Chase Blackburn izgatott, hogy Carolina-ban maradhat, mint Matt Rhule speciális csapat koordinátora

Chase Blackburn nem volt biztos abban, hogy mi fog történni.

“A bizonytalanság” mondta, “mindig egy kis terhet jelent.”

A Carolina speciális csapat koordinátorának két szezon után lejárt a szerződése, Matt Rhule pedig Baylor-ból jött és vette át a show-t. De ahelyett, hogy más lehetőségek után nézett volna, Blackburn végigcsinálta az interjú folyamatát Rhule-lal, hogy megtudja, megfelelő-e ez a számára.

“Összességében a folyamat nagyon jól ment.” mondta Blackburn. “Van egy rövid ismeretségem a New York-i időkből Rhule-lal (Blackburn linebacker volt, amikor Rhule 2012-ben a Giants O-line edzője volt). Nagyon tisztelem azért, ahogy végigcsinálta ezt. Időt szánt rá és biztos akart lenni abban, hogy a megfelelő srácok kerültek hozzá.”

Rhule végül úgy ítélte meg, hogy Blackburn a megfelelő ember a munkára. 2020-ban továbbra is ő lesz a Carolina speciális csapatának koordinátora.

“Azt mondta: “Felveszlek téged a stábomba. Nem megtartalak. Nem egy maradék vagy.”” mondta Blackburn. “A legjobb dolog, amit az egész folyamat során hallottam, az az volt, hogy lehetőségem volt az interjúra, mint minden más fickónak. És felvettek, nem megtartottak. Ez megnyugtat engem és a családomat. Tudjuk, hogy minket akartak. Ez a legfontosabb dolog. Nagyon jó érzésem van azzal kapcsolatban, hogy milyen is ő és hogyan fogjuk felépíteni ezt. A folyamathoz igazodunk.”

Blackburn a természetéből adódóan egy izgulékony fickó, de kijelenthetjük, tényleg feltüzelte, hogy esélyt kap Rhule stábjában.

“Megvan a vezetői képessége.” mondta Blackburn. “És a saját módján működteti a dolgokat. A dolgok megváltoznak. De nagyon jó elképzelései vannak arról, hogy mit akar és hogyan látja a dolgokat. A kommunikáció nagyon világos és tömör. Nagyon folyamat-vezérelt, nagyon célorientált és sok energiája van. A srácok reagálni fognak rá.”

Speciális csapat koordinátoraként, valamint korábbi játékosként, aki fontos szerepet játszott a speciális csapatban meghatározó játékosként, Blackburn méltányol minden olyan edzőt, aki értékeli az úgynevezett harmadik szakasz fontosságát.

“Nem hiszem, hogy nagyszerű csapatod lehet,” mondta Rhule a közelmúltban, “ha nincs jó speciális csapatod.”

És hogy őszinték legyünk, a Panthers-nek jobbnak kell lennie a speciális csapat tekintetében is. Az erős szezonkezdés után a Carolina 2019-ben a 28. helyen zárt a speciális csapatok rangsorában, amelyet Rick Gosselin évente ad ki.

“Magas lesz a színvonal.” mondta Blackburn. “A Rhule-lal folytatott beszélgetéseim alapján (a speciális csapatok) nagy jelentőséggel bírnak a számára. Olyan dolgokról beszéltünk, amelyekre szükségünk van, hogy segíthessünk magunknak. Beszéltünk arról, hogy miként fog kinézni a keret, hogyan fogjuk felépíteni az edzéseket, az asszisztensek segítenek minden szakaszban. Ennek értéke és felépítése valóban előnyös lesz számomra és így végül a csapatnak is.”

Forrás: panthers.com

 

Itt tudod támogatni az oldalt: