Miért Matt Rhule? Íme David Tepper magyarázata


David Tepper leült az irodájába és egy csésze forró teát kortyolgatott. Hosszasan köhögött egyet a megfázás miatt. Elfoglalt volt – a szokásosnál is jobban – és megpróbálta megtalálni a Carolina Panthers következő vezetőedzőjét.

De a köhögés ellenére Tepper kedden csupa mosoly volt, amikor feltették neki az egyszerű kérdést: Miért Matt Rhule?

“Úgy gondolom, hogy Matt Rhule felépíthet egy szervezetet a következő 30 vagy 40 évre.” mondta Tepper néhány órával azután, hogy Rhule elfogadta a szerződést. “Fel tudja építeni.”

Tepper merész. Nagy céljai vannak és nem fél megosztani őket.

A Panthers tulajdonosa hosszú távú sikert akar elérni a legmagasabb szinten és ez olyasmi, amivel csak néhány franchise büszkélkedhet ebben a bajnokságban.

Az egyik ilyen franchise a Pittsburgh Steelers – a csapat, amelynek Tepper szurkolt fiatal korában, mielőtt kisebbségi tulajdonos lett.

És a Steelers nagysága akkor kezdődött, amikor Chuck Noll 1969-ben átvette az irányítást.

“Felépített egy programot, amely három edzőn keresztül tartott.” mondta Tepper Noll-ról. “Ez az, amit remélem, hogy Matt Rhule meg tud csinálni itt is. Egy olyan edző, aki fel tud építeni egy programot.”

Rhule első éve a Temple csapatánál 2-10-es eredményt hozott. Az Owls 10-4-es és 10-3-as mutatót ért el az utolsó két évében.

Rhule első éve a Baylor csapatánál 1-11-es eredményt hozott. A Bears 11-3-as mutatót ért el az elmúlt szezonban. Hihetetlen fordulat volt, amely mindenki figyelmét felkeltette.

A Panthers utánanézett Rhule-nak. Tudtak mindent arról, hogy képes a győztes kultúra megteremtésére. Már azelőtt tudták, hogy a legfontosabb jelölt lesz, mielőtt beszéltek vele.

De a Waco-i otthonában folytatott interjú közepén Tepper és a bizottság többi tagja ugyanarra a felismerésre jutott: ő a legjobb jelölt.

“Lenyűgöző eredményei vannak a játékosok fejlesztésében és a sporttudományban – felépülési technikák, az edzés intenzitása, az integráció az erősítő programmal.” mondta Tepper. “Beszélni kezdett arról, hogy hogyan fejleszti a játékosokat, valamint arról, hogyan fogja kiválasztani a személyzetét és az interjú üzemmódból mindannyian a toborzó üzemmódra váltottunk. Mindenki tudta. Váltottunk, pedig egy szót sem szóltunk.”

Tepper tudja, hogy a 44 éves Rhule kapcsán a legnagyobb kérdés az, hogy a program-készítési tapasztalatát át tudja-e hozni az egyetemi szintről az NFL-be.

Rhule nyilvánvalóan még soha nem volt NFL-edző. Az egyetlen NFL-es tapasztalata, amikor egy évig volt támadófal edző asszisztens a Giants csapatánál 2012-ben.

„Matt nagyon jól kezeli az embereket. És azt hiszem, hogy aki ezt jól csinálja, annak mindegy, hogy egyetem vagy profi liga.” magyarázta Tepper. “Normákat fog meghatározni az emberek számára. Arra számítunk, hogy az emberek magukévá teszik ezeket a normákat. És ő így gondolkodik. Nincs semmi szarság. Nem fél a konstruktív konfrontációtól, nem fél az edzőket vagy a játékosokat kihívás elé állítani. Egy igazi vezetőedző.”

Rhule az első vezetőedző, akit Tepper bérelt fel és a Panthers tulajdonosa nem tervezi, hogy hamarosan újabb változás lesz a poszton.

Rhule és Tepper – sokféleképpen rokon szellemek.

„Úgy öltözködik, ahogy én, tehát szeretnem kell a fickót.” mondta Tepper nevetve. “Gyorsbüfében dolgoztam, ahogy ő is. Senki sem adott neki semmit, senki sem adott nekem semmit. Keményen meg kellett dolgoznia mindenért, amit kapott.”