A Panthers az S Kenny Robinson-t választotta az ötödik körben

A Panthers a safety Kenny Robinson-t választotta ki a West Virginia csapatából a 2020-as NFL draft ötödik körében, a 152. helyen.

Robinson rögös úton haladt az NFL felé. A nevét tavaly júniusban írta be az NCAA transzfer portáljára, de aztán úgy döntött, hogy az XFL-ben fog játszani.

A cornerback nyílt levelet írt az NFL general managereinek a The Players ‘Tribune-ben és elmagyarázta a kiutasítás okát. Azt mondta, hogy fontosnak tartotta ezt a lépést az elszámoltathatóság érdekében.

“Elismerem a hibáimat. Tudom, hogy hiba volt, de tanultam belőle.” mondta Robinson szombaton és hozzátette, hogy a levelet azért írta, hogy megmutassa, továbblépett és jobb emberré vált.

A St. Louis Battlehawks draftolta, két interception-t és 21 tackle-t ért el az öt meccsen.

“Hosszú folyamat volt, megpróbáltam kitalálni, mi a legjobb döntés számomra és a családom számára.” mondta Robinson az XFL-es döntésről. “Amint meghoztam ezt a döntést, tudtam, hogy az XFL sok szempontból előnyös – felkészülhetek arra, hogy profi lehessek. Néhány hónapig profi futballista voltam, mielőtt bárki más is az lehetett volna.”

A West Virginia csapatában Robinson hét interceptiont szerzett 23 meccsen, mint egyetemi játékos – ebből kettőt visszavitt touchdown-ra. Egyetemi karrierjét cornerback-ként kezdte, mielőtt safety lett. Hét levédekezett passza is volt, egy kierőszakolt fumble és egy fumble recovery mellett.

Robinson a West Virginia-tól kezdve az XFL-en át egészen mostanáig, a Carolina-ig biztos volt benne, hogy eljutt az NFL-be, csak az volt a kérdés, mikor.

“Soha nem vesztettem el a magamba vetett hitet. Egész életemben úgy éreztem, hogy NFL tehetség leszek.” mondta Robinson. “Soha nem adtam fel ezt az álmot. Mindig úgy éreztem, hogy oda fogok érni, csak idő kérdése.”

Most Robinson megkapja a lehetőséget.

A Panthers most már öt védőjátékost választott ki a 2020-as draft osztályból, ami franchise rekord. A Carolina korábban a defensive tackle Derrick Brown-t, a defensive end Yetur Gross-Matos-t, a safety Jeremy Chinn-t és a cornerback Troy Pride Jr.-t választotta a drafton.

Forrás: panthers.com

 

Itt tudod támogatni az oldalt: