Tények és számok: A 2020-as sorsolás

1. hét – (O) Las Vegas Raiders (Szeptember 13.)

3 – Ez lesz a harmadik egymást követő szezonnyitó, amikor hazai pályán játszik a Carolina, akik az elmúlt két évben a Cowboys és a Rams csapatát fogadták. A Panthers utoljára legalább három egymást követő évben 2002 és 2006 között kezdte a szezont hazai pályán, akkor öt évig.

A Panthers még soha nem játszott a Raiders ellen szeptemberben, szezonnyitót sem játszottak még.

2. hét – (I) Tampa Bay Buccaneers (Szeptember 20.)

6 A Bucs új irányítója, Tom Brady karrierje során mindössze hat touchdown-t dobott öt alapszakasz meccsen a Panthers ellen. Brady, akinek az alapszakasz mutatója 2-3 a Carolina ellen, öt interception-t dobott az öt meccsen.

3. hét – (I) Los Angeles Chargers (Szeptember 27.)

2 – Ez lesz a második alkalom, amikor a Carolina Los Angeles városában játszik, miután 2016-ban megverték a Rams-t. A Panthers az első csapatok egyike lesz, amely az új SoFi Stadium-ban játszhat.

4. hét – (O) Arizona Cardinals (Október 4.)

11 – Ez lesz a 11. alkalom, amikor a Cardinals Charlotte-ba látogat, ez holtversenyben a 49ers csapatával a legtöbb a West Coast csapatai között. A Panthers háromszor fogadta az Arizonát a rájátszásban, ami több, mint bármelyik másik ellenfél.

5. hét – (I) Atlanta Falcons (Október 11.)

58 – Christian McCaffrey 58 elkapást szerzett az elmúlt három szezonban Atlanta ellen. A Super Bowl korszakban ez a második legtöbb egy ellenfél ellen három év alatt az összes játékost figyelembe véve.

6. hét – (O) Chicago Bears (Október 18.)

10 – A korábbi kilenc alapszakasz mérkőzésen a Bears és a Panthers összesen tíz nem hagyományos touchdown-t szerzett, volt iterception visszahordás, defensive fumble visszahordás, offensive fumble visszahordás, punt visszahordás és blokkolt punt visszahordás is.

7. hét – (I) New Orleans Saints (Október 25.)

95.4 – Teddy Bridgewater karrierjének passer rating mutatója a Superdome-ban játszott nyolc meccsén, ezek közül hétszer a Saints tartalék irányítójaként játszott az elmúlt két szezonban.

8. hét – (O) Atlanta Falcons – Thursday Night Football (Október 29.)

2000 – A Carolina utoljára 2000-ben nem játszott az Atlantával novemberben vagy decemberben. Az idei szezon mindkét mérkőzését november előtt játsszák le.

Ez lesz ráadásul az első alkalom, amikor a Panthers és a Falcons főműsoridős meccset játszanak a Bank of America Stadium-ban.

9. hét – (I) Kansas City (November 8.)

19 – A Carolina a legutóbbi 25 alapszakasz során 19 alkalommal találkozott az aktuális Super Bowl bajnokkal. A Panthers mutatója 8-11 ezeket a meccseket tekintve, de a közelmúltban, 2017-ben New England-ben és 2018-ban Philadelphiában is nyertek.

10. hét – (O) Tampa Bay Buccaneers (November 15.)

491 – A Panthers 491 pontot szerzett a Bucs ellen az elmúlt évtizedben, az a legtöbb az összes ellenfél között. A 20 mérkőzés közül hétszer a Carolina több, mint 30 pontot szerzett.

11. hét – (O) Detroit Lions (November 22.)

4 – A Panthers megnyerte az utolsó négy hazai meccsét a Lions ellen, miután az első találkozójukat a Bank of America stadium-ban 1999-ben elvesztették.

12. hét – (I) Minnesota Vikings (November 29.)

4 046 – A két futó, Christian McCaffrey (2 392) és Dalvin Cook (1 654) 2019-ben együtt 4 046 scrimmage yardot szereztek. Ez a találkozó lehet az első alkalom, amikor a 2017-es draft osztály mindkét tagja együtt lesz a pályán, miután egy térd sérülést miatt Cook kihagyta a Panthers 2017-es, Vikings elleni győztes meccsét.

14. hét – (O) Denver Broncos (December 13.)

4 – Csak négy kezdőjátékos maradt a két csapatban, mióta a 2016-os szezonnyitón találkoztak: a Panthers defensive tackle-je, Kawann Short és a safety Tre Boston, valamint a Broncos linebacker Von Miller és a belső linebacker Todd Davis.

De három Denver kezdőjátékos abból a csapatból – a támadó falember Russell Okung, Matt Paradis és Michael Schofield – most a Carolina keretében van.

15. hét – (I) Green Bay Packers (December 19. vagy 20.)

3.16 – A Carolina hét idegenbeli meccsének átlaghőmérséklete a Lambeau Field-en, ideértve a franchise rekordot jelentő NFC Championship meccset, amikor -16 fok volt az 1996-os szezonban, valamint a havas 1 fokos találkozót a tavalyi szezonban. A 15. héten ismét hideg időre lehet számítani.

16. hét – (I) Washington Redskins (December 27.)

0 – A Panthers mutatója 0-3 a korábbi vezetőedzőkkel szemben, így szeretnék megtörni ezt a rossz sorozatot, amikor Ron Rivera-hoz és új csapatához látogatnak.

2003-ban a Carolina kikapott a Dom Capers vezette Texans csapatától. A Panthers mindkét alkalommal vesztett, amikor John Fox ellen játszottak, egyszer a Denver és egyszer a Chicago volt az ellenfél (2014, 2017).

17. hét – (O) New Orleans Saints (Január 3.)

18 – A Saints mutatója 26-25 a Panthers ellen, a pontkülönbség 18 (1115-1097) a javukra. Az utóbbi tíz New Orleans elleni meccs közül hat találkozó is öt vagy annál kevesebb pont különbséggel dőlt el.

Forrás: panthers.com

 

Itt tudod támogatni az oldalt: