A Panthers megállapodott a cornerback Eli Apple-lel

A Panthers csütörtökön megállapodott a cornerback Eli Apple-lel egy egyéves szerződés megkötéséről.

Apple-t 2016-ban a Giants választotta ki az első körben, majd öt héttel a 2018-as szezon kezdete után elcserélték a Saints csapatához. Az elmúlt két évben 25 meccsen kezdett New Orleans-ban, két interception-je és 13 levédekezett passza volt.

Karrierjének első négy évében Apple 55 meccsen játszott, 48 alkalommal kezdett, három interception-je és 33 levédekezett passza van.

A Panthers a múlt hónapban a drafton két cornerback-et is kiválasztott, Troy Pride Jr.-t a negyedik körben és Stantley Thomas-Oliver III-t a hetedikben. De nyitottak voltak abban a tekintetben, hogy továbbra is erősíteni kell a pozíciót és Apple, aki augusztusban lesz 25 éves, egy olyan veterán játékos, aki kezdhet Donte Jackson mellett.

Az új kollektív szerződésnek köszönhetően Apple leigazolása nem befolyásolja a következő évre vonatkozó kompenzációs pick képletet.

Forrás: panthers.com

Itt tudod támogatni az oldalt: