Matt Rhule elit vonásokat lát a CB Eli Apple-ben

A Panthers a múlt hét végén leigazolta a CB Eli Apple-t – a korábbi első körös választást, aki jelentős tapasztalatot szerzett az első négy éve alatt. Szerdán a vezetőedző Matt Rhule elmondta, hogy a Carolina figyelte a szabadügynök piac nyitása óta figyelte Apple-t. Két hónappal később le is igazolták.

“Úgy gondolom, hogy Eli-nak elit, elit tulajdonságai vannak.” mondta Rhule az újságírókkal folytatott videokonferenciája során. “185 cm magas, erős, 4.3-at futott 40 yardon. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy jó játékos legyen. Most a mi feladatunk, hogy mindent összerakjunk.”

Az első négy évében Apple 48 alkalommal kezdett a Giants és a Saints csapatában, összesen három interception-je és 33 levédekezett passza volt.

Rhule azt reméli, hogy Apple az életkora alapján – még mindig csak 24 éves – és a jellemvonásainak köszönhetően a cornerback legjobb évei még csak most jönnek.

“Úgy gondolom, hogy a tehetsége és remélhetőleg a hozzáállása is jól illeszkedik majd ahhoz, ahogy szeretnénk csinálni a dolgokat és ahogy játszani szeretnénk.” mondta Rhule. “Ha sikerül, úgy gondolom, hogy ő és Donte Jackson, valamint a többi srác, akiket draftoltunk és a többi srác, akik a keretben vannak, erősítést jelenthetnek a számunkra.”

Apple értékelésekor Rhule azt mondta, hogy ő és a két secondary edző asszisztens, Jason Simmons és Evan Cooper jobban összpontosítottak a cornerback képességeire és arra, hogy miként tudják beépíteni a Panthers védelmébe.

“Nem szeretem az embereket más rendszerekkel kapcsolatos tapasztalataik, más emberek alapján megítélni.” mondta Rhule. “Azt szeretem látni, mit tesznek értünk – ha, ha, ha -, úgy gondolom, hogy rendelkeznek azokkal a jellemvonásokkal, amelyekre szükségünk van. Ez valószínűleg a bennem lévő egyetemi edző, mint amikor játékost toboroztam, bizonyos tulajdonságokat kerestem és megpróbáltam fejleszteni őket. Azt hiszem, amikor olyan játékosok jönnek, akik 23, 24, 25 évesek – ők még mindig abban a szakaszban vannak. A legjobb időszak remélhetőleg még előttük áll. Ha kapsz egy 29, 30, 31 éves játékost, akkor azt kapod, amit a videókon látsz Szerintem ezeknek a fiatalabb srácoknak segíthetünk elérni a legjobb játékukat.”

SCHOFIELD LEIGAZOLÁSA

A szerdai nap az első alkalom volt, hogy Rhule nyilatkozott a médiának, mióta a klub leigazolta Michael Schofield-et. Ő a harmadik olyan játékos, akit a Carolina ebben a holtszezonban igazolt és a támadófal edző Pat Meyer irányítása alatt játszott korábban, előtte a bal oldali tackle Russell Okung és a guard John Miller érkezett.

“Schofield egy olyan srác, aki tud játszani tackle-t, tud játszani guard-ot.” mondta Rhule. “Egy olyan srác, aki még mindig fiatal, mint támadófalember. Nagyon okos, nagyon kemény. Nagyon sokoldalú.”

De ha Schofield ki akarja érdemelni a kezdő szerepet guard poszton, akkor meg kell nyernie az egyik legszorosabb pozíciós csatát az előszezonban.

“Látjuk, hogy Dennis Daley egy olyan srác, aki tavaly nagyon jól játszott időnként – és a legjobb időszaka még előtte van.” mondta Rhule. “A másik srác, aki tavaly is a keretben volt és ha visszanézed a videóit, azt mondhatjuk, hogy egy igazán jó játékos legyen, ha jól csináljuk a dolgunkat, az Chris Reed. És leigazoltuk Johnny Miller-t is. Jó érzésem van a poszttal kapcsolatban. Van néhány fiatal srácunk és van néhány veteránunk, akik be tudnak kerülni és küzdeni tudnak a helyért.”

A RENDSZER VIRTUÁLIS ELSAJÁTÍTÁSA

Példátlan időket élünk, de a Panthers folytatja a virtuális offseason programját és Rhule elmondta, hogy nincs olyan kézikönyv, amely átsegítheti ezeken a dolgokon.

“Nem hívhatod fel a többi NFL edzőt és nem sajnálkozhatsz azt mondva: “Hogy kezelitek ezt, srácok?” Saját magadnak kell ezt kitalálni.” mondta Rhule. “Mindannyian egyenlő feltételekkel dolgozunk edzőként, nekünk kell kitalálnunk, hogyan kell ezt kezelni.”

Rhule elismerte, az egyik probléma az, hogy a játékosok nagy többségével nem volt személyesen kapcsolatban, a jelenleg keretben lévő 90 játékos közül csak kb. 20-szal találkozott. Az edzői stáb tehát azzal tölti ezt az időt, hogy segítenek a játékosoknak a lehető legtöbbet megtanulni.

“Négy tanulási szintről beszélek. Megpróbálunk a rendszer elsajátításának negyedik szintjére kerülni. Azt akarjuk, hogy a srácok elsajátítsák a rendszert, hogy amikor találkozunk és elkezdődik a fizikai rész, akkor elég jó formában legyünk ahhoz, hogy ne legyenek sérülések és lehetővé tegyük az edzéseket és időt tudjunk együtt tölteni. De ami a legfontosabb, hogy ne kelljen sok időt tölteni a rendszer megtanulására – hogy kimehessünk és tökéletesíthessük a játékunkat, ne pedig tanuljuk.”

KÖZELGŐ DÁTUMOK

Ahogy mindannyian tudjuk, a jövőre vonatkozó legtöbb terv most még képlékeny. Jelenleg a Panthers virtuális holtszezon programja zajlik, a tervek szerint június 26-ig és Rhule szerint az edzőtábor később, július 28. körül kezdődik.

“Ezeket a dátumokat tudjuk most és ez minden nap megváltozhat.” mondta Rhule. “Nem panaszkodok emiatt. Egyszerűen csak együtt kell élni vele.”

Ezen túlmenően az NFL jelezte a csapatoknak a héten, hogy az edzőtáborokat a saját otthonaikban kell tartaniuk, ami azt jelenti, hogy a Panthers nem utazik el a Wofford College-ba. A kockázatok csökkentése érdekében a csapatok nem tarthatnak közös edzéseket. Rhule elmondta, hogy a Carolina az előszezon meccsek előtt a Baltimore csapatával tervezett közös edzéseket.

Forrás: panthers.com

Nem akarsz lemaradni a hírekről? Iratkozz fel a hírlevélre, hogy mindig képben legyél!

Itt tudod támogatni az oldalt: