azt tudja, hogy ez egy lehetőséget számára és a társainak. Kerr csak 12 meccsen kezdett eddig a szezonig.

“Szerintem nagyon jó lesz látni néhány olyan srácot, akik az előttük álló srácok miatt nem kapták meg azokat a lehetőségeket, amelyeket meg kellett volna, vagy amiket megszerezhettek volna.” mondta Kerr. “Izgatott vagyok mindenki miatt, nem csak magam miatt.”

Kerr kezdetben az első körben kiválasztott Derrick Brown mellett fog felállni, aki öt yardveszteséges tackle-t és két levédekezett passzt hozott össze az újonc szezonjában. A 196 cm magas, 144 kilós Brown Short mellett is jelentős ellenállással találta szembe magát a pályán, és nem számít arra, hogy ez változni fog. De ahol mégis van előnye, az a fizikai adottsága.

“Brown sok olyan képességgel rendelkezik, amely sok embernek nem adatott meg, ami nekem sem adatott meg, ami “KK”-nek sem adatott meg – nagyon-nagyon jó dolgokra képes.” mondta Kerr. “Ez majdnem olyan, mint amikor nagyon jó játékosokat nézel videón, és az edzők oktatóvideónak használják, és arra gondolsz, hogy: OK, ez jól néz ki, de ez a srác képes rá. Nem tudom, hogy én képes leszek-e rá. Nagyon jó őt nézni őt, és nézni, ahogy fejlődik és megtanulja a játékot.”

A hatodik körben kiválasztott defensive tackle-nek, Bravvion Roy-nak is több játékidőre kell számítania az év során Short kiesésével. Snow jól ismeri Roy-t, a Baylor csapatánál edzette őt.

“Látni a fejlődését, csak több ismétlésre van szüksége. Azt hiszem, minél több ismétlést kap, annál jobb lesz.” mondta Snow. “Szép munkát végez. Igazán okos, érti a játékot.”

A Panthers emellett kitapasztalta azt is, hogy Efe Obada képes mind end, mind pedig tackle poszton is játszani a falban. A gyakorló csapatban pedig ott a defensive tackle Woodrow Hamilton, aki jól teljesített a Buccaneers elleni 13 snap során a 2. héten, míg Bruce Hector 11 meccsen játszott 2018 óta.

De nem számít, ki van a pályán, a vezetőedző Matt Rhule nem akarja, hogy a játékosok túlvállalják magukat.

“Nem KK-t akarom helyettesíteni. Csak olyan játékost keresek, aki tudja hozni a színvonalat.” mondta Rhule. “Mindenkinek emelnie kell a játékának szintjén, és ezt várom tőlük.”

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudod támogatni az oldal működését: