A Panthers szombaton, a 4. heti, Cardinals elleni mérkőzés előtt aktiválta a cornerback Eli Apple-t a sérült tartalék listájáról az 53 fős keretbe.
Apple az alapszakasz elején került IR-re, miután az edzőtábor során boka-, láb- és combhajlító sérülésekkel bajlódott.
A Carolina tavasszal egyéves szerződéssel igazolta le Apple-t. Az Ohio State korábbi első körös választása, Apple 55 mérkőzést játszott karrierje során, 48 alkalommal kezdőként. 33 levédekezett passzt és három interceptiont szerzett 2016 óta.
Apple valószínűleg szerepelni fog a Panthers corner rotációjában Donte Jackson, Rasul Douglas és Troy Pride Jr. mellett. Jackson mindhárom meccsen kezdett ebben a szezonban. Amióta az 1. héten leigazolták, Douglas a Carolina védekező snapjeinek 90 százalékában játszott, és kezdő volt a legutóbbi két mérkőzésen.
Annak érdekében, hogy legyen hely a keretben, a Panthers lemondott a defensive end Shareef Millerről, akit szeptemberben igazoltak le az Eagles waiver listájáról. Miller a szezon első három meccsén nem lépett pályára.
Ezenkívül a Panthers aktiválta a futó Reggie Bonnafont és a linebacker Chris Orrt a vasárnapi meccsre a gyakorló csapatból.
A klub a múlt héten is használta ezt a keretbővítési metódust, Bonnafon 16 yardot szerzett két futással a Los Angeles elleni győzelem során. Mivel Bonnafont a második alkalommal aktiválják, ezért fel kell venni az 53 fős keretbe, hogy ebben a szezonban további meccseken is pályára léphessen. Orr tavasszal érkezett a Panthers csapatához, mint a Wisconsin draftolatlan szabadügynöke. Vasárnap először léphet pályára az NFL-ben.
Forrás: panthers.com
Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!
Itt tudod támogatni az oldal működését:
