Egy legendás linebacker és egy még nagyobb ember: Az örökség, amit Luke Kuechly hátrahagy

Amikor a Panthers 2012-ben Luke Kuechly-t kilencedikként kiválasztotta, a legtöbben küzdöttek a nevének kiejtésével és nem tudtak rájönni, miért választott a Carolina az első körben egy linebacker-t.

Nem sokáig tartott, amíg megtudtuk – a megfelelő kiejtést és Kuechly értékét a védelmet vagy még inkább, az egész csapatot tekintve.

Tekintettel Kuechly fejsérülésekkel kapcsolatos kórtörténetére és az általuk játszott pozíció különösen erőszakos természetére, sokan azt hitték, hogy nem fog jól játszani a harmincas éveiben. Úgy tűnt, hogy ez a lehetőség hamarosan elfogadásra kerül.

De még ha sejtetted is, hogy ez következik, amikor a 28 éves játékos egy szívből jövő elköszönéssel bejelentette a világnak kedd este, hogy elhagyja a szeretett játékát, ez akkor is sokkoló volt. És szívszorító.

A hosszú göndör hajú és szemüveges Kuechly-t az érkezése óta szeretették – nem azért, mert fantasztikus játékos, hanem azért, ahogyan bánik az emberekkel.

A csapattársak, az edzők és az ellenfél játékosai mindig is csodálkoztak azon rejtélyes képességén, ahogy felismerte és megcsinálta a játékot a pályán. Páratlan tanulási szokásai és a tiszta atletikussága együtt tették őt a legjobb linebackerré.

És valószínűleg a legrendesebb sráccá, akivel valaha is találkoztál.

A tulajdonos David Tepper nyilatkozata jól összefoglalja ezt: “Luke egy kivételes játékos, olyan valaki, akit szeretnénk, ha a szervezet minden tagja követne.”

A csapattársak azt akarják, hogy a gyermekeik olyanok legyenek, mint Kuechly. Az edzők azt akarják, hogy fiaik olyanok legyenek, mint Kuechly. A középiskolás játékosok Kuechly-k akarnak lenni.

Amint a labda elindult, a kapcsoló átváltott és ő átalakult egy labdát kereső géppé.

Ő nem volt egy nagyszájú fickó a Carolina öltözőjében. Nem így vezette a csapatot. De meghatározta a mércét, ahogy azt minden jó vezető teszi.

Ahogy tegnap este a hírek jöttek, a legutóbbi Kuechly-vel készített interjú jutott Max Henson eszébe.

A 2019-es szezon utolsó, New Orleans elleni meccse előtt történt és azt kérdezte Kuechly-től, hogy a running back Christian McCaffrey hogyan nőtte ki magát vezetővé.

“Ő egy olyan fickó, aki mindent jól csinál.” mondta akkor Kuechly. “Természetes, hogy az emberek követni fogják őt. Megérti a csapat és az öltöző dinamikáját is. Megérti, hogy meg kell mutatnia mindenkinek, mielőtt elkezdi mondani az embereknek, hogy mit kell csinálni. Mindenkinek megmutatta, ki is ő.”

Nagyon úgy hangzik, mint Kuechly érkezésekor, nemde?

Aztán ezt mondta.

“És amikor az idősebb srácok továbblépnek, ez lehetőséget kínál más srácok számára, hogy átvegyék a szerepet.”

Akkor azt hittük, hogy Kuechly az olyan távozó vezetőkre utal, mint Ryan Kalil és Thomas Davis. Valójában magára utalt.

Amint azt a videóban is elmondta, egy ideje már ezen gondolkodik. Ő tudta.

Látni, hogy egy szupersztárt ilyen hirtelen továbbsétál, ez nehezen emészthető, de ünnepeljük inkább a nyolc szezont, amit itt töltött.

Kuechly úgy játszott a linebacker poszton, ahogy mások nagyon ritkán. A legjobb napjaiban abszolút terrorizálta az ellenfél támadóalakulatait.

Egy legendaként emlékezhetünk rá a továbbiakban.

Itt tudod támogatni az oldalt: